Katarban elmaradt a MotoGP-futam (Fotó: Hantos László)

 

Utóbbi igen kétséges, hiszen már tavaly is téli időjárás fogadta a MotoGP-t Valenciában november közepén, szinte minden pilóta hangot is adott aggodalmának, hogy nem lehet ilyen hosszúra nyújtani a szezont, vagy ha mégis, akkor a Dornának fel kell hagynia azzal a törekvésével, hogy a Ricardo Tormo Circuit adjon helyszínt a szezonzárónak.

Az elmaradt katari MotoGP-futamot és a márciusról októberre halasztott Thaiföldi Nagydíjat követően ez már a harmadik futamhétvége, amelyet érint a koronavírus terjedése, és nem lennénk meglepve, ha ez nem az utolsó lenne a sorban.

Az új dátum egyúttal azt jelenti, hogy nagyon sűrű lesz az idény vége, hiszen jelen állás szerint 9 hét alatt 7 futamot rendeznek meg a gyorsaságimotoros-világbajnokságban...

Közben természetesen egymást érik a találgatások, vajon mikor, hányszor és hogyan változik még az idei versenynaptár.

Carmelo Ezpeleta, a Dorna elnök-vezérigazgatója az AS.com weboldalnak úgy nyilatkozott, hogy jelen állás szerint az április 19-ei argentínai futamot nem érinti változás, de addig még jöhet meglepetés. A meglepetés pedig az lenne, hogy április 5-én mégiscsak láthatunk versenyt valahol, ha már Amerikában biztosan nem.

A legvalószínűbb helyszín Sepang lenne (ahol az sincs kizárva, hogy idén két nagydíjat is tartanak), a gond már csak azzal van, hogy jelen állás szerint az olasz versenyzőket és csapattagokat addig nem fogják kiengedni Olaszországból.