Motorsport: jövőre visszatér a riválisát befékező olasz versenyző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.19. 11:46
null
Bő két hónapig tartott a száműzetés (Fotó: AFP)
A technikai sportágak világában az idei év egyik kirívóan sportszerűtlen jelenetét összehozó Romano Fenati jövőre a Moto3-ban kap motort – ráadásul volt csapatánál indulhat az olasz, amely két hónapja még azt közölte, amikor kirúgta Fenatit, hogy „megbocsáthatatlan” a pilóta tette.

A gyorsaságimotoros-világbajnokság Moto2-es kategóriájában történt még szeptemberben a San Marinó-i Nagydíjon, hogy az olasz Romano Fenati nagyjából 200 km/órás sebességnél meghúzta riválisa, Stefano Manzi motorján a fékkart, miután honfitársa a verseny során kétszer is majdnem kilökte őt

Fenatit csapata a Marinelli Snipers szinte azonnal menesztette, később az olasz után a Nemzetközi Motorsport-szövetség (FIM) is bevonta idei versenyengedélyét, majd a 22 éves motoros néhány nap múlva bejelentette, visszavonul a versenyzéstől.

Nos, a jelek szerint alig két és fél hónapig tartott az olasz száműzetése, ráadásul éppen korábbi csapata, a Marinelli Snipers dobott neki mentőövet. Az olasz versenyző kapta ugyanis az istálló jövőre a Moto3-ban indítandó egyik motorját.

Más kérdés, és nem tudni, hogy Fenati visszatéréséhez mennyi köze van, de a 22 éves olaszt péntek este gyorshajtáson kapta az olasz rendőrség, miután Audijával túl nagy sebességgel haladt az A14-es autópályán, a büntetésre sajtóértesülések szerint „rosszul reagált” és panaszt tett a helyszíni bírság ellen.

FENATI SZEPTEMBERI MANŐVERE

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik