Motorsport Games: Kiss Norbert 11. a túraautósok vasárnapi futamán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.03. 16:14
Kiss Norbert a 11. helyen ért célba a túraautósok hétvégi második, egyben utolsó futamán vasárnap, a Róma közelében elhelyezkedő Vallelunga versenypályán zajló Motorsport Games záró napján.

A 34 éves szombathelyi pilóta a szombati első versenyen 13. lett, a vasárnapi 30 perces futamra pedig a szombaton rendezett időmérő edzésen csak a 14. rajtkockát szerezte meg.

A kétszeres gyorsasági kamionos Európa-bajnok a rajtnál azonnal négy pozíciót javított, a versenybíróságnak azonban rögtön a pályára kellett küldenie a biztonsági autót, a startnál ugyanis történt egy ütközés, melynek következében két sérült versenyautó maradt a célegyenesben.

A műszaki mentés után a safety car útjára engedte a mezőnyt, Kiss pedig két körrel később már a nyolcadik helyen száguldott, a pálya fölé érkező eső miatt ugyanis egyre nehezebben vezethetővé váltak az autók, és több pilóta is elkövetett kisebb-nagyobb hibákat.

Négy perccel a leintés előtt Kiss veszített egy pozíciót, másodpercekkel később pedig újra a pályára jött a biztonsági autó, a kínai pilóta ugyanis kicsúszott a sóderágyba, ahonnan ki kellett menteni a versenyautóját.

A safety car így gyakorlatilag már csak az utolsó körre tudta elengedni az összerázódott mezőnyt, és a hongkongi, valamint a svéd versenyző kisebb ütközésének következményeit éppen a kilencedikként száguldó Kiss szenvedte el. Az ázsiai pilóta úgy tért vissza a bukótérből, hogy oldalról nekiütközött Kiss Alfa Romeójának, akinek így el kellett vennie a gázt, hogy megelőzze a nagyobb balesetet, ezzel viszont két pozíciót veszített.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik