MotoGP: Rossi szerint túlságosan agresszív lett a sport

Vágólapra másolva!
2020.08.17. 16:42
null
Valentino Rossi szerint túlságosan agresszív lett a sport (Fotó: DPPI)
Ki gondolta volna valaha, hogy egy versenyhétvégén követően a Moto3-as futamra mondjuk azt, hogy a legnyugodtabb és eseménytelen volt... A vasárnapi sokkoló képsorok még sokáig megmaradnak az érintettek és a nézők fejében is, miközben hálásak lehetünk, hogy nem történt vasárnap tragédia a Red Bull Ringen.

Napjainkban mindenki nagyon agresszív a MotoGP-ben, de a kisebb kategóriákban is – kezdte Valentino Rossi.Megértem, hiszen sok forog kockán, de szerintem fontos, hogy ne essünk túlzásba. Tisztelni kell a többi versenyzőt, akikkel a pályán vagy. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ez egy nagyon veszélyes sport, főleg egy olyan pályán, mint ez, ahol háromszázzal megyünk az egyenesben. A kisebb kategóriákban is sok olyan pilóta van, aki, amikor fékez, lezárja az utat a másik előtt. Zarco nagyon szélesen volt és befékezett Franco (Morbidelli – a szerk.) előtt, hogy Franco ne tudja őt visszaelőzni féktávon. De túl közel volt, sok volt a szélárnyék és esélye sem volt fékezni. Maverick és én is nagy veszélyben voltunk ma. Katasztrófa is történhetett volna.”

Johann Zarco valóban sokszor volt már rossz helyen karrierje során, és az is igaz, hogy az agresszívabb pilóták közé tartozik.

Nagyon megijedtem– mondta Zarco, aki a bukás után nem sokkal a pályakórházban találkozott Morbidellivel, és azt gondolta, hogy tisztázták a helyzetet.

„Francóval mind a ketten rosszul éreztük magunkat, neki fáj egy kicsit a feje, én megúsztam néhány horzsolással. Megöleltük egymást, mert mind a ketten meg voltunk ijedve.”

Zarco később a televíziós interjúk közben szembesült azzal, hogy Morbidelli, sőt Rossi is kemény kritikát fogalmazott meg róla és a balesetről.

Félig egy gyilkos – nyilatkozta Morbidelli az olasz Sky Sportnak, akit Rossi az éteren keresztül, néhány tíz méterrel odébb, a pályán élőben kapcsolva kérdezett, hogy neki mi a véleménye Zarco manőveréről.

„Így fékezni háromszázas tempónál – ez kevés szeretetet mutat saját maga és azok felé, akikkel versenyez. Remélem, hogy ez a hatalmas baleset tükröt mutat neki, mert nagyon veszélyes volt nekem, neki, Valénak és Mavericknek (Vinales – a szerk.), akik felett 280-nal száguldottak el a motorok. Nem tudtam mit csinálni, mert Johann ívet változtatott, gondolom azért, hogy megvédje a pozícióját, kisodródott, én pedig nem tudtam elkerülni az ütközést.”

A fenti nyilatkozat és saját tv-s interjúi során Zarco úgy érezte, hogy személyesen kell tisztáznia magát. Morbidelli már nem volt a pályán, de Rossi igen, akivel a francia bő tíz percen keresztül beszélgetett.

Valószínűleg volt az több is, mert Zarco 20 percet késett a sajtótájékoztatójáról.

„Az egyenesben megelőztem Morbidellit, aztán fékeznem kellett, ő hozzám ért, mert meglepte, hogy ott vagyok. Aztán azt gondolták, hogy nagyon szélesen mentem, ám ez nem így volt, de tisztázni tudtam a helyzetet velük. Nem voltam sokkal szélesebben, mint ahogy általában menni szoktam ott. Nem szándékosan csináltam, és ezt meg is értették. Nagy volt a sebesség, nagyon közel voltunk egymáshoz, és amikor fékeztem, a szélárnyék miatt hozzám ért, és attól a pillanattól kezdve teljesen elveszítettük az irányítást. A legrosszabb az volt, hogy a motorom valóban komoly sérülést okozhatott volna Valentinónak. Valentinónak vagy egy másik versenyzőnek. Nem hibáztam, gyorsan mentünk, az egy nehéz kanyar, és az ívem nem volt egy őrült ív. A legrosszabb, hogy azt hitték, direkt csináltam, és meg akartam állítani Morbidellit, nehogy megelőzzön, de ez nem így volt. Persze gondolhattam volna, hogy vissza akar majd előzni, de nem vágtam le az ívet, hogy megakadályozzam. Túl őrült és veszélyes lett volna. Ez nem olyan, mint a Moto3, nem tudod az utolsó pillanatban megváltoztatni az ívedet, és azt mondta, hogy legyek óvatosabb. De én próbáltam tartani az ívemet, csak nem sikerült. Nem, nem volt egy őrült előzés, még ötödikben voltunk, amikor megelőztem, úgy háromszáz méterrel a fékezési pont előtt. Több mint egy másodperc eltelt, hogy már előtte voltam. Balra húzódtam, mert jobb oldalt már nem volt hely. Talán azért sodródtam ki, mert nem döntöttem eléggé a motort, aztán a szélárnyék beszívta őt. Kicsit hasonlóan, mint ami velem és Marckal történt Ausztráliában” – mesélte Zarco az ő verzióját.

Bár Zarco vasárnap este úgy érezte, hogy sikerült tisztáznia magát, Rossi fél órával később másképp nyilatkozott.

„Beszéltem Zarcóval szemtől szembe, és neki is elmondtam, amiket nyilatkoztam. Azt mondta, hogy nem szándékosan csinálta. Az agresszió jó, de befékezni valaki előtt, főleg háromszáz kilométer/óránál, egy potenciális katasztrófa. Megígérte nekem, hogy nem direkt csinálta… Ami fontos. Ilyen ütközések történnek a véletlen miatt, mert az egyik éppen rossz helyen van, stb., de nekem ez egyértelműbb volt. Zarco jobbra húzódott, hogy lezárja az ívet Franco előtt, hogy ne tudja visszaelőzni, de túl közel ment, és ívet változtatott fékezés közben. Igen, el kell mondanunk egy imát ma valakinek, mindenki hite szerint. Basszus… Nagyon rosszul érzem magam, ijedt vagyok még mindig. Nagyon veszélyes volt. Ezen minden versenyzőnek el kell gondolkoznia, nem csak egyvalakinek. Ma senki sem sérült meg, ami nagy mázli volt, de muszáj komolyan venni a dolgot, és csak azért, mert senki sem sérült meg, nem szabad csak úgy tovább menni.”

Hogy Morbidelli sem fogadja el Zarco magyarázatát, azt jól mutatja, hogy hétfőn napközben a Twitteren jelezte, ennek még lesz folytatása.

„Beszélni fogunk róla csütörtökön, ez biztos. Azt gondolom, hogy minden alkalommal, amikor versenyzők ütköznek, akkor megszokott dolog versenybalesetnek hívni és a helyzet meg van oldva… De ez a »versenybaleset« 310 kilométer/óránál történt és nagy szerencse, hogy mindannyian egy darabban vagyunk, de valakinek fizetnie kell a hibáért.”


További hírek és reakciók a vasárnapi balesetek kapcsán az alábbi videóban hallhatóak kollégánktól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik