MotoGP: végre döntött a Ducati a 2021-es pilótafelállásáról

Vágólapra másolva!
2020.09.30. 12:30
null
Francesco Bagnaia és Jack Miller szintet léptek, jövőre a Ducati gyári csapatának párosát alkotják (Fotó: DPPI)
Volt, akiről már hónapok óta tudni lehetett, volt, akivel csak Misanóban írtak alá, és volt, akinek csak szóbeli megállapodása volt – egészen mostanáig. Végre hivatalosan is bejelentették, hogy Francesco Bagnaia a gyári csapatban folytatja Jack Miller csapattársaként, a Pramac Racingnél pedig Jorge Martin és Johann Zarco veszi át a helyüket.

Az egyedüli pilóta, akit nem említenek a sajtóközleményben, az Enea Bastianini, aki menedzsere korábbi nyilatkozatai szerint 1+1 éves megállapodást írt alá a gyárral, és 2021-ben biztosan az Esponsorama csapatnál folytatja. Részleteket nem említve ugyan, de azt Paolo Ciabatti, a Ducati Corse sportigazgatója is megerősítette a múlt héten, hogy Bastianini is a Ducati-család tagja lesz.

A bolognaiak megtanultak versenyképes motort építeni az elmúlt évek során, olyat, amivel már nem csak egy versenyző tud gyorsan menni, de Casey Stoner 2007-es sikere óta egy újabb MotoGP világbajnoki cím még bakancslistás náluk. Igaz Andrea Dovizioso az elmúlt három évben háromszor végett az összetett második helyen, a jelenlegi éra legtehetségesebb és leggyorsabb pilótája, Marc Márquez mögött. Dovizosónak azonban az idei évben nem sikerül megbarátkoznia az új Michelin hátsó abroncsokkal, ami rányomja a bélyegét idei teljesítményére.

Gigi Dall'Igna érkezése a márkához 2013-ban nagy lendületet adott a technikai fejlesztéseknek, az elmúlt években számos olyan újítás jött ki az olasz mérnök és csapata kezei közül, amit mára az összes versenytárs gyártó lemásolt és használ, persze először támadták őket miattuk, mint például a szárnyak (ma már aerodinamikai elemek) vagy a kanál néven elhíresült légterelő elem miatt a motor alján.

Egy valamit azonban Dall'Igna ügyvezetőként való kinevezése a Ducati Corse élén sem tudott „megjavítani”, az pedig a pilótákkal való bánásmód. OIyan legendáktól váltak már el véleményes körülmények között, mint Troy Bayliss, Loris Capirossi, Casey Stoner, Jorge Lorenzo, legutóbb pedig Andrea Dovizioso. Volt, akitől a szponzor nyomása miatt váltak meg, volt, akitől a Ducati Motor Holding elnök-vezérigazgatója, Claudio Domenicali miatt, míg legutóbb Doviziosónak kellett távoznia (saját döntés értelmében egy igen hosszú huzavona után, merthogy nem kapott ajánlatot a szerződéshosszabbításra, de végül ő mondta ki a búcsút), aminek Dall'Igna állt a hátterében.

Ahogy arról nemrég Stoner is nyilatkozott, sajnos a bolognaiak még mindig azt hiszik, hogy pusztán az adatok alapján csodát lehet tenni, és a pilótáknak nincs hozzáadott értékük a fejlesztések során.

A mostani pilótafelállás egyfajta stratégiaváltást is mutat, a vörösök mindenképp fiatalítani szerettek volna, bár Zarco 30 évével, jövőre már 31, kicsit kilóg ebből a sorból.

Bár a sajtóközlemény nem szól róla, de munkatársunknak a csapat részéről megerősítették, hogy Bagnaiával és Martinnal 2 éves, Zarcóval pedig 1+1 éves megállapodást kötött a Ducati Corse. Miller kapcsán már a szezon kezdete előtt bejelentették, hogy 1+1 évre írtak alá

Mind a négyen, egyforma, a legújabb verziójú és egyforma technikai specifikációjú Desmosedicivel állnak majd rajthoz 2021-ben.

Jorge Martinnal már tavasszal megállapodtak, de a bejelentéssel szeptember 15-ig várni kellett a jelenleg még Moto2-es versenyző KTM-mel fennálló szerződése miatt. Július óta pedig már „csak” az lógott a levegőben, hogy Bagnaia és Zarco közül ki megy a gyári csapathoz és ki a junior alakulatot jelentő Pramachoz, akik így olasz pilóta nélkül maradtak.

A hivatalos bejelentés még hiányzik, de Bastianini minden bizonnyal nem a legfrissebb fejlesztésű motorra ülhet majd fel, ahogy csapattársa körül is nagy még a bizonytalanság, hiszen egyre többen szeretnék a jövő évre is érvényes szerződéssel bíró Tito Rabat helyén Valentino Rossi öccsét, Luca Marinit látni. De ehhez Rabat visszalépésére vagy egy ügyes jogi kiskapura lesz szükség.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik