MotoGP: Nem akarok többet Marcról beszélni – Á. Márquez

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2020.10.23. 10:39
null
Álex Márquez még saját magát is meglepte múlt vasárnap (Fotó: motogp.com)
Ráfordult a célegyenesre a gyorsaságimotoros-világbajnokság, a most hétvégi, Terueli Nagydíjjal együtt már csak négy futam van vissza a sűrű szezonból – ha a koronavírus-járvány ennek nem tesz keresztbe. A nyomás egyre nagyobb a versenyzőkön és a csapattagokon, miközben a fiatalok szép csendben átveszik az irányítást a MotoGP-ben. A véghajrában pedig egyre fontosabbá válhat egy szó: csapatsorrend.

Mi változott és mi fog változni?

Joan Mir múlt vasárnap óta ízlelgeti, hogy milyen a MotoGP-világbajnokságot vezetni.

„Minden ugyanolyan, én is ugyanaz vagyok. Az egyedüli különbség, hogy középen fogok ülni a sajtótájékoztatón. Ettől eltekintve nem fogok változtatni a versenyekhez való hozzáállásomon. Tartani a mostani szintet a legnehezebb dolog. Nagy hiba lenne, ha bármin is változtatnék most” – nyilatkozta csütörtökön Mir.

Érdekes egyébként, hogy Iker Lecuonát kivéve a képletből, a mezőny két legfiatalabb pilótája áll a királykategória tabellájának élén, ennél jobban semmi sem bizonyíthatja, hogy generációváltás van a MotoGP-ben. Hogy Fabio Quartararo vagy Joan Mir bírja-e jobban a nyomást, az nagy kérdés. Quartararo szerint rajta semmilyen teher nincs, ezt többször elmondta az elmúlt napokban. A többség valószínűleg ezt nem hiszi el, de mindenki magában tartja ezt a véleményét, kivéve Mirt, aki hatalmas vigyorral a száján közölte, hogy egy szavát sem hiszi a franciának.

A legjobb újonc

Álex Márquez két második helye a legutóbbi két futamon helyzetbe és versenybe hozta őt a legjobb újoncnak járó cím elnyeréséért. Eddig Brad Binder toronymagasan vezetett, köszönhetően futamgyőzelmének is, azonban Márquez negyven pontot kasszírozott két vasárnap alatt, így most mind a ketten 67-67 egységnél tartanak.

Ne felejtsük el, hogy a tavalyi Moto2-es világbajnok és a második helyezett párharcáról beszélünk.

A hondás egyébként egyre magabiztosabb, látszik rajta, hogy már ő is elhiszi, hogy versenyben lehet akár egy futamgyőzelemért is, ennek megfelelően pedig minden zavaró tényezőt szeretne távol tartani magától.

Az egyik ilyen például, hogy folyamatosan nyolcszoros világbajnok bátyjáról kérdezgetik, mintha csak a szóvivője lenne.

„Nem fogok több kérdésre válaszolni Marc kapcsán, mert a saját hétvégémre koncentrálok. Pódiumon álltam, nem akarom, hogy állandóan vele kapcsolatos kérdéseket tegyenek fel nekem. Most feledkezzünk meg róla egy kicsit, én magamra koncentrálok” – közölte határozottan.

Álex arról is mesélt, hogy otthon, az aragóniai futamot visszanézve fogta fel igazán, hogy tényleg reális esélye lett volna a győzelemre.

Fokozódó koronavírus-helyzet

A depóban és azon kívül is egy rosszabb a helyzet, amit a koronavírus világjárvány újabb hulláma idéz elő. Miközben Tony Arbolino kiszabadult a 10 napos karanténból, így pénteken már motorra ülhet, addig egy másik Moto3-as versenyzőről, Riccardo Rossiról kiderült, hogy Covid–19-pozítiv (egyelőre szerencsére tünetmentesen) és otthonában tölti az izolációt.

Mindkettejüknek a futamok közötti hazautazás lett a „veszte”. Arbolino ugyan folyamatosan negatív teszteket produkált, viszont egy repülőn utazott egy fertőzöttel, így nem tudta elkerülni az elzárást, pedig már az Aragóniai Nagydíj helyszínén és a depóban tartózkodott napok óta. Az érdekes, hogy bár múlt csütörtökön került karanténba, mégis az azt megelőző hétfőtől számolták a napokat, így lehet ott a mostani futamon.

Valentino Rossi egyre jobban érzi magát, legalábbis fizikailag, erről Pecco Bagnaia beszélt munkatársunknak.

„Mindennap folyamatosan kapcsolatban vagyunk, küldi az üzeneteket, kérdezi, hogy milyenek a körülmények, a beállítások, ugyanúgy rajtunk tartja a szemét, mint amikor itt van. Nagyon rosszul éli meg, hogy otthonról kell néznie a futamokat egy olyan pályán, ami kedvez a Yamaháknak. Átérzem, hiszen az idén három olyan versenyt néztem végig otthonról, amelyen nagyon erősek voltak a Ducatik.”

Aleix Espargaró szerint (és ezt a véleményt több versenyző is osztja) nem tudni, hogy melyik a biztonságosabb, ha a pályán maradsz a futamok között, vagy ha hazamész.

„Tudok olyanokról, akik itt maradtak és megfertőződtek ezekben a napokban” – mondta a spanyol. Nem tudni, hogy pontosan kikre gondolhatott, ugyanis egyik csapat sem adott ki közlemény ezzel kapcsolatosan.

A szervezők eközben figyelmezették a mezőnyt és az alakulatokat, hogy lehetőség szerint már vasárnap hagyják el a térséget, mert azt hétfőtől lezárják, miután visszakerültek a legmagasabb fokozatú besorolásba a vírus terjedése miatt. Még nem tudni, hogy ez pontosan milyen intézkedéseket von majd maga után.

Valencia környéke (ahol egy hét szünet után folytatódik majd a bajnokság) egyelőre kettes vírushelyzet besorolásban van, azaz valamennyivel jobb ott a helyzet – jelenleg.

Nakagami Takaaki szerződéshosszabbításáról, az Andrea Dovizioso és Danilo Petrucci között húzódó feszültségről, valamint a csapatutasítás problematikájáról munkatársunk beszél az alábbi videóban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik