Idén Németországban sem csapnak össze Michelisz Norberték (Fotó: fiawtcr.com)

 

Az előzetes tervek szerint április 3-án rajtolt volna a WTCR 2020-as szezonja, ám az idénynyitónak otthont adó marrákesi versenyhétvégét törölték, ennek hátterében még nem a koronavírus állt. Így Hungaroringen indult volna a szezon április 24-én, a Magyarországon kihirdetett rendkívüli állapot miatt azonban azt a hétvégét is törölni kellett, így (ideiglenesen) Németországba került az idénynyitó.

Kedden azonban bejelentették, hogy a koronavírus-járvány miatt törlik a május 21. és 23. közötti nürburgringi versenyhétvégét, amelyen a WTCR-futamok mellett a 24 órás versenyre is sor került volna. Igaz, a szervezők szerették volna szeptember végére tenni az eseményt, az viszont a kínai versenyhétvége utáni héten lett volna, amit nem tartottak megoldhatónak a WTCR mezőnye számára, így a németországi forduló is elmarad idén.

Francois Ribeiro, a sorozat promótere úgy nyilatkozott: továbbra is az a céluk, hogy meglegyen 20 futam 2020-ban, ezért Portugáliában és Ausztriában kettő helyett három versenyt és egy-egy plusz időmérőt rendeznek. Módosítás volt a 2020-as idényre, hogy nem három, hanem csak két futamon csap össze a mezőny a hétvégéken, de az említett két helyszínen átmenetileg visszatérnek a tavalyi lebonyolítási rendszerhez annak érdekében, hogy tartsák magukat a korábban eltervezett versenyszámhoz. A hungaroringi futamokat Spanyolországban „pótolják”.

Jelen állás szerint a WTCR 2020-as szezonja Szlovákiában veszi kezdetét június 5. és 7. között.

A WTCR 2020-AS VERSENYNAPTÁRA
Június 5–7.: Szlovákia, Slovakia Ring
Június 19–21.: Portugália, Vila Real
Július 3–5.: Spanyolország, MotorLand Aragón
Július 24–26.: Ausztria, Salzburgring
Szeptember 18–20.: Kína, Ningpo
Október 16–18.: Dél-Korea, Indzse
November 19–22.: Makaó
December 10–13.: Malajzia, Sepang