Az oroszlán barlangjába ment Michelisz Norbert azzal, hogy a Hyundaihoz szerződött, de megint megtenné (Fotók: FIAWTCR)

 

– Új sorozat, új autók, új szabályok, új esélykiegyenlítő rendszer – a szezon elején sokismeretlenes volt a WTCR-egyenlet. Azt hozta az első év, amire számított?
– Mondhatjuk, hogy igen. Sejtettem, hogy nehéz év lesz, mert nemcsak a Hyundai volt új számomra, hanem teljesen új csapatba is kerültem. Ez mindig olyan, mintha teljesen tiszta lappal indulnál, szinte a nulláról. A versenytapasztalat ugyan mögötted van, de azzal a fő riválisok is jól állnak. A személyes motivációmnak viszont jót tett, hogy új közegbe kerültem. De visszatérve az eredeti kérdésére: az átalakuló bajnokság mezőnye sokszínűbb, népesebb lett, s az, hogy több gyártó csatlakozott, kissé megkeverte a lapokat. Nehéz volt megsaccolni az erőviszonyokat, az ismeretlenbe ugrott fejest mindenki.

– És nemcsak az új gyártók miatt. Gyakran volt beszédtéma – és nem pozitív értelemben – az új esélykiegyenlítő rendszer, amely miatt már nem csupán pluszsúlyokat kellett cipelniük, hanem megváltozott a motorteljesítmény és a hasmagasság is.
– Kicsit sajnálom ezt az egészet, mert a változás nagyon jót tett a sorozatnak – kiélezett küzdelmet láthattak a szurkolók a szezon elején. Esélykiegyenlítő rendszer mindig is volt a túraautózásban, ám most kétlépcsőssé vált: a korábbi három versenyhétvége köridői alapján számított büntetősúlyhoz hozzájött a BoP-rendszer, amely a motorteljesítményt, a hasmagasságot és a minimumsúlyt is alakította. Ez a két tényező együtt pedig már nagyon nagy mozgásokat eredményezett: volt, hogy a nyerő autóból sereghajtó lett, és az ellenkezője is megtörtént. Sportszerető emberként ez néha sok volt nekem, de azt is belátom, hogy nem volt könnyű ezt a kezdetektől fogva hatékonyan csinálni.

– Átgondolták, mielőtt bevezették?
– Igen, de szerintem kicsit alábecsülték, hogy ennyire nehéz lesz kezelni, és mennyi politikai érdeket sért majd...

– Kifejtené?
– Ott volt a Volkswagen-csoport több mint tíz autóval, és ott volt a Honda – ők nagyobb erőt képviselnek, és nyilván szúrta a szemüket, hogy a Hyundai elképesztően jól kezdte a szezont, és kicsit lehúzta a rolót a többiek előtt. Nyilván felsejlett a lehetőség, hogy a háttérben lehet tenni ez ellen a fölény ellen. Ez hozzátartozik a játszmához.

– Gondolom, amikor önt sújtotta, kevésbé volt megértő.
– Tényleg borzasztóan nehéz volt feldolgozni, hogy ott vagyunk futamgyőztesként az egyik hétvégén, aztán a következőn külső beavatkozás miatt a huszadik helyen araszolunk. Igazságtalannak éreztem, de utólag visszanézve látom, hogy mi volt a motiváció, hogy tenni akartak az esélyek kiegyensúlyozásáért.

– Hogyan értékeli a saját szezonját?
– Felemás volt. A nyári szünetig tartó időszak nagyjából úgy alakult, ahogy terveztem, az utolsó három-négy hétvége viszont pocsék volt. Elsősorban ezeknek a következménye, hogy nem tudtam harcolni a bajnoki címért, amit nehéz volt feldolgozni. Az októberi időszak nagyon megviselt, mert éreztem, hogy kicsúszik az irányítás a kezeim közül.

– Hogy tette túl magát rajta?
– Próbáltam csak előrenézni, ami nem könnyű, ha tizedik napja távol vagy a családodtól, és nem tudsz rájuk támaszkodni. De leszegtem a fejem, és mentem előre – ugyanis nincs más út.

– Mivel tölti az időt, amikor egyhuzamban sokáig van távol?
– Olvasok. Mostanában krimiket és thrillereket, mert nagyon jól elterelik a gondolataimat egy rosszabb hétvége után.

– Agyalós?
– Igen, az agyalósabbak közé tartozom, bár igyekszem ezen változtatni.

– Akadt néhány emlékezetes pillanata is a szezonnak – melyek voltak ezek önnek?
– A hungaroringi hétvége, a futamgyőzelem Szlovákiában, a jó párharcok. A vége azonban mégiscsak csalódás lett. Hiába mondják sokan, hogy a negyedik hely jó az ilyen erős bajnokságban, mert én nyerni akartam.

– Mikor és min úszott el az esélye?
– Nem tudnék egyetlen momentumot említeni, de az tény, a technikai hibákon sok minden múlt. Mondhatnám a marokkói motorhibát a szezon első időmérőjén, amelyen egy pole pozíciót és valószínűleg egy futamgyőzelmet buktam. De a szlovákiai esetet is, amikor engem kizártak, Gabriele Tarquinit meg nem. Vagy a portugáliai rajtbalesetet, amikor az első helyről vártam volna az új rajtot, de nem engedtek el. És ott volt a kínai versenyhétvége is, amelyen az első futamon dobogós helyről voltam kénytelen kiállni a kormányszervó hibája miatt. Ha ezek nincsenek, sokkal nagyobb eséllyel harcolhattam volna. De a technikai sportban sincs értelmük a „ha”-val kezdődő mondatoknak.

– Őszintén, nem érezte szezon közben, hogy Gabriele Tarquinit kicsit jobban támogatja a csapat, mint önt?
– Voltak nehéz pillanatok, de tudtam, hogy lesznek. Az oroszlán barlangjába mentem, olyan közegbe, amit Tarquini húsz éve ismer, és olyan autót vezettem, amelyet gyakorlatilag ő fejlesztett. De ha hiszi, ha nem, éppen erre a kihívásra vágytam. Valószínűleg nem egyenlő esélyekkel álltunk a szezon rajtjához, de most sem hoznék más döntést.

Idei egyetlen futamgyőzelmét Szlovákiában aratta Michelisz Norbert, aki ezen kívül még ötször állhatott fel a dobogóra

– Nyílt volt a kommunikáció a csapaton belül? Látták egymás telemetriai adatait?
– Igen, minden információt megosztottunk egymással, de nyilván van számos más csatorna, amelyeken keresztül az ember jobban érvényesítheti az érdekeit, s ennek kapcsán kiderült, hogy Tarquini mennyire erős személyiség és milyen jól menedzseli a pályán kívüli történéseket.

– Mondana egy példát?
– Például a csapatvezetőséggel kapcsolatos kommunikációra gondolok – azokra a helyzetekre, amikor a pilótának csapatérdekre hivatkozva van esélye maga felé billenteni a mérleg nyelvét. Volt számtalan apró mozzanat, amelyeket néhány éve fel sem ismertem volna, most viszont kiderült belőlük, mennyire dörzsölt pilóta is Tarquini – nagyon tanulságos volt őt figyelni. Csak akkor szólalt fel – a csapat érdekeit emlegetve –, amikor az ő személyes érdekei úgy kívánták, s befogta a száját, amikor nem.

– Agresszívebb küzdelmeket láthattunk az idén, mint korábban – miért?
– Mert nagyon kicsik voltak az időbeli különbségek. Előfordult, hogy az időmérésen az első húsz helyezett között nyolc tizedmásodperc volt, s ilyen helyzetben ha az ember előzni akar, nagyobb valószínűséggel ütközik. Én sohasem voltam olyan típus, aki ki akart lökni másokat, de van, amikor egyszerűen nincs más lehetőség, s bármennyire is nem szereted, ez a leginkább eredményre vezető. Szóval meg kellett szokni ezt is.

– Mint ahogy gondolom azt is, hogy változott a sorozat kommunikációja. Apropó, nem is tudtam, hogy ilyen jól énekel – az a „Winner takes it all!”, vagyis a Győztes mindent visz ABBA-feldolgozás zseniális volt!
– Nem én énekeltem, és higgye el, mindenkinek jobb így. Tudom, hogy sokaknak tetszett, de az én szempontomból éppen rosszkor jöttek ki a klippel. Az első kínai hétvége után jártunk, éppen negatív periódusban voltam, és amíg az ilyen bohóckodás belefér a sikerek után, akkor nem feltétlenül, ha rosszul mennek a dolgok. Nem akarom, hogy azt gondolják, akkor is van kedvem vicceskedni, amikor éppen kicsúszik a kezeim közül a bajnoki cím.

– Ennyit számít, hogy mit gondolnak az emberek?
– Sokak véleménye számít. A legfontosabb közülük Johanna, a feleségem, az ő véleményére mindig adok. Szakmai ügyekben pedig csak a csapattagoktól fogadok el véleményt, de tőlük az idén csak pozitív visszajelzéseket kaptam – s ezeket nyilván mindig könnyebb kezelni.

– Velük folytatja?
– Nem feltétlenül csak rajtam múlik, de én nagyon szeretném.

– Ezek szerint nem bánta meg, hogy a Hyundait választotta?
– Egyáltalán nem. A büntetősúlyok és esélykiegyenlítő rendszer nélkül a mi autónk a legjobb a mezőnyben.

 

– Illik a vezetési stílusához?
– A szezon elején passzolt hozzá, de a sok pluszsúly meg korlátozás gyors alkalmazkodást igényelt, s ebben nem feltétlenül én voltam a legjobb.

– Milyen Michelisz Norbert vezetési stílusa?
– Szeretek későn fékezni – ez az egykörös tempóm titka. A vezetési stílusom pedig inkább kifinomult és elegáns, mint favágó. Ez van, amikor előny, van, amikor nem, de mindig úgy voltam vele, hogy az erősségeinkre kell össz­pontosítani, abból előnyt kovácsolni. A habitusom sem olyan, hogy jól állna nekem a lökdösődés, ráadásul azt vettem észre, amikor néha próbáltam a jólesőnél keményebb lenni, annak általában rossz vége lett. Fontos, hogy mindenki önmaga maradjon – a versenypályán is.