MotoGP: „Rossi az álmunkat váltja valóra, hogy ellene versenyezhetünk”

Vágólapra másolva!
2018.03.15. 21:12
null
„Nagyon boldog vagyok” (Fotó: Kovács Nikolett)
A médianappal kezdetét vette a 2018-as MotoGP-világbajnokság Katarban. A nap nagy részében a legnépszerűbb beszédtéma még az volt, hogy vajon ki nyeri az idénynyitót, amíg helyi idő szerint délután négy órakor meg nem érkezett a hivatalos közlemény, hogy Valentino Rossi újabb két évre aláírt a Yamahával, azaz 2020 végéig biztosan láthatjuk majd a Doktort versenyezni.


„Nagyon boldog vagyok, mert két éve, amikor a legutóbbi szerződésemet aláírtam, azt gondoltam: »Valószínűleg ez az utolsó. Vagy nem… Majd a következő két év eldönti.« A kihívás nagyon nagy, mivel a legmagasabb szinten lenni és versenyképesnek maradni egyre nehezebb, de még mindig érzek elég erőt és motivációt, hogy megpróbáljam” – kezdte a kilencszeres világbajnok.

Hogy mit érzett, amikor az új megállapodását aláírta?

„Hogy még nagyobb az esély rá, hogy a mostani az utolsó szerződésem, de nem lehetünk biztosak benne” – mondta nevetve.

„Tavaly év végén leültünk beszélgetni a Yamahával, és abban maradtunk, hogy a téli tesztek alatt döntök majd. Ha túlélem a téli teszteket, akkor aláírok (nevet). Bár mindenki nagyon gyors, és sokan vagyunk közel egymáshoz, mégis jól sikerültek a tesztek, tetszik a motor, jól érzem magam rajta, gyors tudok lenni. Persze még sok munka van hátra, de így is úgy éreztem, hogy igent mondok a folytatásra.”

Benne van a pakliban, hogy soha nem lesz már annyira gyors, mint fénykorában, ám az olasz nem félti a hírnevét.

„Sok remek versenyzőt láttam már – autó- és motorversenyzőt egyaránt –, akik a karrierjük csúcsán hagyták abba. Mint Schumacher, Biaggi, Troy Bayliss, de azt hiszem, egyikük sem volt boldog utána. Schumacher és Bayliss vissza is tért, szóval úgy döntöttem, hogy én addig versenyzek, ameddig csak tudok. Nem akarok később úgy élni, hogy folyton az jár a fejemben, talán mehettem volna még két évet. Ráadásul ha ez lenne a szempont, akkor talán már hat-nyolc éve vissza kellett volna vonulnom.”

És hogy mit gondolnak az ellenfelek?

„Lenyűgöző, hogy hogyan képes még mindig motivációt találni. Tudja, hogy napjaink MotoGP-je nagyon igénybe veszi az embert. Igazából nem plusz két évről, hanem plusz háromról beszélünk, hiszen az idei szezon csak most kezdődik. Gratulálok neki, s örülök, hogy további két évig versenyezhetünk a MotoGP legendájával, és még több dolgot leshetünk el tőle” – mondta a regnáló világbajnok, Marc Márquez.

„Egyáltalán nem vagyok meglepve. Aki egy kicsit is ismeri Valentinót, az nincs meglepve. Már azelőtt tudtam, hogy így dönt, mielőtt ma bejelentették volna. Gyors, és soha nem fogja abbahagyni, amíg ilyen gyors tud lenni. Szóval nem tudhatjuk, hogy mikor fejezi be a versenyzést” – értékelte a fejleményeket Andrea Dovizioso.

„Szerintem köszönettel tartozunk neki. Az újoncoknak, mint amilyen én is vagyok, az álmunkat váltja valóra, hogy ellene versenyezhetünk”
– mondta Johann Zarco.

„Ez nagyon nagy dolog számára. Ha aláírt, az azt jelenti, hogy még mindig ugyanaz a szenvedély viszi előre. És nekünk is nagy dolog ez, mert a MotoGP Valentinóval sokkal erősebb, a nézőknek sokkal jobb. Nekünk pedig egy fontos példa, hogy ilyen sokáig versenyképesnek lehet lenni” – nyilatkozta Jorge Lorenzo.

„Nem akarok később úgy élni, hogy folyton az jár a fejemben, talán mehettem volna még két évet” (Fotó: Kovács Nikolett)
„Nem akarok később úgy élni, hogy folyton az jár a fejemben, talán mehettem volna még két évet” (Fotó: Kovács Nikolett)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik