Virtuális MotoGP: Álex Márquez legyőzte 8-szoros világbajnok bátyját

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2020.05.17. 18:04
null
A valós életben Marc nem lesz elnéző Álexszel (Fotó: Kovács Nikolett)
Az eddigi legizgalmasabb versenyt hozta a virtuális MotoGP-futamok negyedik felvonása, a 9 körös misanói összecsapás, ami után a finom beszólogatások sem maradtak el.

Ha a spanyol kormány, az egészségügyi miniszter és minden más szükséges politikai vezető is áldását adja, akkor július 19-én Jerezben végre elkezdődhet a királykategória 2020-as világbajnoksága, addig pedig továbbra is be kell érnünk a virtuális izgalmakkal.

A mai, San Marinó-i Nagydíjnak Fabio Quartararo vágott neki a legnagyobb eséllyel, hiszen az időmérőn egy másodpercet vert az egész mezőnyre.

„Fabio egy másik szinten van ma” – mondta a rajtot megelőzően Álex Márquez, aki a második helyről rajtolhatott.

Ma jobban kell kezelnem a nyomást, és nem elesni” – tette hozzá a harmadik rajthelyet megszerző Pecco Bagnaia, aki az előző, jerezi összecsapáson vezető helyről bukott négy körrel a leintés előtt.

A rajt után a két aktuális ősellenség, Marc Márquez és Valentino Rossi többször is egymásnak mentek, de végül nem ők estek el rögtön az első kanyarban, hanem két korábbi futamgyőztes, Bagnaia, Maverick Vinales, illetve Nakagami Takaaki.

Rossi később a fiatalabb Márquezzel is összeakadt, ám annak már esés lett a vége az olasz bajnok számára.

Quartararo már közel 3.5 másodperccel vezetett, amikor elesett a harmadik körben, ami után a vezetést átvevő Álex Márquez és Marc Márquez közé jött vissza a pályára – mert a virtuális térben ugye ez is lehetséges.

A francia és Álex Márquez harca a hatodik kör végére vált élessé. Bár Quartararo tavaly a valóságban már megtapasztalta, hogy milyen egy Márquez ellen harcolni Misanóban, nem tudta hasznosítani a tudását, a hetedik kör elején nekiment Álexnek, és mind a ketten buktak.

Egy pillanatig úgy tűnt, Quartararo könnyekben fog kitörni, ahogy tavaly a Spanyol Nagydíjon, de ezúttal visszanyelte a fájdalmát.

Két és fél körrel a vége előtt tehát Marc Márquez vette át a vezetést, azonban várható volt, hogy ebből utolsó körös harc lesz hármuk között.

Végül az öcs az utolsó kanyarban a kigyorsításra koncentrálva beszúrt Marc mellé, aki így Dovizioso, Lorenzo és Rins után újabb pilóta ellen vesztett meccset közvetlen a leintés előtt. „Nem szeretem ezt az érzést, de ha már így kell történnie, akkor inkább az öcsém ellen történjen, mint bárki mással” – nyilatkozta a verseny után Marc, aki próbálta elviccelni a dolgot, ám látszott, nem esett jól neki, hogy végül kikapott. „Este azért lesz egy beszélgetésünk erről, mert nem szeretek az utolsó körben kikapni. Álex, a videojátékban elfogadom mindezt, viszont a valóságban azért másképp lesz – szólt oda a tesónak Marc.

„Át akartam adni a pódiumot Valénak a haza futamán” – mentegette magát Quartararo a harmadik, az utolsó kör utolsó kanyarjában elszenvedett bukása után.

Egyedüli versenyzőként Rossi egy valós trófeát is a kezébe vehetett, amit a polcról leemelve barátnője, Francesca adott át neki egy kamerán kívüli csók kíséretében. Hogy a 2014-es misanói futamgyőzelemért járó díjat előre kikészítették-e, vagy csak Francesca reagálta le ilyen gyorsan a történteket, azt nem tudni.

Érdemes visszanézni a futamot, a versenykedvelők pulzusszáma valószínűleg megemelkedik majd:

Itt pedig a Márquez tesók győzelmi tánca is megtekinthető:


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik