Rali: Széchenyi István és Andrássy Gyula leszármazottja is hazánkban versenyez

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2019.11.07. 12:21
null
Albert von Thurn und Taxis és Nikolaus Mayr-Melnhof egyaránt büszke magyar felmenőire
Egyikük ükapja Széchenyi István, másikuk Andrássy Gyula leszármazottja – mindketten a rali Európa-bajnokság magyarországi záró futama, a Rally Hungary miatt érkeztek hazánkba – Albert von Thurn und Taxis és Nikolaus Mayr-Melnhof egyaránt büszke magyar felmenőire.

 

1. Mit tud magyar felmenőiről?
ALBERT VON THURN UND TAXIS: Az ükapám volt Széchenyi István, aki fáradhatatlanul dolgozott a hazájáért: jó néhány innovatív technikai fejlesztés fűződik a nevéhez a gazdaságban, és ő kezdeményezte az első híd megépítését is Buda és Pest között (Lánchíd – a szerző).
NIKOLAUS MAYR-MELNHOF: Vannak emlékeim nagyapámról, Andrássy Gézáról, aki mindig arról beszélt, milyen volt a fiatalsága – az élet a háború előtt.

2. Sokszor kerül szóba a családi vacsoraasztalnál a történelem?
ALBERT VON THURN UND TAXIS: Hallottam nagyszerű történeteket hírnévről és dicsőségről és szomorúakat elutasításról és magányról. 1848-ban, a közelgő forradalom hírére idegösszeomlást kapott, kórházba került – ezután is írt még jó néhány könyvet, de azokat már csak Angliában adták ki, mert a hazájában immár tiltólistás volt. Írt a hitelezésről, technikai és mérnöki megoldásokról a gazdaságban, sőt, még a lótenyésztésről is. Soha többé nem hagyta el a szanatóriumot, mert ott érezte magát biztonságban, s bár halálát hivatalosan öngyilkosságnak nyilvánították, sosem zajlott le nyomozás.
NIKOLAUS MAYR-MELNHOF: Otthon, a falon van egy családfánk, így azután nagyon jól ismerem a történelmet, s tudom, mi történt a családunkkal. És teljesen természetes, hogy a vacsoraasztalnál szóba kerülnek a családi kötelékek, amelyek magukkal hozzák a történelmet. Emlékszem arra is, amikor Magyarországon és Szlovákiában jártunk és meglátogattuk azokat a helyeket, ahol a családtagjaink korábban éltek.

3. Büszke rá, hogy szinte minden magyar városban elneveztek egy utcát vagy teret az ön őséről?
ALBERT VON THURN UND TAXIS: Nagyon büszke vagyok. Ezek az emberek nagyon sokat tettek honfi társaikért és az országukért. De nemcsak István, hanem Ferenc és Ödön is, aki nem csupán Magyarországon vált híressé, hanem Törökországban is, ahol a szultán első szárnysegédje lett, és megalapította az első tűzoltóbrigádot Isztambulban.
NIKOLAUS MAYR-MELNHOF: Igen! Bécsben élek, amely nincs túl messze Magyarországtól, úgyhogy gyakran jövök ide. Nagyon büszke és hálás vagyok, ahányszor csak végigautózom az Andrássy úton, s büszke voltam a keddi teszt után is, amikor kimentem a diósgyőri stadionban felállított szervizparkból, s az Andrássy útra érkeztem.

4. A felmenői miatt érdekli a magyar történelem?
ALBERT VON THURN UND TAXIS: Kedvelem az európai történelmet, és nagyon büszke vagyok a magyar gyökereimre, mindig nagyon jó látni a Lánchidat és az ősöm képét a bankjegyeken. Édesanyám és a testvére is beszélt magyarul, az volt a titkos nyelvük, de engem sajnos nem tanítottak meg, csak néhány szót tudok.
NIKOLAUS MAYR-MELNHOF: Természetesen érdekel a történelem, annál is inkább, mert a családom története összefonódik Európa történelmével, amire nagyon büszke vagyok.

5. Hogy kezdett versenyezni?
ALBERT VON THURN UND TAXIS: Gyerekként motokrosszoztam, autóversenyezni 2001-ben kezdtem.
NIKOLAUS MAYR-MELNHOF: Réges-régen kezdtem el versenyezni, motorral. Azután 2008 környékén kipróbáltam a GT-versenyzést, ami nagyon érdekes volt, s végül négy évvel ezelőtt egy raliautóban kötöttem ki. De most már elárulhatom, amikor kisgyermek voltam, arról álmodtam, hogy egyszer motorral rajthoz állok a világ leghosszabb és legnehezebb sivatagi versenyén, a Dakar ralin.

6. Mit jelent önnek a rali?
ALBERT VON THURN UND TAXIS: Az autósport által megméretheted magad, megtapasztalhatod, hol vannak a fi zikai határaid és hol kezdődnek a félelmeid. A rali kibillent a komfortzónádból, és megérzed általa az adrenalin utáni hajszát. A rali ezen belül is azért fantasztikusan különleges, mert nem tolerálja a hibákat: minden egyes baklövés súlyos következményekkel jár. Nagyon összetett sport, mert mindig az ismeretlennel találod szembe magad. A tehetség nem elég, munkára és elkötelezettségre van szükség a haladáshoz, és az eszedet legalább annyira kell használni, mint a testedet. Az autósport legnagyobb kihívást rejtő szakága, és jó hatással van a jellemfejlődésre is.
NIKOLAUS MAYR-MELNHOF: Az autósport az életem szerves része, és hatalmas szenvedéllyel viseltetem iránta. Tudom, nagyon szerencsés vagyok, hogy ebben a magas szintű bajnokságban versenyezhetek. Fantasztikus csapatsport ez, amelyben nagyon sok motivált és tehetséges emberrel dolgozhatok együtt, s kivétel nélkül mindegyikük megfertőződött a benzingőzzel, vagy úgy is mondhatjuk, az autósportvírussal. A rali attól ennyire szórakoztató, hogy nagyon összetett és kihívásokkal teli – elképesztő érzés vezetni ezeket a modern versenyautókat. Technikailag a topon vannak, és szavakkal leírhatatlan, milyen érzés vezetni őket Európa leggyönyörűbb tájain. De a legjobb érzés mégiscsak az, amikor egy jó verseny után visszaérsz a szervizparkba, és együtt ünnepelhetsz a csapatoddal, amely keményen dolgozott a sikeredért egész hétvégén.

7. Mire számít a hétvégi Európa-bajnoki futamon?
ALBERT VON THURN UND TAXIS: A terv a tisztes helytállás. Nem akarok eredményekről beszélni, mert ez a verseny nagyon nehéznek ígérkezik. Sohasem versenyeztem Magyarországon, és nincs túl sok tapasztalatom a hideg, nyálkás, piszkos utakkal sem. Ráadásul a hazai versenyzők is ringbe szállnak, szóval a célunk, hogy tanuljunk, tapasztalatot szerezzünk a jövő évre, ezenfelül pedig szorítunk (Herczig) Norbertnek és (Ferencz) Ramónnak.
NIKOLAUS MAYR-MELNHOF: Sohasem versenyeztem még Magyarországon, úgyhogy nemigen tudom, mire számíthatok. De várjon csak, egyvalamit mégis tudok, mégpedig azt, hogy a magyar szurkolók nagyon nagy fanatikusok, szóval a hangulatra biztosan nem lehet majd panasz. Ugyanakkor a verseny maga extrém kihívásokat tartogat, még akkor is, ha a csapatomban vannak magyarok, akik biztosan segítenek majd a jó eredmény elérésében. Mindenekelőtt azonban tanulni szeretnék, hiszen ez az első ERC-futam Magyarországon. Persze ha komfortosan érezzük magunkat az autóban, biztos nem lógatjuk majd a lábunkat, hanem tiszta erőből támadunk.

Chris Ingramnek az Európa-bajnoki cím jelentene mindent (Fotó: AFP)
Chris Ingramnek az Európa-bajnoki cím jelentene mindent (Fotó: AFP)

 

HÁROMESÉLYES HÁBORÚ

Hét, végletekig kiélezett verseny után a nyíregyházi viadalon dől el az Európa-bajnoki cím sorsa – hárman küzdenek az áhított trófeáért: Chris Ingram, Lukasz Habaj és Alekszej Lukjanjuk.

KÖZMUNKÁRA „ÍTÉLTÉK”
KÖZMUNKÁRA ÍTÉLTÉK
Az Európa-bajnoki éllovas Chris Ingram gyorshajtást követett el a Ciprus rali közúti szakaszán, ami miatt a pénzbírságon kívül „közmunkára” ítélték – ezt nálunk töltötte le. Így történt, hogy a tesztje előtti délelőtt Nyíregyháza egyik általános iskolája előtt játszott „iskolarendőrt”, és segített a gyerekeknek közlekedni.

A 25 éves Chris Ingram vezet az összetettben, az előnye 19 pont a lengyel Lukasz Habaj előtt, de az orosz címvédő, Alekszej Lukjanjuk is versenyben van még, mindössze 9 pont hátránnyal követi Habajt. Ha pusztán a számokat nézzük, úgy tűnhet, Ingram a nagy esélyes, pedig ez egyáltalán nem ennyire egyszerű. Magyarországon maximum 39 pontot lehet szerezni, és mivel az ERC-versenyzők végső értékelésénél a legjobb hat eredmény számít, Habaj és Lukjanjuk nagyon jó eséllyel száll harcba az Ingrammel szembeni ponthátránya ellenére is, hiszen míg a lengyel 4, az orosz 3 pontot mínuszol, Ingram 12 pontot is veszíthet.

Habaj és Lukjanjuk már nyert versenyt az idén, Ingramnek még nem jött össze a győzelem, viszont ő vezet az összetettben. Ha nyer, Vic Elford 1967-es sikere után ő lehet a következő brit Európa-bajnok.

„Az Európa-bajnoki címmel az életcélomat érném el. Rengeteget jelentene, ha mindennap úgy ébredhetnék fel, hogy elértem a célomat. Pillanatnyilag ez jelent mindent nekem. S nem csupán emberileg jelentene sokat, hanem a karrierem szempontjából is. Ha Európa-bajnok lennék, az nagyon sokat javítana a megítélésemen az Egyesült Királyságban és Európában is, ami talán segítene megtenni a következő lépést” – nyilatkozta Ingram, akinek édesanyja nemrég gyűjtést szervezett, a régi ralioveralljait is elárverezte, hogy kikerüljön a pénzügyi válságból.

A lengyel Habaj miatt rengeteg szurkoló érkezik a magyar futamra, a 44 éves pilóta már csak ezért is szeretne bizonyítani.

„Csakis arra koncentrálok, hogy a legjobbamat nyújtsam, jobb nem gondolni arra a hihetetlen lehetőségre, amelynek a kapujában állok. Ha nyernék, azzal kifizetődne az a rengeteg szenvedés és munka, amelyet ebbe beletettem, de nemcsak én, hanem a körülöttem lévő sok-sok ember is. Talán abban is segítene, hogy visszahozza a rali régi népszerűségét az országomban” – mondta Habaj.

Lukjanjuk gyorsaságát sem lehet megkérdőjelezni, s nem csupán azért, mert ő a címvédő, hanem azért sem, mert 32 szakaszgyőzelmet aratott az idény során – többet, mint bárki más a mezőnyben.

„Ha először nyersz Európa-bajnoki címet, az nagyon izgalmas. Nekem ez már a második lenne, ha nyernék, de ugyanúgy vágyom rá, mint tavaly az elsőre – keményen dolgoztunk egész évben, ez lehetne az elégtétel nekünk, a szurkolóinknak és a támogatóinknak” – mondta Lukjanjuk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik