Motorsport: körrekorddal lett magyar bajnok 17 évesen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.08.13. 12:55
null
Kovács Bálint (Fotó: H-Moto Team, Nico Schneider)
Hazai körrekordot jelentő idővel lett magyar bajnok az 1000 köbcentiméteresek között a német bajnokságban pallérozódó Kovács Bálint, a H-Moto Team 17 éves gyorsasági motorversenyzője.

 

A fiatal pilóta menedzsmentjének tájékoztatása szerint az elmúlt hétvégén, a Hungaroringen rendezett versenyen Kovács 1:50.7 perces köridőt futva nyerte meg az 1000 köbcentis kategória futamát, ilyen gyorsan korábban még egyetlen magyar motoros sem ért körbe a mogyoródi F1-es pályán.

Ezzel a győzelemmel a 17 éves versenyző biztossá tette pályafutása első felnőtt magyar bajnoki címét, s két hét múlva már a Lausitzringen áll rajthoz a német bajnokság Suzuki Cup elnevezésű, ugyancsak 1000 köbcentiméteres motorokat felvonultató mezőnyében.

Kovács április végén sporttörténelmet írt azzal, hogy – még 16 évesen – a német bajnokság szezonnyitóján, Oscherslebenben egy futamot megnyert, majd a második versenyen második lett.

Korábban még egyetlen magyar motorversenyző sem aratott ehhez hasonló sikert ennyire fiatalon nemzetközi sorozat felnőtt mezőnyében. Július elején, a belgiumi Zolderben rendezett második fordulón Kovács mindkét futamot a második helyen zárta, így az összetett pontversenyben is második, és van esélye a bajnokság megnyerésére.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik