Silk Way-rali: Szalayék lendületbe jöttek; ez nem Lisziék napja volt

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2016.07.12. 18:22
null
Stéphane Peterhansel volt a leggyorsabb a keddi napon (Fotó: Peugeot Media)
Nehéz nap volt. Nem mintha hosszú lett volna a keddi mért szakasz a Silk Way-ralin (a 223 kilométer itt kifejezetten a rövid kategóriába esik), inkább azért, mert egyszerre volt technikás és navigációigényes, sáros és poros, a magas fű miatt vadregényes, a megbúvó nagy gödrök miatt pedig rizikós.

„Az első ötven kilométer nagyon sáros volt, de éppen emiatt nagyon élvezetes volt rajta a kétkerékhajtású autóval menni – folyamatosan csúszkáltunk – mondta a 12-szeres Dakar-győztes Stéphane Peterhansel, aki a leggyorsabb volt ezen a napon. – Két kisebb eltévedésünk volt, amivel összesen körülbelül két percet veszítettünk, de sikerült jó ritmust diktálni, igaz, megkönnyítette a dolgunkat, hogy nyolcadikként rajtoltunk, ami miatt a magas fűben előttünk már tisztábban látszottak a nyomok. Ez a verseny nagyon más, mint a Dakar, évek óta nem volt olyan szakasz, amelyen ilyen jó volt vezetni, és nehéz volt navigálni. Elgondolkodtam, hogy talán nem vagyok jó taktikán, mert megint akkor rajtolok az élen – szerdán –, amikor jó hosszú szakasz következik, de jó néhány nap van még a versenyből..."

No igen. Ezért is fontos, hogy a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős is lendületbe jött.

Erre utal az eredmény – 31. hely a szakaszon, 29. az összetettben –, no és az is, hogy az asztanai táborban széles mosollyal az arcán mesélte az élményeit az Opel Dakar Team párosa.

„Sokkal lendületesebben autóztunk, mint hétfőn, viszont sokkal rázósabb is volt az út: a kemény földet éréseknél jó néhányszor éreztem, hogy még nem százas a vállam – mondta Szalay, akinek a bal válla két hónapja sérült meg, amikor az egyik hazai futamon hatalmasat estek. – Jó volt utolérni néhány autót, jó érzés volt csatázni velük, és jó érzés volt magunk mögé utasítani őket. Az egyikükkel hatalmas adok-kapok alakult ki: megelőztek, eltévedtek, megint megelőztek, megint eltévedtek, aztán amikor harmadszor kerültek elénk, sikerült annyira elkeveredniük, hogy megléptünk tőlük. Ezután utolértünk egy buggyt, amelyik nem engedett el, viszont százharmincnál gyorsabban nem volt hajlandó menni. Aztán amikor elnézett egy jelet és orral lefelé lógott a töltésről, végre ki tudtuk kerülni."

Szalayék lendületbe jöttek
Szalayék lendületbe jöttek

Szalay Balázs még hozzátette, a magas fű (amelyre mindenki panaszkodott), őt a legkevésbé sem zavarta, otthon ugyanis hozzászoktak az efféle körülményekhez.

Ami a Liszi László, Liszi Norbert apa-fia kettőst illeti, ők a szakaszon a 45. helyen végeztek, az összetettben pedig a 38. pozícióból várják a folytatást.

„Őszintén szólva ez nem a mi napunk volt – vallotta be Liszi László. – Ez a pálya a hatvanadik kilométertől kezdve a hosszú, erős autóknak feküdt, és a miénkre egyik sem igaz. A hosszú egyenesekben simán megelőztek minket, márpedig azokból volt bőven."

Nos, szerdán rögtön jó nagy falat vár a mezőnyre, hiszen a viadal egyik leghosszabb mért szakaszát (568.24 km) teljesíti, immár várhatóan nagy hőségben.

SILK WAY-RALI
4. szakasz, Kosztanaj–Asztana (össztáv: 855.69 km, ebből szelektív szakasz: 223 km) Autósok:
1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret) 1:57:58, 2. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Mini All4) 6:22 perc hátrány, 3. Loeb, Elena (francia, Peugeot 2008DKR) 7:33 p h., ...31. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 25:14 p h., ...45. Liszi László, Liszi Norbert (magyar, Mitsubishi Pajero) 32:25 p h. Kamionosok: 1. Eduard Nyikolajev, Jevgenyij Jakovlev, Vladimir Ribakov (Kamaz) 2:14:13, 2. De Baar, Roesink, Rosegaar (holland, Renault) 4:33 p h., 3. Hongning, Xin, Mokejev (kínai, kínai, orosz, Kamaz) 5:59 p h.
Az összetettben. Autósok:
1. Stéphane Peterhansel 4:05:14, 2. Vasziljev 2:41 p h., 3. Loeb 2:51 p h., ...29. Szalay 45:50 p h., ...38. Liszi 52:50 p h. Kamionosok: 1. Nyikolajev 4:23:43, 2. Karginov, Kuprijanov, Leonov (orosz, Kamaz) 5:34 p h., 3. Szotnyikov, Ahmagyejev, Romanov (orosz, Kamaz) 8:35 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik