MotoGP: történelmi szerződést kapott a regnáló világbajnok

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2020.02.20. 18:05
null
A képen Márquez és Takeo Jokojama, a HRC technikai vezetője a konstruktőri bajnoki cím megnyerése után Japánban (Fotó: Repsol Media)
A jelenleg regnáló, nyolcszoros világbajnok (ebből hat a MotoGP-ben) Marc Márquez és csapata, a HRC szerződést hosszabbítottak. Na bumm! Hol itt a meglepetés, mondtuk volna joggal, ha a két fél nem húzott volna egy, a sportág történetében eddig példa nélküli döntést, és nem további négy(!) évre írtak volna alá.

 

Miközben szájtátva bámulta mindenki, hogy a Yamaha milyen korán dűlőre jutott a közeljövőjével kapcsolatosan (értsd 2021 és 2022), és hogy a Ducati mekkora zsákutcába került ezzel, addig a háttérben komoly tárgyalások zajlottak Marc Márquez menedzsere és a HRC vezetősége között. Márquez sosem csinált titkolt belőle, hogy elsődleges célja, hogy a Hondánál maradjon, de a mai bejelentéssel sok mindenkit megleptek.

Magabiztosság? A zavaró tényezők kiiktatása?

Bármi is legyen a háttérben, sokatmondó döntés mindkét fél részéről már 2020 elején elköteleződni egészen 2024 decemberéig.

„Egy kivételes versenyzőnek kivételes szerződés jár” – nyilatkozta Josisige Nomura, a HRC elnöke.

Ezzel ügyesen ki is húzták mindenfajta kísértés méregfogát, és egymásba vetett teljes bizalommal dolgozhatnak azon, hogy minden egyes rekordot megdöntsenek, és átírják a sportág teljes históriáját. Egy ilyen lépés azonban azt is jelenti, hogy 2024-ig senki sem akar majd a szárnyasokkal szerződést kötni abban a reményben, hogy valaha az első számú pilóta legyen ott...

Másképp fogalmazva, a Hondánál sem fognak kockáztatni, és elengedni Márquezt, amíg nem találnak valakit, aki egyáltalán esélyes lehet arra, hogy a helyébe lépjen. Márquez pedig szintén megnyugodhat, hisz olyan kontroll alatt tudja majd tartani az eseményeket, amire semelyik másik márkánál sem lenne esélye.

A legnagyobbnak lenni

Rögtön az elején szögezzük le: nem, nem attól lesz valaki IGAZI bajnok, ha több márkával is győzni tud. A motorsportnál maradva, a teljesség igénye nélkül gondoljunk csak Kenny Robertsre, Kevin Schwantzra, Wayne Raineyre vagy Mick Doohanre, akik mindannyian hűségesek maradtak egy márkához, és eredményeikkel örök időkre a legnagyobbak közé vonultak be.

Mert nagy és igazi bajnok attól lesz valaki, ha számos alkalommal legyőzi aktuális ellenfeleit, korszakában valami különlegeset és maradandót tud alkotni, akár úgy is, ha épp nem a legjobb motoron ül.

És Márquez az elmúlt hét évben sem ült feltétlenül a legjobb motoron, sőt! Az egyik legnehezebben vezethető paripán művel csodát évről évre. Persze valóban jó és izgalmas lenne őt más színekben is látni egyszer, de hány olyan bajnokot soroljunk fel (akár más sportágakból is), akivel szemben ez sosem volt elvárás?! Hisz, ahogy a mondás is tartja: nyerő csapaton ne változtass!

Szerencsés esetben pedig a nyerő csapat mögött ráadásul ugyanaz a márka is van, hogy egy legendát, Kevin Schwantzot idézzük.

Csak egyvalami számít

A versenyzőket és a gyárakat csak egyvalami érdekli: a győzelem. Rengeteg áldozatot hoznak ezért (ki-ki a maga módján), normális esetben pedig nincs az a helyzet, ahol az egónak ezen cél fölé szabad kerekednie.

Azaz egészen biztos, hogy Márquezt nem az érdekli, hogy mit gondolnak róla mások, csupán az, hogy a legnagyobb legyen.

Mondjuk ki, az elsődleges cél Valentino Rossit utolérni (ez akár már idén megtörténhet), még inkább túlszárnyalni a bajnoki címek tekintetében. De ha nem is akarják magukat túl nagy nyomás alá helyezni, akkor is öt évük van további két végső győzelem megszerzésére.

Ahogy pedig a sportág legnagyobbja, a 15-szörös világbajnok Giacomo Agostini mondta, Márquez még túl fiatal ahhoz, hogy ne dönthetné meg akár az ő rekordjait is.

Egyvalami biztos csak, hogy Márquez dominanciája sem fog örökké tartani, a kérdés csak az, hogy ki és mikor veheti át a helyét, és mennyi időre...

SZAVAZÁS

Mit gondol Marc Márquez és a HRC szerződéshosszabbításáról?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik