MotoGP: súlyos baleset érte a korábbi világbajnokot – az életéért küzdenek az orvosok

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2017.05.17. 17:07
null
Nicky Hayden életveszélyes állapotban fekszik a cesenai kórház intenzív osztályán (Fotó: Red Bull Media)
Súlyos baleset érte szerda délután Olaszországban a MotoGP 2006-os világbajnokát, Nicky Haydent.

 

A tavalyi szezon óta a Superbike-világbajnokságban versenyző Haydent szerda 14 óra körül a Riccione–Tavoleto útszakaszon érte baleset.

Az esetről elsőként beszámoló riminitoday.it szerint az amerikai épp baráti társaságban szokásos kerékpáredzését végezte, amikor egy Peugeot gépkocsi elgázolta. A helyszínen készült képek tanúsága szerint elég nagy erejű lehetett az ütközés, hiszen a gépkocsi szélvédője teljesen összetört.

Haydent vörös kód alatt mentőhelikopterrel szállították a rimini kórházba mellkasi és koponyasérülésekkel.

Meg nem erősített információk szerint a motorversenyzőt újra kellett éleszteni.

Nicky Haydent átszállították a cesenai Bufalini Kórházba, ahol egyes források szerint már meg is operálták, és jelenleg is küzdenek az életéért.

FRISS!

Az egészségügyi intézmény csütörtök reggeli tájékoztatása szerint Hayden állapotában nincs változás, az intenzív osztályon tartják megfigyelésen.

A szerda késő este kiadott közlemény szerint a legnagyobb problémát Hayden fejsérülése és a fejében keletkezett ödéma jelenti. Számos egyéb sérülése (törések, vérveszteség) miatt a 35 esztendős versenyző – a korábbi hírekkel ellentétben – egyelőre nincs műthető állapotban.

Kiderült továbbá, hogy Hayden nem baráti társaságban, hanem egyedül biciklizett a misanói pályától nem messze.

A Haydent elgázoló autó szélvédője alaposan összetört (Montázs: riminitoday.it)
A Haydent elgázoló autó szélvédője alaposan összetört (Montázs: riminitoday.it)

A közösségi oldalakat elárasztották az üzenetek, tucatnyi jelenlegi és korábbi pilóta imádkozik és drukkol Haydenért, ahogy más hírességek is, mint például Felipe Massa.

 



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik