Rali-vb: megvan az első nem francia világbajnok 2003 óta

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.27. 14:06
null
Az észt Ott Tänak második lett Katalóniában, ezzel bebiztosította világbajnoki címét (Fotó: AFP)
Az észt Ott Tänak második helyen végzett a belga Thierry Neuville mögött a rali-világbajnokság (WRC) katalán állomásán vasárnap, de így is megszerezte pályafutása első világbajnoki címét.

 

A Toyota pilótája hétvégi teljesítményével 23 pontot szerzett – mivel megnyerte a záró napi extra pontokat adó szakaszt –, így az összetett pontversenyben egy futammal a sorozat vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert Neuville-lel és a címvédő, hatszoros bajnok, ezúttal csak nyolcadik francia Sébastien Ogier-vel szemben.

A 32 éves Tänak egy év megszakítással 2009 óta versenyez a rali elitkategóriájában, Toyotával tavaly ment először. Első vb-futamát 2017-ben Olaszországban nyerte, azóta összesen 12-szer állt a dobogó legfelső fokán. Az előző két idényben egyaránt harmadik lett az összetettben, a mostani szezonban ugyanakkor az eddigi 13 futamból hatszor végzett az élen, kétszer volt második, egyszer pedig harmadik, és csupán egyszer, a Török-ralin nem szerzett pontot.

Tänak a norvég Petter Solberg 2003-as sikere óta az első nem francia világbajnoka a WRC-nek: azóta Sébastien Loeb kilencszer, Ogier hatszor nyerte meg az összetettet.


A rali-vb záró futamára három hét múlva Ausztráliában kerül sor.

RALI-VB, KATALÁN RALI
1. Thierry Neuville, Nicolas Gilsoul (belga, Hyundai I20) 3:07:39.6 óra
2. Ott Tänak, Martin Järveoja (észt, finn, Toyota Yaris) 17.2 másodperc hátrány
3. Dani Sordo, Carlos del Barrio (spanyol, Hyundai I20) 17.6 mp h.

Az állás 13 futam után (még 1 van hátra): 1. Tänak 263 pont (már világbajnok), 2. Neuville 227, 3. Sébastien Ogier (francia, Citroën C3) 217

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik