WTCC: Panis távozik a Zengő Motorsporttól, Szabó Zsolt veszi át a helyét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.05. 12:52
null
Szabó Zsolt (jobbra) a harmadik magyar versenyző lesz az idei WTCC-szezonban (Fotó: AFP)
Változik a Zengő Motorsport pilótapárosa a túraautó-világbajnokság (WTCC) 2017-es szezonjának hátralévő versenyhétvégéire. Az eddig az ETCC-ben versenytő fiatal magyar pilóta, Szabó Zsolt léphet feljebb, mivel Aurélien Panis más sorozatban folytatja pályafutását.

 

Szabó Zsolt a májusi hungaroringi versenyhétvégén állhatott fel először az ETCC dobogójára, majd az előző versenyhétvégén, Portugáliában megszerezte élete első győzelmet a piros zászlóval félbeszakított, majd idő előtt véget érő második versenyen. A 21 éves versenyző ezzel kivívta Zengő Zoltán, az alakulat csapatfőnökének elismerését, és Panis távozása miatt már a soron következő argentínai megmérettetésen felléphet a magasabb kategóriába.

„Zsolt lenyűgözött minket a sebességével, és azzal, amilyen gyorsan megtanulta a számára ismeretlen pályákat, és alkalmazkodott az új körülményekhez – mondta Zengő Zoltán. – A miénk olyan csapat, amely jelentősen profitál abból, hogy fiatal tehetségeknek ad lehetőséget, és egyengeti a karrierjüket. Ezért boldogok vagyunk, hogy Zsoltnak is megadhatjuk az esélyt a WTCC-ben, és izgalmas lesz nézni a fejlődését. Nem lesz könnyű dolga, de nincs ennél jobb módja a tanulásnak, és tőlünk minden segítséget megkap ahhoz, hogy megbirkózzon az átmenettel."

A Zengő Motorsport nem állna meg ennyinél, és akár más fiatal tehetséget is bevethet még a WTCC idei szezonjában.

„A szezon hátralévő részében is indítanunk kell még egy autót Nagy Dánielé mellett, ezért azt is fontolóra vehetjük, hogy lehetőséget adunk két másik fiatal versenyzőnknek, Ficza Ferencnek és Nagy Norbertnek arra, hogy indulhassanak egy WTCC-s futamon, de ezzel kapcsolatban később teszünk bejelentést."

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek