Olyan alkatrész okozta Michelisz vesztét a szezonzárón, amely karrierje során még sohasem romlott el az autójában

 

– Emberi és technikai oldalról közelítve min múlt ez a világbajnoki cím?
Nem hiszem, hogy szét lehet választani a kettőt – válaszolta Michelisz Norbert, aki pénteken Katarban a világbajnoki címért küzdhetett volna, ha nem akadályozza meg benne egy fékhiba az időmérő edzésen.

– Akkor ne válasszuk. Min múlt?
Sok mindenen. Volt ez a fékhiba, itt Katarban, az időmérőn. Voltak szerencsétlen ütközések év közben, és volt a pontlevonás Kínában. Végig lehetne menni az egész szezonon, hogy fogódzókat keressünk, de nem hiszek és sohasem hittem benne, hogy ez kifizetődő. Tény, nem hiányzott nekem most ez a fékhiba. Pillanatnyilag ez a legfájóbb pontja az évnek. Ez történt a legkiélezettebb helyzetben, s ezt élem meg pillanatnyilag a legnagyobb csapásként.

EGYENLŐSÉG, ISTEN, SORS

– Amikor elképzelte, milyen lesz ez az év, erre számított?
Nem számítottam rá, hogy ennyire fordulatos lesz. Rengetegszer történt változás a bajnokság állásában, abban, hogy ki vezet és mennyivel, abban, hogy nekem hány pontról kellett éppen visszaküzdenem magam. Őszinte leszek: nagyon sokat kivett belőlem az elmúlt két-három hónap. Tényleg próbáltam mindent beleadni, tényleg akartam ezt a világbajnoki címet. Igen, összességében nehéz évre számítottam – de nem ennyire nehézre.

– Fizikailag vagy lelkileg fáradt el jobban?
Inkább lelkileg. Idény közben a dobogós helyek, a győzelmek, az edzéselsőségek mindig sokat segítenek, hogy a nehéz, fárasztó időszakokon túltegye magát az ember. Ám most azt érzem, hogy nem lesz könnyű megemésztenem a történteket. Tényleg igyekeztem, megpróbáltam mindent beleadni, de most nincs meg az a lelki plusz, amit egy jó eredmény jelent, és ez nyomokat hagy a lelkemben...

– Persze, mert nincs több verseny, nincs több esély, nem lehet tovább feszíteni a húrt.
Nem is tudom, hogy meddig tudtam volna még feszíteni. Ezt sohasem mondtam, de az utóbbi időben én már bőven a határaimat feszegettem. Próbáltam mindig magabiztosnak tűnni, pozitívabbnak festeni a képet, mint amilyen volt – szándékosan, mert tudtam, ez az egyetlen esélyem. Az utóbbi egy hétben nagyon sokat gondoltam arra, mi történik majd itt, Katarban, és örülök, hogy végül ez nem nyomta rá bélyegét a teljesítményemre. Ugyanis ha most végignézek a hétvégén, a technikai gondig nagyon jó eséllyel pályáztam arra, hogy sikerüljön a pole pozíció – idén már negyedszer.

– Vannak helyzetek, amelyekkel nem lehet mit kezdeni. Ez is olyan volt?
Ez is. Olyan elem hibásodott meg az autómban, amilyen az eddigi pályafutásom során soha, pedig elég sok versenykilométert megtettem már. És úgy romlott el, hogy ha mondjuk egy másodperccel később megy tönkre, már bekerülök az első tízbe, ami esélyt jelentett volna, ám ebben sem volt szerencsém. Kicsit úgy érzem, ennek így kellett történnie, és bármennyire is úgy gondoltam, hogy eljött az időm, a sors nem így gondolta.

– Hisz a felsőbb hatalomban? Istenben? Sorsban?
Hiszek. Nem akarok most olyan mélységekig belemenni, hogy Isten vagy sors, vagy bármi más. De hiszem, hogy a szerencse és a balszerencse hosszú távon kiegyenlítődik az ember életében. És bármennyire is úgy érzem ebben a pillanatban, hogy idén nem volt annyi szerencsém, mint pechem, valószínűleg nincs igazam. Hiszen ha eltekintek a szakmai életemtől, a magánéletben sikeres évem volt. Megszületett a kislányom, van egy gyönyörű feleségem, boldog vagyok – ez sokat segített abban is, hogy mindig vissza tudjak jönni a mélységekből. Szóval, lehet azt mondani, hogy kicsit balszerencsés voltam a versenypályán az idén, viszont ha összességében az egész évet nézzük, azt kell mondanom, egész életem során ez volt az eddigi legjobb évem.

„AMIT KIFELÉ SUGÁRZOL, AZT KAPOD VISSZA"

– No igen, a mélypontok mellett voltak csúcspontok is, nem igaz?
Dehogynem! A futamgyőzelmek és a pole pozíciók. Portugáliában például mindkettő, vagy Nürburgringen az edzéselsőség – ezek voltak azok a helyszínek, amelyeken visszaszereztem egy kicsit az elvesztett önbizalmamból. S tudja, mikor gondoltam először, hogy mégis, a kínai kizárásunk után is megnyerhetjük a világbajnoki címet? Akkor, amikor Japánban megnyertem az edzést és a versenyt is.

