WTCC: Michelisz a legjobb hondás, 3. lett az időmérőn

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.03. 22:12
Öthetes szünet után a most debütáló argentínai helyszínen folytatódtak a túraautó-világbajnokság küzdelmei. Az előző, portói futamon autóját törő Michelisz Norbert Hondáján szerencsére nyoma sem volt a portugáliai futamon történteknek, a magyar versenyző a harmadik helyet érte el a szombati időmérőn.

Az időmérő első etapjának elején Yvan Müller rögtön egy kör után az élre ugrott, és miután megfutotta 1:49.158 perces idejét, már ki sem kellett gurulnia a pályára, ez az idő elég volt az első helyhez. Michelisz 1:50.634-gyel kezdett, majd második nekifutásra már 1:49.247-es időt tudott futni, amivel Müller mögé feljött a második pozícióba.

A második felvonásban 10 perc állt a versenyzők rendelkezésére, hogy eldöntsék a vasárnapi rajtsorrendet. A Q2-t Michelisz jól kezdte, és, csakúgy, mint az első rész után, most is a francia Müller mögé jött fel a második helyre, hattizedes lemaradással. Egy rövid boxlátogatás után még egyszer kifutott mindenki a pályára, és az élmezőnyből szinte valamennyien javítottak. Müller bement 1:48 alá, a szintén chevrolet-s Chilton feljött a második helyre, míg Michelisz 1:48.855-re javította legjobb idejét, így megelőzte Tarquinit, és legjobb hondásként a harmadik helyen végzett.

A magyar versenyző így a 19 órakor kezdődő első versenyt a harmadik, míg a 21 órakor startoló másodikat a nyolcadik helyről kezdheti meg.

TÚRAAUTÓ-VILÁGBAJNOKSÁG (WTCC)
ARGENTIN NAGYDÍJ, IDŐMÉRŐ

1. Yvan Müller (Chevrolet) 1:47.920
2. Tom Chilton (Chevrolet) 1:48.423
3. Michelisz Norbert (Honda) 1:48.855
4. Gabriele Tarquini (Honda) 1:48.919
5. Pepe Oriola (Chevrolet) 1:49.919

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik