Rali Eb: Herczig Norbert magára vállalta a felelősséget

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.08.29. 12:32
Herczig Norbert teljes mértékben magára vállalta a felelősséget azért, hogy a rali Európa-bajnokság (ERC) csehországi futamának szombati versenynapján autójuk egy mély árokban kötött ki, és fel kellett adniuk a versenyt.

A Mol Racing Team pilótája az M1 aktuális csatornának szerdán elmondta: Ferencz Ramón navigátorral együtt tanulságos baleset részesei voltak, Skodájuk egy kanyarban megcsúszott és a fák közé került. Herczig kiemelte: a felvételek alapján a baleset valóban „látványosnak" tűnik, testi épségük azonban az autó biztonsági berendezéseinek köszönhetően nem forgott nagy veszélyben. „Kicsit meghúztuk a kezünket, lábunkat, a biztonsági öv pedig a testünket, de más bajunk nem lett” – nyilatkozta a pilóta, aki a történtek miatt minden felelősséget magára vállalt.„Kicsit meghúztuk a kezünket, lábunkat, a biztonsági öv pedig a testünket, de más bajunk nem lett” – nyilatkozta a pilóta, aki a történtek miatt minden felelősséget magára vállalt.

„Egyértelműen én hibáztam, nem a navigátor. Leheletnyivel gyorsabban értünk oda a kelleténél” – árulta el. Hozzátette: a csehországi Barum-rali nehéz verseny volt, sok helyen erősen lekopott, néhol szurokkal feljavított aszfalton autóztak, ráadásul a szemerkélő eső is megnehezítette a dolgukat.

„Az csapott be, hogy az ominózus kanyar bejárati ívénél még nem volt annyira rossz minőségű az aszfalt, mint pár méterrel távolabb. Olyan érzés volt, mintha az autó alól kihúzták volna a szőnyeget” – fogalmazott Herczig.

A páros az ERC teljes idényében versenyez, hat futamon összesen 62 pontot szereztek, és a pontversenyben jelenleg a harmadik helyen állnak. A szezonból még két viadal maradt hátra, a következő szeptember végén Lengyelországban lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik