Túraautó: a számok Michelisz vk-diadala mellett szólnak

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2019.12.11. 09:26
null
Michelisz Norbert (Fotó: fiawtcr.com)
Michelisz Norbert az összetett pontverseny éléről várja a túraautó-világkupa idényzáró, malajziai hétvégéjét, amelyen eldől a bajnoki cím sorsa. De mik a lehetőségek?

 

Michelisz Norbert kilenc ponttal előzi meg az összetettben Esteban Guerrierit és tizeneggyel Yvan Mullert, de hármukon kívül még Thed Björk is harcban áll a világkupa-győzelemért, az év végi ötödik helyre pedig (bár ez magyar szempontból talán kevésbé érdekes) további hét versenyző pályázik.

Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy elképesztően izgalmasnak ígérkezik a WTCR-sorozat idényzáró viadala, s hogy a sokismeretlenes egyenletet ki oldja meg a legjobban, az attól is függ, ki kel fel jobb lábbal vasárnap. A megszokott menetrendtől eltérően ugyanis a sepangi versenypályán mindkét időmérő edzést pénteken s mindhárom versenyfutamot vasárnap rendezik meg. (Szombaton a motorosoké a pálya – az endurance-világbajnokság nyolcórás megbízhatósági viadalát rendezik meg.)

A három futamon maximum 85 pontot lehet szerezni, ami nagyon sok, főleg ha figyelembe vesszük, hogy az első helyezettet mindössze 28 pont választja el a negyediktől a „szuperfinálé” előtt.

SZAVAZÁS

Ki nyeri meg a túraautó világkupa (WTCR) idei összetett pontversenyét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Számunkra a legfontosabb, hogy a magyar versenyző (aki két éve ugyanígy, az idényzárón küzdött meg a világbajnoki címért, de akkor alulmaradt Thed Björkkel szemben) mely esetekben szerezheti meg az összetett győzelmet.

Michelisz Norbert a túraautó-világkupa idei bajnoka riválisai eredményétől függetlenül akkor, ha…
…megnyeri mindhárom versenyt vagy szerez összesen 66 pontot (65 ponttal már nem csak rajta múlna a siker).
…megnyer két versenyt, szerez egy pole pozíciót és egy hatodik helyet. Ebben az esetben 65 pontot szerezne, s a végső sikeréhez kellene az is, hogy Guerrieri ne szerezzen 74-nél több pontot. Ez esetben az argentinnak is 381 pontja lenne, de több győzelmével Michelisz hódítaná el a bajnoknak járó trófeát.
…megnyer két versenyt, negyedikként végez a harmadikon és szerez három pontot az időmérő edzések során.
…megnyer egy versenyt, a másik kettőn másodikként végez és szerez hét pontot az időmérő edzéseken.
…megnyeri az első időmérő edzést és nyer két versenyt, akkor legalább a hatodik helyen kell végeznie a fennmaradó egy futamon. Biztonságban lesz Guerrieritől, ha hátrébb végez (hetedik, nyolcadik, stb.) a futamon, de a második időmérő edzésen bejut a legjobb öt közé.
…másodikként végez az első időmérő edzésen, nyer két versenyt, és a fennmaradó futamon negyedikként ér célba. A fentebb említetthez hasonlóan hátrébb is végezhet a harmadik futamon, ha a második időmérőn a legjobb öt közé kvalifikálja magát.
…harmadik az első időmérésen, nyer két versenyt és negyedikként végez a fennmaradó futamon. A fentebb említetthez hasonlóan hátrébb is végezhet a harmadik futamon, ha a második időmérőn a legjobb négy közé kerül.
Forrás: fiawtcr.com

ÉS A TÖBBIEK?
Guerrieri a világkupagyőztes, ha…
…megnyeri mindhárom versenyfutamot és legalább annyi pontot szerez az időmérő edzéseken, mint Michelisz.
…szerez összesen 84 pontot, mert ez esetben Michelisz nem szerezhet többet 74-nél.
…megnyeri az egyik futamot és a másik kettőn másodikként végez, plusz szerez két pontot az időmérő edzéseken. Ebben az esetben 75 pontot gyűjtene, viszont Michelisznek nem lenne szabad 65-nél többet szereznie (ez utóbbi két futamgyőzelem, egy negyedik hely és kevesebb mint két időmérős pont).
Muller a világkupagyőztes, ha…
…megnyeri mindhárom versenyt és kettővel több pontot szerez az időmérő edzéseken, mint Michelisz.
…nyer egy futamot, a másik kettőn másodikként végez, de szerez két pole pozíciót. (Ekkor 75 pontot gyűjtene, de Michelisznek 63-nál kevesebbet kellene szereznie – ami két győzelmet egy ötödik helyet és kevesebb mint négy időmérős pontot jelent.)
…szerez 85 pontot, mert ebben az esetben Michelisz nem gyűjthetne többet 73-nál.
Björk a világkupagyőztes, ha…
…megnyeri mindhárom futamot, mindkét időmérő edzést és Michelisz egyik futamon sem végez másodikként vagy előrébb (két második és egy harmadik hely még jó lenne neki, ha Michelisz az időmérésen nem szerezne egy pontnál többet).
Még ha meg is szerezné Björk a maximális 85 pontot,
végső sikere akkor is függne a többiek eredményétől.
Ha Michelisz nyer egy versenyt, és a másik kettőn
a legjobb ötben végez, Björknek szinte egyáltalán
nincs esélye ellene.
A VK ÁLLÁSA
Pilóták: 1. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai i30) 316 pont, 2. Guerrieri (argentin, Honda Civic) 307, 3. Muller (francia, Lynk & Co) 305, 4. Björk (svéd, Lynk & Co) 288
A HÉTVÉGE PROGRAMJA
Péntek (magyar idő szerint). 8.15: 1. időmérő edzés. 12.30: 2. időmérő edzés
Vasárnap (magyar idő szerint). 8.15: 1. verseny. 11.15: 2. verseny. 13.10: 3. verseny

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik