Túraautó-vb: Michelisz a kilencedik sorból rajtol Doningtonban

Vágólapra másolva!
2011.07.16. 20:17
A kilencedik rajtsor 18. helyét szerezte meg Michelisz Norbert a túraautó-világbajnokság 7. fordulójának időmérő edzésén – olvasható a Zengő Dension Team közleményében.

A Zengő Dension Team versenyzője rosszul választotta meg az autójára felkerülő gumikat az edzés utolsó szakaszában – olvasható a csapat tudósításában –, így a rohamosan felszáradó pályán már nem tudott kellően gyors időt futni ahhoz, hogy bekerüljön a legjobb tíz közé. A szabályok szerint Michelisz holnap mindkét futamot a 18. rajthelyről kezdi meg.

„Tipikusan angol időjárás volt jellemző az időmérőn – értékelt a versenyző. – Sajnos hoztam egy rossz döntést, és ennek most az a következménye, hogy ennyire hátra kerültünk. A gumiválasztás egy impulzus volt, nem is tudom, tágítottam-e volna mellőle, ha a boxban megmondják, milyen gumival megyünk. Ezt akkor jónak éreztem, utólag sajnos kiderült, hogy nem volt az. A szezon második felében az ilyen dolgokat szerettük volna elkerülni, hogy a negyedik-ötödik helyre felérjünk az összetettben, és ez most elég nehéz lesz. Nem is a hétvége miatt vagyok csalódott, inkább az összetett miatt. Szerettem volna magamat jobb pályára állítani.”

Hirtelen változó időjárási körülmények jellemezték az időmérő edzés első szakaszát. Amint a versenyzők megkezdték első gyors körüket, esni kezdett az eső, a húszperces edzés végére viszont az aszfalt már ismét felszáradt.

Michelisz Norbert első gyors körében kicsúszott a pályáról. Második mért körében esőgumival az ideiglenes 5. pozíciót szerezte meg, a folyamatosan száradó pályán viszont ellenfelei rohamosan javítottak helyezéseiken.

Utolsó mért körére Michelisz az első kerekeken száraz, a hátsókon esőgumival indult, ami nem bizonyult elég gyors kombinációnak ahhoz, hogy a Zengő Dension Team pilótája beférjen a legjobb tíz közé.

A vasárnapi első futamot 12.50-től az Eurosport, a másodikat 15.15-től az Eurosport2 közvetíti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik