WTCR: erő és önbizalom – Michelisz győzni akar

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2019.12.12. 10:08
null
Michelisz Norbert ezért a trófeáért száll harcba Malajziában (Fotók: FIAWTCR)
Ez is csak egy versenyhétvége, még akkor is, ha a tétje sokkal nagyobb, mint a többié. Michelisz Norbert nem drámázik, nem gondolja túl a dolgokat, egyszerűen szeretné megnyerni a túraautó-világkupát.

 

– Az ítélet napja vagy inkább az igazság órája jön el vasárnap?
– Én szándékosan nem fogalmaznék ennyire drámaian, mert próbálok úgy hozzáállni a malajziai versenyhez, hogy ez is csak egy hétvége, ugyanúgy kell rá felkészülni, mint a többire – mondta Michelisz Norbert, a túraautó-világkupa éllovasa, aki a hétvégén, Malajziában vívja meg döntő csatáját a bajnoki címért. – De persze az ember fejében azért óhatatlanul ott motoszkál, hogy mi a tét.

– Hogyan zajlott a felkészülése?
– A fizikai edzéseim a szokásos módon, a csapattal is folyamatosan egyeztettünk, hiszen a sepangi pálya mindenkinek új, mi viszont február végén teszteltünk ott egy napot, úgyhogy az akkor szerzett beállítás- és telemetriaadatokból próbáltunk valami jót kiokoskodni a fiúkkal. Ezenkívül leginkább az energiagyűjtés volt a fontos, mert az érzelmi és lelki plusz, amit például az otthon töltött idő jelent, legalább annyit hozzáad a teljesítményemhez, mint a fizikai edzések. Jó néha egy kicsit visszavonulni, főleg mert a nyári szünet utáni két-három hónap nagyon sűrű volt, igaz, megszoktam, hogy mindig év végén jön a nagy roham.

– Alaposan elhúzódott az idény. Nem furcsa, hogy más szakágak versenyzői már pihennek, önöknek meg éppen most kell megfeszülniük?
– Azért rossz, mert én alapvetően nem szeretek várni, már hetek óta az dolgozik bennem, hogy menjünk már, haladjunk. Arról nem beszélve, hogy ez már a karácsonyi időszak, és amióta megszülettek a lányaim, Míra és Emma, azóta ez nagyon felértékelődött az életünkben. Ehhez képest most az egész család azzal van elfoglalva, hogy mi lesz Malajziában... Persze azért biztos vagyok benne, hogy a verseny utáni nyolc-tíz napban is meg tudjuk majd oldani a ráhangolódást.

– Ki kíséri el a versenyre?
– A feleségem, Johanna. Együtt megyünk, együtt jövünk.

– Mi az, amiben ő tud segíteni?
– Anyukám mellett ő ismer a legjobban, tudja, mikor nem kell hozzám szólnia, de azt is, mikor kell ott teremnie, mert szükségem van valami támogatásra.

– Milyen esetekben nem szabad önhöz szólni?
– Amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretném, akkor egy rövid ideig nem jó velem beszélgetni. Meg akkor sem, amikor a sűrű időbeosztás miatt rohannom kell egyik helyről a másikra. Szóval napközben nemigen csevegünk egymással.

– Ön amúgy sem az a lelkizős fajta...
– Általában tényleg magamban intézem el a dolgokat, s csak akkor tárgyalom meg mással a problémát – majdnem mindig Johannával –, ha nem jutok dűlőre. A feleségem nagyon sok helyzetben ad hasznos tanácsot, egyszerűen azért, mert egy-két lépéssel hátrébbról szemlélve másnak tűnnek a dolgok. S ha a mély szakmai ügyekbe nem is lát bele, a dolgok dinamikáját megérzi, meglátja.

 

– Beszéljünk egy kicsit Sepangról. Milyen pálya?
– A korábbi Formula–1-es futamokról ismerhetik a nézők, én pedig annyit mondhatok róla, hogy amikor ott teszteltünk, nagyon tetszett. A nehézsége, hogy meleg van, és borzasztóan magas a páratartalom, ráadásul most van ott az esős évszak, szóval az időjárás is megkavarhatja a sorokat. Az időbeosztás sem szokványos: pénteken megtartják mind a két időmérő edzést, vasárnap pedig mind a három versenyt.

– Szereti az esőt?
– Nincs bajom vele, de ha már esik, akkor essen rendesen, vagy pedig legyen teljesen száraz. A kiszámíthatatlan, felszáradó pálya, a nem egyértelmű gumiválasztás ugyanis veszélyeztethetné a pozíciómat.

– Mivel lehet megnyerni a bajnoki címet?
– Higgadtsággal és nyugalommal. Valamiért azt érzem: nem kell ezt túlgondolni. Igazság szerint egész idényben volt bennem valami plusz jó érzés, amit máskor is éreztem már, de most egész évben kitartott: van önbizalmam és erős vagyok. Ezt a belső erőt és ezt a lelkiállapotot szeretném fenntartani az előttünk álló hétvégén is.

– Ez az a pillanat, amire egy autóversenyző egész életében vár?
– Kétségkívül az egyik olyan pillanat. Két éve is megvolt a lehetőségem, hogy megszerezzem a világbajnoki címet, és nagyon jó érzés, hogy három év alatt másodszor harcolhatok a végső sikerért. Versenyzőként ezekért a pillanatokért dolgozik, ezekért él az ember. Persze, nyilván a végső sikernek van egy olyan része, ami nem a versenyző hatásköre, egyrészt mert ez technikai sport, másrészt vannak más tényezők is, amelyek befolyásolhatják a teljesítményünket. Én annyit tehetek, hogy a saját feladatomat megpróbálom a lehető legjobban megoldani. S ha hozom azt, amit eddig hoztam, ha kiautózom azt, ami bennem és az autóban van, akkor bármi is történik, elégedett lehetek.

– A közvetlen riválisok közül kitől tart a legjobban?
– Ha pusztán a ponttáblázatot nézzük, a legfőbb veszélyt Guerrieri és Muller jelenti, de ha kettejük közül kellene egyet választanom, akkor Muller lenne az. Egyszerűen azért, mert bár jelenleg a harmadik helyen áll, elképesztő lendületbe jött az elmúlt három versenyhétvégén, és hát a Lynk & Co nagyon jó autó. De a Hyundai is az, és üldözöttnek lenni mindig jobb, mint üldözőnek.

A VK ÁLLÁSA
Pilóták: 1. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai i30) 316 pont, 2. Guerrieri (argentin, Honda Civic) 307, 3. Muller (francia, Lynk & Co) 305, 4. Björk (svéd, Lynk & Co) 288, ...23. Tassi Attila (magyar, Honda Civic) 52

A HÉTVÉGE PROGRAMJA
Péntek (magyar idő szerint)
8.15: 1. időmérő edzés.
12.30: 2. időmérő edzés
Vasárnap (magyar idő szerint)
8.15: 1. verseny.
11.15: 2. verseny.
13.10: 3. verseny

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik