Superbike-vb: „Általában sok a bukás, okosan kell motorozni”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.01.24. 13:06
A tavalyi ötfutamos szereplés után az idén már teljes szezont teljesít a PTR Honda csapatánál Sebestyén Péter a gyorsaságimotoros Superbike-világbajnokság Supersport kategóriájában, a magyar versenyzőnek pedig az a célja, hogy az év második felében már az első öt helyért szállhasson harcba minden futamon.

A 24 éves pilóta – aki 2010-ben és 2011-ben a Moto3 jogelődjének számító 125 köbcentis géposztályban versenyzett a vb-n – azt mondta az MTI-nek, hogy bár „egy kicsit későn” sikerült megállapodni a folytatásról, a téli szünetben bízott abban, hogy összeáll a szükséges anyagi háttér, ezért a szokásos edzésmódszereivel végezte felkészülését.

„A konditermi erőnléti edzést is a jól bevált rutin szerint végeztem, illetve teremmotorozással és krosszmotoros tréningekkel készültem, de a mentális gyakorlatokra is igyekeztem odafigyelni a sportpszichológus segítségével” – mondta a versenyző, és hozzátette, a PTR Honda istállóval 2018-ban jó kapcsolatot sikerült kialakítani, a csapat vezetése pedig változatlan maradt.

„Lesznek új szerelők és új versenymérnökök, de a motort felkészítő műszaki háttércsapat hosszú évek óta itt dolgozik” – mondta Sebestyén, és kiemelte: a Honda CBR 600-as géppel már nagyon régóta versenyeznek a különböző kategóriákban, így bár vannak műszaki újítások, a motor teljesítményéről rengeteg információ áll a rendelkezésükre az elmúlt évekből.

„A motorblokkot a télen fejlesztették, ez azt jelenti, hogy papíron nagyobb a teljesítmény, erősebb a motor, de hogy mennyire, az majd a pályán kiderül” – jelentette ki a versenyző, aki már az ausztráliai idénynyitón jó eredményt akar elérni.

„Szeretnék erősen kezdeni, de Ausztráliában nagyon gyors a pálya, általában sok a bukás, ezért okosan kell motorozni. Az egyéni teljesítményem szempontjából egy szép ívet akarok adni ennek az évnek. Tavaly megszereztem az első vb-pontjaimat, Katarban pedig az első tízben végeztem, úgyhogy innen szeretnék építkezni felfelé.”

A magyar motoros kitért arra, hogy a szezon második felében sorra kerülő európai pályákon már az első öt hely környékén szeretne végezni, ugyanakkor minden futamon az az elsődleges célja, hogy stabilan és megbízhatóan motorozzon.

„Ez nem egyenlő persze azzal, hogy lassan körbeérek a mezőny végén, de mindenképpen szeretnék nagy hibák nélkül végigmenni a futamokon” – hangsúlyozta Sebestyén, és kiemelte, nemzetközi szinten nagyon erős a Supersport kategória mezőnye, több pilóta is „átjött” a Moto2-ből ebbe a géposztályba, ennek szerinte az lehet az egyik oka, hogy „a szabályok szempontjából a Superbike-vb nem annyira kötött, mint a MotoGP.”

„Ez a sorozat picit nyitottabb, többet lehet állítani a motorokon, ezért az elmúlt években megfigyelhető, hogy folyamatosan erősödik a mezőny, szívesen jönnek ide versenyezni” – jelentette ki a pilóta.

Sebestyén Péter csapattársa az idén az olasz születésű francia Jules Danilo lesz, aki tavaly a Moto2-ben versenyzett.

A Superbike-vb 2019-es idénye február utolsó hétvégéjén rajtol Ausztráliában, és október 26-án zárul Katarban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik