Tereprali: Szalayék autója kikötőről kikötőre hajózik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.04.03. 15:26
null
Szalayék autója még a katari célban (Fotó: Opel Dakar Team)
A jelenlegi helyzetben nem olyan könnyű Katarból hazahozni egy versenyautót – az Opel Dakar Team pontosan tudja.

Alighanem a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős volt az utolsó magyar autós páros, amely nemzetközi viadalon szerepelt az idén, mivel a tereprali-világkupa katari versenye volt az egyik utolsó, amelyet egyáltalán megtartottak.

Az Opel Dakar Team kettőse több mint egy hónapja, február 27-én az abszolút nyolcadik helyen – és kategórianegyedikként – ért célba Dohában, majd a csapat annak rendje és módja szerint berakta a versenyautót és az alkatrészeket egy konténerbe, a konténert pedig utóbb hajóra tették.

Az ismert nemzetközi járványhelyzet miatt azonban ez a teherhajó azóta sem kötött ki.

A verseny után az autót beraktuk egy konténerbe, amely egy hajó gyomrában elindult Genova irányába, és azóta is a tengeren hánykolódik. A koronavírus-járvány miatt ugyanis lezárták az olasz kikötőt, és Marseille lett az új úti cél. Csakhogy a franciáknál is romlott a helyzet, úgyhogy már ők sem fogadtak hajókat, ígya Grandland Xjelenleg Rotterdam felé hajózik, ahol a tervek szerint holnap köt majd ki – mondta Szalay Balázs. – Ez nem jelenti azt, hogy akkor meg is kapjuk, a procedúra eléggé megváltozott a járvány miatt, így április 11-étől vehető át a konténer. Eredendően a kocsit tréleren hoztuk volna haza, de a mostani helyzetben valószínűbb, hogy konténerrel együtt felrakják majd egy tehervonatra. Persze, egyelőre ez sem biztos... Várunk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik