MotoGP: Valentino Rossi az élről bukott Malajziában

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2018.11.04. 08:20
null
Marc Márqueznek volt oka az örömre (Fotó: AFP)
Valentino Rossi négy körrel a Malajziai Nagydíj befejezése előtt az élről kicsúszott, így Marc Márquez nyerte meg a sepangi gyorsaságimotoros-világbajnokság MotoGP-versenyét.

 

 

Hiába szerezte meg a pole pozíciót Marc Márquez, hat rajthelyes büntetést követően, (amit Andrea Iannone feltartása miatt kapott az időmérő után), csak a 7. rajtkockából vághatott neki a futamnak, míg a pole-t Johann Zarco örökölte meg. Nem sokáig örülhetett ennek a pozíciónak, hiszen Rossi egy csodás rajtot követően rögtön az élre állt, és végig vezette a Malajziai Nagydíjat. Vagyis csak majdnem végig…

Négy kör volt már csak hátra, amikor az egyes kanyarban elment alóla a motor hátulja.

Hogy csak a gumik kopása okozott gondot neki vagy a nyomás is, amit Márquez helyezett rá, az nagy kérdés. Az biztos, hogy néhány körrel korábban Márquez elkezdett felzárkózni Rossira, és hat tizedre csökkentette 1.3 másodperces hátrányát, készülve egy utolsó körös összecsapásra. Ami elmaradt, ahogy a Rossi-csoda is. De az „öreg” ismét megmutatta, hogy bármire képes lehet, ha olyan motor van alatta, ami azt csinálja, amit ő szeretne.

Kicsúszása után a Doctor ugyan még visszaállt a versenybe, de pontot nem szerzett, ami azt jelenti, hogy a bajnoki második helyezés is elszállt számára, és Andrea Doviziosóé lett az ezüstérem egymás után másodszor. Ez a bajnoki második hely persze nagyon más, mint a tavalyi.

Ami a futam második helyének sorsát illeti, az csak az utolsó körben dőlt el, amikor Álex Rins megelőzte Johann Zarcót.

Negyedikként Maverick Vinales futott be, akinek sokba került, hogy a tegnapi esős időmérőn nem tudott jól szerepelni, hiszen a versenytempóját elnézve a győzelemért is harcban lehetett volna.

Dani Pedrosa az idén negyedik alkalommal lett ötödik, így már csak egyetlen esélye maradt, hogy 18 éven át tartó karrierje utolsó évében is legalább egy alkalommal dobogóra álljon.

A legjobb Ducati-versenyző ezúttal Dovizioso lett, aki csupán hatodik lett.

A nap hőse Hafizh Syahrin, aki első malajziai versenyzőként teljesített malajziai futamot a királykategóriában. Syahrin már a rajtrácson nagyon elérzékenyült a himnuszt hallgatva, olyannyira, hogy ki is sétált a pit lane-be, ahol apukája vigasztalta.

A Tech3 csapat versenyzőjén egyszerre volt nagy a nyomás, és egyszerre indult az esélytelenek nyugalmával, hiszen az utolsó rajthelyet szerezte meg tegnap az időmérőn.

A hazai közönség azonban extra szárnyakat adott neki, és Hafizh már az első kör végén 11-ikként jött, s Rossi kiesése után a 10. lett.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB
MALAJZIAI NAGYDÍJ
MOTOGP
1. Marc Márquez (spanyol, Honda) 40:32.372
2. Álex Rins (spanyol, Suzuki) +1.898
3. Johann Zarco (francia, Yamaha) +2.474

Az összetett állása: 1. Márquez 321 pont, 2. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 220, 3. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 195

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik