MotoGP: szatellitcsapat nélkül maradt a Yamaha

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2018.02.22. 18:10
null
Hervé Poncharal úgy döntött, csapata különválik a Yamahától (Fotó: Hantos László)
Az utóbbi egy-két napban csak úgy záporoznak ránk a hivatalos bejelentések a MotoGP háza tájáról, pedig a szezonkezdésre még mindig közel egy hónapot kell várnunk.

 


A legnagyobb bombát a Tech3 csapat dobta le csütörtökön, amikor sajtóközleményben tudatta, hogy
20 év után idén év végén szétválnak az útjaik a Yamahával. A döntést a Tech3 alakulat tulajdonosa és vezetője, Hervé Poncharal hozta meg.

„A Tech3 egy kicsi cég, amelynek gondolnia kell a jövőre, és mérlegelnie a különböző opciókat. Olyan ajánlatot kaptunk, amely magában foglal valamit, amire szinte azóta várunk már, hogy a csapat megalakult, így nem mondhattam nemet” – mondta a csapatfőnök.

Az a valami nyilván a gyári csapattá válás, a kérdés pedig már csak az, hogy melyik márka adhatja meg ezt az előrelépést az alakulatnak.

Mindent figyelembe véve a Suzuki és a KTM jöhet szóba, és ha most mindenképp fogadni kellene, a cikk írója az utóbbira szavazna, ami egyúttal azt is jelentené, hogy a jelenlegi névadó szponzorától is megválna a Tech3.

A francia csapatfőnök döntése valóban meglepő, de legkevésbé sem a semmiből jön. Poncharal (aki egyben az IRTA elnöke) már két éve is hangot adott komoly aggodalmának, miszerint kis szatellitcsapatként esélytelen, hogy igazán nagy neveket igazoljon. Ez az elkeseredés akkor tört ki belőle, amikor a Suzuki elhappolta az orra elől Álex Rinset. Tavaly pedig ismét őszintén nyilatkozott, amikor elmondta, nem hülye, tudja, hogy Valentino Rossi csapata előbb-utóbb megérkezik a MotoGP-be, ami az ő lehetőségeinek a végét jelentené a Yamahával. Úgy tűnik, ennek ő most elébe ment.

Az alakulat egyébként 1999-ben kezdte meg együttműködését a japán gyárral még a 250 cm3 -es géposztályban, majd 2001-ben mutatkoztak be a királykategóriában, és Nakano Sinja a Német Nagydíjon meg is szerezte az első dobogós helyezésüket.

Azóta olyan nagy nevek versenyeztek az istállónál, mint Abe „Norick” Norifumi, Carlos Checa, Alex Barros, Marco Melandri, Colin Edwards, Ben Spies, Cal Crutchlow, Andrea Dovizioso, Pol Espargaró, Bradley Smith, Johann Zarco és Jonas Folger.

Eddigi legsikeresebb szezonjuk a 2012-es volt, amikor független csapatként a versenyek közel felén pódiumra tudtak állni. Andrea Dovizioso hatszor, Cal Crutchlow kétszer végzett az első háromban.

Ahogy Cudzsi Kouicsi, a Yamaha Motor Racing elnöke elmondta, váratlanul érte őket a döntés, ami természetesen új helyzet elé állítja a márkát, hiszen határozniuk kell arról, hogy lesz-e szatellitcsapatuk 2019-től, és ha igen, milyen formában.

Nem lenne meglepő, ha a japánok mindent megtennének, hogy felgyorsítsák a VR46 MotoGP-s bemutatkozását, amit nem könnyít meg, hogy Rossi korábban úgy nyilatkozott, ez csak az ő versenyzői karrierjének befejezése után lehet opció.

Hafizh Syahrin az első maláj MotoGP-pilóta (Fotó: Tech3)
Hafizh Syahrin az első maláj MotoGP-pilóta (Fotó: Tech3)


AZ ELSŐ MALÁJ MOTOGP-PILÓTA


Tegnap az is biztossá vált, hogy a sikeres thaiföldi bemutatkozást követően Hafizh Syahrin lesz a Monster Yamaha Tech3 idei másik versenyzője Johann Zarco mellett.

Syahrin a betegségével küzdő Jonas Folgert helyettesíti majd. A háromnapos burirami teszten a maláj srác 1.7 másodperccel zárt a leggyorsabb, Dani Pedrosa mögött, és ezzel a 22. helyen végzett.

Francesco Bagnaia a Pramac színeiben áll majd rajthoz (Fotó: Kovács Nikolett)
Francesco Bagnaia a Pramac színeiben áll majd rajthoz (Fotó: Kovács Nikolett)


PECCO BAGNAIA 2019-TŐL A MOTOGP-BEN FOLYTATJA


Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, már az év elején eldőlt, hogy Danilo Petruccinak ez lesz az utolsó szezonja a Pramac Ducatinál. Persze azonnal megindultak a találgatások, hogy ki érkezhet a helyére, és az olasz sajtó már akkor biztosra vette, hogy Francesco „Pecco” Bagnaia lesz a befutó.

Nos, a jól értesült informátorok ezúttal sem tévedtek, tegnap hivatalosan is bejelentették, hogy a VR46 Akadémia versenyzője 2019-ben és 2020-ban a Pramac színeiben áll majd rajthoz a királykategóriában, függetlenül attól, hogy idén hogyan teljesít a Moto2-es géposztályban. Pecco 2013-ban mutatkozott be a Moto3-asok között, és 2015-ben a Francia Nagydíjon állt először dobogón. 2016-ban hat dobogós helyezést szerzett, ebből kettő győzelem volt, összetettben pedig az előkelő negyedik helyen zárt a Mahindrával.

Tavaly a Sky Racing Team VR46 színeiben debütált a Moto2-ben, és az év újonca lett az ötödik helyével.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik