WTCR: Girolamié a pole pozíció; Tassi Attila 3. az időmérőn

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.09.24. 19:59
null
Tassi az első versenyt a nyolcadik, a másodikat a harmadik helyről kezdheti meg (Fotó: DPPI)
Néstor Girolami szerezte meg a pole pozíciót a túraautó-világkupa (WTCR) németországi versenyhétvégéjének időmérőjén. Az argentin versenyző mögött Yann Ehrlacher és Tassi Attila zárt, míg a tizedik helyet Nathanaël Berthon érte el, így ő indulhat az élről az első fordított rajtrácsos futamon. A Zengő Motorsport versenyzőinél a kipufogóval adódott probléma: Mikel Azcona a hatodik, Kismarty-Lechner a tizenötödik, Boldizs Bence a tizenhatodik lett.

 

A Hyundai váratlan és nagy visszhangot kiváltó visszalépése után a mezőny már a két csütörtöki szabadedzésen is a tavalyi németországi versenyhétvége első versenyén győzelmet arató, címvédő Michelisz Norbert, Gabriele Tarquini, Luca Engstler és Nicky Catsburg nélkül autózott a Nürburgringen.

A két gyakorlás mindegyikén a Honda magyar pilótája,Tassi Attila teljesítette a leggyorsabb kört, így bizakodva várhatta a negyvenpercesre tervezett időmérőt a Nordschleifén. Elsőként Gilles Magnus döntött úgy, hogy gyors kört fut, az Audia belga versenyzője 11:46.865-ös körrel iratkozott fel az időlistára, igaz, nagyon elrontotta a negyedik szektort, s ahogyan érkeztek az újabb köridők, úgy csúszott egyre csak hátrébb.

Az első köröket követően Yann Ehrlacher vezetett 8:52.955-ös idővel, mögötte Néstor Girolami következett 716 ezredes hátránnyal, míg a harmadik leggyorsabb időt Tassi érte el. A Honda magyarjának lemaradása 1.5 másodperc volt a Lynk & Co-pilóta mögött. Az első hármast Tom Coronel követte, majd a Zengő Motorsportot erősítő Mikel Azcona, Jean-Karl Vernay, Nathanaël Berthon, Thed Björk, Esteban Guerrieri és Yvan Muller egészítette ki az első tízest.

A Zengő Motorsport másik két versenyzője közül Kismarty-Lechner Gábor a tizennegyedik helyet foglalta el, míg a kipufogója miatt bajba kerülő Boldizs Bence idő nélkül állt még félidőben. Boldizshoz hasonlóan Jack Young sem iratkozott fel az időlistára, a brit az első szektorban rontott, s ragadt bent a kavicságyban, aminek következményeként hosszú ideig sárga zászló volt érvényben, mivel meglehetősen lassan haladt az autó mentése. Végül szűk tíz perccel a vége előtt megszűnt a korlátozás, így a pilóták lassan újra birtokukba vehették az immár sötétbe boruló pályát.

Az élen álló Ehrlacher azonban kifutott az időből, vagyis nem kezdhette meg a második gyors körét, így a pálya széléről volt kénytelen végigkövetni, ahogyan ellenfelei folyamatosan javították meg a szektorokat. Vernay az első szakaszban, míg Girolami a másodikban, a harmadikban és a negyedikben bizonyult a leggyorsabbnak, utóbbi versenyző így nagy előnnyel, rekordot jelentő 8:51.802-es körrel állt az élre, ami elég volt a pole pozícióhoz.

 

A második Ehrlacher lett 1.163 másodperces hátránnyal, míg harmadikként Tassi végzett a Hondával, ami azt jelenti, hogy a magyar az első versenyen a nyolcadik helyről indulhat majd. Az első hármas mögött Björk, Coronel, Azcona, Santiago Urrutia, Guerrieri, Vernay és Berthon sorakozott az első tízesben, míg Kismarty-Lechner a 15., Boldizs az utolsó helyen zárt.

A WTCR németországi versenyhétvégéjének programja pénteken 16 óra 40 perckor folytatódik az első, fordított rajtrácsos versennyel, amelyen Berthon várhatja az élről a piros lámpák kialvását.

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA (WTCR)
Nürburgring, IDŐMÉRŐ

1. Néstor Girolami (argentin, Honda) 8:51.802
2. Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co) +1.163
3. Tassi Attila (magyar, Honda) +2.289
4. Thed Björk (svéd, Lynk & Co) +3.068
5. Tom Coronel (holland, Audi)
...
15. Kismarty-Lechner Gábor (magyar, Zengő Motorsport)
16. Boldizs Bence (magyar, Zengő Motorsport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik