Rali: Óriási érzés uralni egy ilyen magas szintű technikát – Turán

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2020.06.14. 20:58
null
Turán Frigyesék a második helyen zártak a kisvaszari ralin (Fotó: Shell Helix Ultra Team)
A Turán Frigyes, Bagaméri László kettős az idei ralibajnokság egyik nagy esélyese, s ezt a vasárnapi kisvaszari versenyen is bizonyította. Mint ahogy az is kiderült, hogy késhegyre menő csata várható az idén a bajnoki címért.

 

– Töltött már ilyen sok időt versenyzés nélkül?
– Nem, soha. Szombaton a gépátvétel után tudtunk húsz kilométert tesztelni, ez megint eszembe juttatta, hogy miért vagyok szerelmes ebbe a sportba. Az érzés, az illatok, a kanyarsebesség, a féktávok: óriási érzés uralni egy ilyen magas szintű technikát – mondta Turán Frigyes, a Shell Helix Ultra csapatának pilótája, aki legutóbb a magyar Európa-bajnoki futamon ünnepelt győzelmet novemberben, most pedig a kisvaszari rali 3-as futamon hatalmas csatában a második helyet szerezte meg Velenczei Ádám mögött.

– Jó volt a hangulat?
– Nagyon! Rengeteg szeretet kaptunk a nézőktől, akik ugyan a pályára nem mehettek be, mert egy lezárt erdei útról beszélünk, de a szervizparkba eljöttek, hogy találkozzanak velünk. Ez volt a rali hármas bajnokság első futama, ami lényegében az amatőr kategória, de ez nem azt jelenti, hogy itt a srácok kevésbé tudnak vezetni, mint az első osztályban, sőt... Borzasztóan ügyesek, csak nyilván az anyagi lehetőségeit a Zsigulit, a Suzukit vagy a Trabit teszik lehetővé. Én nagyon bírom ezt a közeget, nagyon jó, hogy beengedtek minket ide, mert a kisvaszari pályában minden benne van, ami a rali sava-borsa, másrészt az egyórás szervizek alkalmával itt volt idő beszélgetni. Sokan jöttek, kérdezgettek, és most nekünk se kellett úgy rohanni. Tudtunk olyan dolgokkal foglalkozni, ami hiányzik az első osztályú versenyeken.

– Milyen volt maga a verseny?
– Imádtuk! A hazai élmezőnyből egy pilóta, Vincze Feri kivételével mindenki itt volt, úgyhogy a tizedekért harcoltunk egymással. Tipikus tesztverseny volt, amelyen mindenki mindent belead, sokáig vezettünk, és végül azért lettünk másodikok, mert az egyik rajtnál lefulladtunk. Elképesztő érzés, és nagy motiváció, hogy a mai magyar raliban már ennyi sem fér bele. Egy szó, mint száz, jó volt itt lenni, úgyhogy a díjat, amit nyertünk, átadtuk a kategóriagyőztes trabis párosnak, amely ugyanúgy harminchármas rajtszámmal versenyez, mint mi. Nekünk már van elég kupánk otthon, neki pedig talán motivációt jelent a továbblépéshez, vagy legalább egy jó emlék.

– Hogy viselkedett az új R5-ös Polo?
– Minden körben állítottunk rajta egy kicsit – sokat tanultunk, értékes tapasztalatokkal gazdagodtunk. Érdekes, hogy egy kicsit nekem is változtatni kellett a vezetési stílusomon, mert ezt az autót kicsit másképp kell használni, mint a Fordot. Több nyomatékkal gazdálkodhat a pilóta, nem kell mindig a maximális fordulaton használni. Máshol van a súlypontja, máshogy mozog a futóműve, gyorsabban lehet bemenni vele a kanyarokba. Ezt nyilván meg kellett szokni, de azt hiszem, sikerült.

– A navigátora is otthon érzi már magát az autóban?
– Bagaméri Lacival nagyon sokat dolgoztunk ezért a lehetőségért, és mindketten sokat tettünk, hogy topformába kerüljünk a szezonrajtra.

– Volt valaha ilyen jó formában?
– Húszévesen, amikor kosaraztam, ugyanennyi kiló voltam, de az nagyjából a pun háborúk idején volt...

– Mennyit fogyott?
– Huszonnégy kilót, Laci meg tizenhármat, és azért ez már számít az autósportban is. A családomat nagy köszönet illeti a türelemért, amit irányomban tanúsítottak, mert az első három hétben egészen biztosan nem volt könnyű velem, de utána már ment magától minden. Sokkal jobban érzem magam, és ami a legfontosabb: ez és a súlyveszteség az időeredményeken is látszik. Igaz, szerintem a Polót egyelőre nem tudjuk úgy kiautózni, mint a Fordot, de bízom benne, hogy az is meglesz.

– Ez után a szintfelmérő után hogy látja a bajnoki esélyeket?
– Optimista vagyok, szerintem nagy esélyesei lehetünk az idei bajnokságnak. Nyilván a győzelemhez sok minden kell, hiszen a rali nagyon összetett sport, de mi most sokat tettünk azért, hogy rajtunk ne múljon semmi...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik