Motorsport: saját csapatot indított Talmácsi Gábor

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.03.21. 11:12
null
Talmácsi Gábor (jobbra) saját csapatot indított (Fotó: Czerkl Gábor)
Saját csapatot indított Talmácsi Gábor, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es kategóriájának 2007-es győztese.

A Talmácsi Racing pénteki bemutatkozó sajtótájékoztatóján elhangzott, idén a 19 éves Bódis Richárd a superbike-vb superstock 600-as kategóriájában (csak az európai helyszíneken), a 13 esztendős Somosi Alexander pedig a superbike-vb hivatalos utánpótlás sorozatának utolsó négy versenyén áll rajthoz.

„Régi álmomat sikerült valóra váltanom saját csapatom elindításával” – mondta Talmácsi Gábor, s hozzátette, versenyzői pályafutása alatt szerzett tapasztalatait szeretné most a fiataloknak átadni.

Saját visszatérésével kapcsolatban arról számolt be, tavalyi súlyos sérülését követően változatlanul dolgozik azon, hogy újra versenyezhessen, s ezt már saját csapata színeiben tenné.

„Egy hónapja volt az utolsó műtétem, de szükség van még három-négy hónapra ahhoz, hogy egyértelműen lássuk, vissza tudok-e térni” – tette hozzá Talmácsi.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik