Marc Márquez (93) bukott az idénynyitón (Fotó: AFP)

 

A második helyen Maverick Vinales ért célba, aki elrontotta a gumiválasztást, miután csak ő és csapattársa választotta a puha első gumit az egész mezőnyben. Vinalesnek már a futam elején gondjai voltak emiatt, folyamatosan elment neki a motor eleje. Ennek tudatában csodálatos eredmény tőle a második hely, miközben Valentino Rossi célba sem ért.

Harmadikként Andrea Doviziosót intették le, aki három héttel ezelőtt még egy műtőasztalon feküdt, és a bal kulcscsontját operálták.

MARC MÁRQUEZNEK ELTÖRT A FELKARJA

Csapatfőnöke, Alberto Puig is megerősítette, hogy a nyolcszoros világbajnok keresztirányú, enyhén elmozdult jobb felkartörést szenvedett. Bár sem fej, sem mellkasi sérülést nem találtak nála, 12 órás megfigyelés alá helyezik, majd holnap Barcelonába szállítják, ahol kedden dr. Xavier Mir és csapata végzi el a szükséges műtétet. Egyelőre nem tudni, mennyi időt vesz majd igénybe a gyógyulás, és mikor térhet vissza a spanyol, de az szinte biztos, hogy bármennyire szívós és rettenthetetlen fiúk is a MotoGP-sek, a jövő héten nem fog tudni rajthoz állni.

És hogy mi történt Marc Márquezzel? A spanyol a pokolból szinte már a mennybe ment, amikor minden ismét a feje tetejére állt, és a lehető legrosszabbul végződött a történet.

A regnáló világbajnok drámája az ötödik körben kezdődött, amikor a 4-es kanyarban elesett, vagyis nem. Lefordítva: az őrületes Márquez mentést mutatott be, isten tudja, hogyan, de motoron maradt, majd – átgázolva a kavicságyon – a 16. helyre visszaesve folytatta a versenyt.

Ezután következett a csoda, sorra darálta be ugyanis az ellenfeleket, sokszor megfutva az adott leggyorsabb kört. Öt körrel a leintés előtt már harmadik volt, nem sokkal ezután pedig már Vinales támadására készült. Két körrel később azonban a tündérmese véget ért, Márquez a 3-as kanyarban elcsípte a belső rázókövet, és hatalmas high side esést szenvedett el.


Ha ez még nem lenne elég, hordágyon, nyakmerevítővel szállították be a pályakórházba. Az első képek alapján úgy tűnt, hogy a jobb csuklója sérülhetett meg, ami, ha beigazolódik, gyakorlatilag a szezon végét jelenti neki, de legalábbis a címvédés esélyétől elbúcsúzhat.

Mindez persze semmit, de semmit sem vesz el Quartararo győzelméből, a francia mindenkinél okosabban, higgadtabban és hiba nélkül teljesítette a Spanyol Nagydíjat, és 21 évesen, 90 naposan a nyolcadik legfiatalabb premierkategóriás győztessé vált Valentino Rossi elé kerülve az örökrangsorban.

MotoGP (25 kör, 110.575 km)
1. Fabio Quartararo (francia, Yamaha) 41:23.796 perc
2. Maverick Vinales (spanyol, Yamaha) 4.603 másodperc hátrány
3. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 5.946 mp h.
Az állás: Quartararo 25 pont, 2. Vinales 20, 3. Dovizioso 16.

KATARBAN IS HASONLÓ EREDMÉNYT ÉRHETTEM VOLNA EL

A futamok sorát a Moto2-esek folytatták, akik a szokásos menetrend szerint 12:20-kor rajtoltak el, így a nagy meleget még megúszták, de ahogy többen elmesék a leintés után bizony már az ő versenyükre is hatással volt az egyre melegedő idő. Ennek megfelelően már több bukást láthattunk, mint a Moto3-asoknál.

A rajtot az élről induló Jorge Martin kapta el a legjobban, és az élen is tudott maradni, de csak három körig. A futam elején szinte minden kanyarban azt éreztem, hogy el fogok esni a teli tankkal, ekkor előzött meg Marini és Nagashima is. A futam közepén is kell még gyorsulnom. Nagyon nehéz verseny volt, az elejétől szenvedtem az első gumival, ahogy Katarban is, folyton elment a motor eleje” – nyilatkozta Martin, aki végül harmadik lett.

Az utolsó körökben nagy volt a nyomás rajta, hisz úgy nézett ki, hogy az első futamot sérülés miatt kihagyni kényszerülő Sam Lowes utoléri, de a spanyol végül ellenállt.

„Nagyon boldog vagyok” – kezdte a második helyezett Nagasima Tecuta. „Próbáltam utolérni Marinit, de többször is majdnem elestem, nekem is megvoltak a korlátjaim. Aztán változtattam a taktikámon, és úgy voltam vele, hogy oké a második hely és a bajnokságra kell gondolnom. Meglátjuk, hogy mi lesz a jövő héten” – zárta a japán, aki 17 ponttal vezeti most az összetett Lorenzo Baldassarri előtt, aki ma csupán nyolcadik lett.

A versenyt végül magabiztosan, senkitől sem zavartatva Luca Marini húzta be, aki a negyedik körben az élre állt, újabb négy körrel később pedig már közel egy másodperces előnyt épített ki. Később ez az előny nőtt és csökkent, de veszélyt senki sem jelentett rá.

„Szerdán és péntek reggel is jó munkát végeztünk, és azzal nyertük meg a versenyt. A futam egyébként lassabb volt, mint amire számítottam. Ha nem lett volna gondom az első gumival Katarban, akkor hasonló eredményt érhettem volna el– mondta a futamgyőztes olasz.

Moto2 (23 kör, 101.729 km)
1. Luca Marini (olasz, Kalex) 39:23.297 perc
2. Nagasima Tecuta (japán, Kalex) 1.271 mp h.
3. Jorge Martin (spanyol, Kalex) 4.838 mp h.
Az állás: 1. Nagasima 45 pont, 2. Lorenzo Baldassarri (olasz, Kalex) 28, 3. Marini 25

MÁR MEGINT A LORENZO-KANYAR

A Moto3-asok a szerencsésebbek közé tartoztak, hiszen ők is versenyezhettek már idén Katarban, de még nekik is négy hónapos szünet után kellett ismét versenyüzemmódba kapcsolni. A legforrófejűbb mezőny jól vizsgázott, hiszen nem láthattunk tőlük eszetlen manővereket.

A futam tipikus Moto3-as módon zajlott, az utolsó körökre is egy 11 fős boly maradt együtt, akiknek legalább a fele esélyes volt arra, hogy elcsípjen egy dobogós helyet.

Az utolsó kört John McPhee kezdte meg az élen, de fél körrel később Tony Arbolino átvette a vezetést. A célra fordítóban McPhee egy utolsó támadást indított, de elmérte a féktávot, kisodródott és Arbolinót is szélesre kényszerítette.

A versenyt végül a katari szezonnyitó győztese Albert Arenas nyerte meg, aki harmadikként érkezett az utolsó kanyarhoz, de elsőként jött ki belőle a fenti esetnek köszönhetően.

„Nehéz futam volt már az elejétől, sokszor össze is értünk egymással. A puha hátsó gumi nagyon csúszott a futam végére, de ennek ellenére gyors tudtam vele maradni. A warm up után még változtattunk a motoron és bejött. Az utolsó körben azt gondoltam, hogy a dobogó is nagyon szép eredmény lesz. Az utolsó kanyarban támadni akartam, de Arbolino nagyon jól zárta az ívet, aztán láttam, hogy McPhee túl gyorsan érkezik, szóval inkább elengedtem. Végül sikerült visszalassítanom a motort és egy jó íven kigyorsítani” – foglalta össze a futamgyőztes.

A nagy kavarodásba Celestino Vietti is belekeveredett a Jorge Lorenzoról elnevezett kanyarban. Vietti meglökte Arbolinót, Utóbbi dominóeffektusként ért hozzá McPhee-hez, akinek már nem maradt hely, így a kavicságyban fejezte be a futamot.

Szemfülesként Ai Ogura elhozta a második helyet, míg Arbolino harmadikként haladt át a célvonalon. Ogura elmondta, hogy hatodik helynél jobbra nem számított, mert nagyon nem volt jó a tempója, a rajtrácson egyenesen ideges is volt emiatt.

Arbolino a gyengén sikerült szezonnyitó után azt a formát hozza, amit sokan vártak tőle idén, és a tavalyi misanói verseny után ismét dobogóra állhatott. Az olasznak volt még egy igen izgalmas és ijesztő pillanata a harmadik körben, amikor kivezették őt a pályáról, és a fűről visszajőve a szerencse tartotta a motoron. Hogy mekkorát rántott rajta a motor, azt jól illusztrálja, hogy aktiválódott a légzsák a bőrruhájában.

Moto3 (22 kör, 97.306 km)
1. Albert Arenas (spanyol, KTM) 39:26.256 perc
2. Ogura Ai (japán, Honda) 0.340 mp h.
3. Tony Arbolino (olasz, Honda) 0.369 mp h.
Az állás: 1. Arenas 50 pont, 2. Ogura 36, 3. John McPhee (brit, Honda) 20