– Ha megváltoztathatna egy pillanatot az idény során, melyik lenne az?
Nyilván most nem érdemes technikai problémákat felhozni, hiszen nem rajtunk múlnak, úgyhogy ha én megváltoztathatnék valamit, a Hungaroringen nem fejezném be azt a második gyors kört a Q2-ben, amivel a hatodik helyett a kilencedik lettem volna az időmérésen, és több esélyem lett volna dobogóra állni, vagy akár futamot is nyerni otthon.

– A magyar futam a szíve csücske, igaz?
Igen, de valahogy az elmúlt két évben otthon elkerült a szerencse. Van nagyon sok szép emlékem, ám az utóbbi két év az eredmények tekintetében kicsit csalódás. A hangulat persze így is fenomenális volt.

Magyar szurkolókból Katarban sem volt hiány – sokan szurkoltak a helyszínen a honfitársnak

– Kiérdemelte, megdolgozott érte, hogy így szeressék.
Remélem. Igazából nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy eljutottam idáig... Tizenegy évvel ezelőtt még csak álmodoztam arról, hogy egyáltalán elkezdjek versenyezni, most meg világszinten ismert, jegyzett versenyző vagyok, s azon kevés, gyakorlatilag maroknyi ember közé tartozom, akik ezt tekinthetik hivatásuknak, ami nagy szó. Mi itt az álmunkat éljük... Ezt végiggondolva egyáltalán nem akarom magam sajnáltatni. Minél többet beszélek a helyzetemről, annál inkább úgy vélem, nincs miért bánkódni.

– Mestere annak, hogy a negatívumokat miként lehet pozitívba fordítani. Besöpörni mindent egy jó nagy szőnyeg alá. Mondja, sosincs púp a szőnyeg alatt?
De, most például van, méghozzá jókora. Amikor még ennyire friss a csalódás, a rossz élmény, elég nehéz pozitívnak maradni. Még akkor is, ha én alapvetően optimista ember vagyok kifelé, miközben befelé a realista énem érvényesül.

– Elég nehéz lehet a kettőt szinkronba hozni.
Akkor talán, ha nem hiszel abban, hogy amit kifelé sugárzol, azt kapod vissza. De én hiszek ebben. Helyrebillentem én magam, csak annyi kell, hogy pihenjek kicsit, bár a következő két hét még eléggé feszített tempóban zajlik majd. Innen egyenesen Japánba utazom, és szerencsére otthon is nagy az érdeklődés, próbálok majd annak is megfelelni. De a szünetre szükség lesz, azt most nagyon érzem.

A JÖVŐ MÉG KÉRDÉSES

A MAGYAR SZURKOLÓK A LEGJOBBAK
Túlzás lenne állítani, hogy a katari pálya főtribünje megtelt emberekkel péntek este, de hogy csak magyar szurkolást lehetett hallani, az biztos. Zászlókban és biztatásban nem volt hiány – annak ellenére, hogy Michelisz reális esélye a világbajnoki címre viszonylag hamar elszállt.
Sokan eljöttek az itt élők közül (négy-ötszázan lehetnek): a nagykövet-helyettes a családjával, a curlingedző, aki az olimpiára készíti fel az itteni válogatottat, a műkorcsolya-oktató, a tanár, a pilóta, a stewardess – mind-mind régi jó ismerősként üdvözölték a Honda gyári csapat pilótáját. Nem először voltak itt, s ha a sorozat visszatér, nem is utoljára. Számukra az év egyik nagy ünnepe a túraautó-világbajnokság versenye, s persze az, hogy találkozhatnak Michelisz Norberttel és a Zengő Motorsport két pilótájával, Nagy Dániellel és Szabó Zsolt Dáviddal.

– Apropó, Japán! Lehet már valamit tudni a jövőjéről? A hírek szerint nagy változások várhatók, a WTCC és a TCR-sorozat összeolvad. Mit jelent ez az ön szempontjából?
Jelenleg nincs szerződésem. Kétezertizenötben két évre írtam alá a Hondához, ez a megállapodás az idén kifut, és őszintén mondom, nem tudom, a csapatnak mik a szándékai. Szívesen folytatnám a pályafutásomat gyári versenyzőként, de nem minden rajtam múlik. Részben ezért is utazom, de persze inkább a Honda szokásos év végi promóciós eseménye a lényeg. S hogy mikorra várható döntés? Nem tudom. De a gondolataim egyelőre nem is ekörül forognak.

– Hanem a világbajnoki cím körül?
Pontosabban az elveszített világbajnoki cím körül.

– Volt olyan időszaka a szezonnak, amikor megelégedett volna az összetett második hellyel?
Nem. Volt egy nagyon nehéz szakasz a hungaroringi futam után, mert jelentős volt a lemaradásom, amit nehezen éltem meg, de eltelt néhány nap, és tudtam, egyetlen lehetséges kiút van, ha mindent beleadok. Egyetlen pillanatra sem vesztettem el a világbajnoki címbe vetett hitemet. Néha távolabb volt, aztán kicsit közelebb jött... Nem akarom, hogy rosszul hangozzon, ám nekem csak az első hely számít. Azzal, hogy papíron a mostani összetett második hely pályafutásom eddigi legjobb eredménye, pillanatnyilag nemigen tudok mit kezdeni.