Rali: Turánék az ERC lettországi futamán is elindulnak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.31. 10:31
Az Európai Rali Bajnokság (ERC) idei második futamán, Lettországban is rajthoz áll a Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős a Subaru Impreza R4-es autóval.
A Turán Motorsport közleménye szerint a Rally Liepaja–Ventspils elnevezésű verseny pénteken kezdődik és vasárnap ér véget, a résztvevőkre összesen 845 kilométer vár, a gyorsasági szakaszok teljes hossza 243 km. A futamon nyolc helyszínen 15 etapot rendeznek, az útvonal teljes egészében murvás lesz, helyenként hóval és jéggel fedve.„Nagyon várjuk már a versenyt, nagy volt a hó Lettországban, remélem, hogy komolyabb olvadás azóta sem következett be, mert nagyon szeretnénk egy jó havas futamot teljesíteni” – idézte a közlemény Turán Frigyest.A magyar duó a sorozat első idei futamán, a január elején rendezett ausztriai Jännerrallye-n az első gyorsasági szakaszon egy kanyarban lesodródott az útról, egy fának ütközött, így korán fel kellett adnia a versenyt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik