Red Bull Air Race: terepszemle Zamárdiban, ott lehet a verseny

Vágólapra másolva!
2019.02.20. 12:53
null
Életkép a tavalyi versenyről (Fotó: Dömötör Csaba)
Zamárdiban kedden terepszemlét tartottak a Red Bull Air Race szervezői, miután a múlt héten Fonyód és Zamárdi vezetőivel is tárgyaltak a műrepülőverseny befogadásáról – erősítette meg az MTI információit Zamárdi polgármestere.

 

Csákovics Gyula (független) közölte, a képviselő-testület egységes abban, hogy befogadná a repülős Formula–1-nek is nevezett versenyt.

Hangsúlyozta, hogy Zamárdi és az egész Balaton számára óriási reklámértéke lenne a rendezvénynek, amelynek fő helyszíne a város 3 kilométer hosszú partszakasszal rendelkező szabadstrandja lenne, de a repülőket a környék településeiről is látni lehetne.

A polgármester nem tart attól, hogy a Balaton Sound utáni hétvégére, július 12-14-ére esne a verseny, „hiszen erről szól a főszezon”.

Elmondta: a repülők számára szóba jött a sármelléki, a siófok-kiliti és a szentkirályszabadjai reptér is. A szervezőknek még több hatósággal, szervezettel egyeztetniük kell, mielőtt meghozzák a végleges döntést – jegyezte meg.

A Főpolgármesteri Hivatal február elején jelentette be, hogy a főváros nem ad engedélyt a júliusra Budapestre tervezett Red Bull Air Race-re. Ezután Keszthely alpolgármestere ajánlotta városát és környékét a verseny balatoni helyszínéül, Hévíz és az általa üzemeltetett sármelléki Hévíz-Balaton Airport pedig háttérbázisként vállalta a támogatást, ha a szervezők a nyugat-balatoni térségbe vinnék a rendezvényt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik