MotoGP: Nehéz lesz ennél jobbnak lenni – Marc Márquez

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2019.10.06. 20:25
null
Márquez újabb játékos ünnepe: ezúttal biliárdozgatva (Repsol Media)
Négy futammal a szezon vége előtt bajnokavatás? Marc Márquez megint emelte a tétet eggyel. Az eddigi 15 futamból 14-szer állt dobogón, annak is az első vagy a második fokán. Egyedül Austinban hibázott, azt leszámítva eddig tökéletes szezont futott, és ezt még legnagyobb ellenfele, Valentino Rossi is elismerte. „Úgy megy most, mint én a legjobb éveimben” – mondta a Doktor. „Hogy utolérhet-e a kilenc bajnoki címmel? Attól tartok, hogy nagyon gyorsan megtörténik majd. Sajnos én három címet eldobtam, pontosabban egyet elvettek tőlem. Ha azok meglennének, akkor azért nehezebb dolga lenne.”

Márquez számos rekordot megdöntött már karrierje során, és valószínűleg sok további csúcsot fog még átadni a múltnak. Mától ő a legfiatalabb nyolcszoros világbajnoka a sportágnak, de ezeknek a titulusoknak nem feltétlenül van nagy jelentősége, hiszen régen sokkal magasabb volt az átlagéletkor a királykategóriában és magasabb az alsó korhatár a kicsiknél.

„Azt hiszem, ez az eddigi legjobb szezonom. 2014 is nagyon jó volt, de akkor nagyobb különbség volt a gyártók, a motorok között. Most egy nagyon szoros és kiegyensúlyozott időszakot élünk, gyakorlatilag négy márka esélyes minden egyes futamgyőzelemre.”

Főként a gyenge pontjainkra koncentráltunk, el is tudtuk fedni azokat, és nagyon jól vészeltük át a nehéz versenyeket.”

Összeségében, ami az évet illeti, őszintén szólva, minden olyan volt, mint amire előzetesen számítottam. Egyet kivéve: Fabiót (Quartararo). Nem számítottam rá, hogy ennyire jó lesz. Számoltam azzal, hogy Dovi nagyon megbízható lesz, hogy Vinales néhány versenyen nagyon erős lesz, talán még a Suzukira is, de Fabio volt a srác, akire senki sem számított a szezon elején. A legfontosabb, hogy míg a többieknek hullámzó volt a teljesítménye, mi mindig ott voltunk elöl” – mondta Márquez a bajnoki sajtótájékoztatón.

Ugyanaz a Marc, mint mindig

Választhatta volna ma a könnyebb utat és bekocoghatott volna másodikként, de az nem ő lenne. A táv felénél Quartararo 7–8 tizedre növelte az előnyét, és ekkor kapcsolt be a Márquez-üzemmód. „Azt mondtam akkor magamnak, hogy most megnyomom három körön át, és ha nem érem utol, akkor ennyi volt, nem erőltetem.” De visszajött a hátrányból, és ekkor már a csapat is tudta, hogy ebből bizony próbálkozás lesz, és pilótájuk nem akar fél munkát végezni.

Könnyűnek néz ki, de nem volt az

Az utóbbi évek bajnoki ünnepléseit elnézve (dobókocka, videójáték, biliárd) játéknak tűnhet az egész, de nyilván nagyon nem volt az. Elég csak arra visszagondolni, hogy milyen feszültség szakadt ki belőle Misanóban.

„Az eredményeket, a számokat nézve egyszerűnek tűnik a szezon, de higgyétek el nem volt az. Kezelni a nyomást, azt, hogy mindenki azt várja, hogy eless, azt, hogy mindenki azt nézi, hogy hogyan tudna legyőzni téged, az nem egyszerű.”

„Nem beszélve arról, hogy mennyit kellett játszanom a könyökömmel, a testemmel minden egyes alkalommal, hogy mennyit edzek otthon, hogy fizikálisan jól legyek. Fontos, hogy szeretnék mindent megköszönni a csapatomnak. A versenyzőnek könnyű motivációt találni, de a csapatnak, amit rengeteg ember alkot, nem könnyű ugyanezt a mentalitást és koncentrációt végig vinni.”

A megbízhatóság a legfontosabb

Márquez a dobogón (Fotó: Repsol Media)
Márquez a dobogón (Fotó: Repsol Media)

„Néha egyet hátra kell lépni, hogy kettőt előre lépj. Sokat tanultam a 2015-ös szezonból, mert nagyon sokat estem a versenyeken. Ekkor megkérdeztem magamtól, hogy mi a gyenge pontom? A megbízhatóság. Minden évben próbáltam dolgozni ezen, de nyilván nem egyszerű. Néha nagyon nehéz egyik évről a másikra változtatni. De, ami az idei évet illeti a legerősebb pontom a megbízhatóság volt.”

Ezt nehéz lesz felülmúlni

„Őszintén szólva nehéz lesz túlszárnyalni az idei évet. Ha megnézzük az eredményeket, csodásak, de persze mindig próbálok fejlődni, mindig nézem azt is, hogy mi történik a példaképeimmel. Sokszor nem tudni, hogy miért, de jön egy visszaesés. Szóval folytatom a munkát. Tudjuk, hogy sok múlik az ellenfeleken. Ha ők tovább emelik a szintet, akkor nekünk is meg kell tennünk, mert a mostani teljesítmény nem lesz elég. A célunk nyilván jövőre is az lesz, hogy a bajnoki címért harcoljunk. Nehéz lesz ennél is jobb szezont futni, de megpróbáljuk megismételni.”

Pedig nem indult könnyen

Lassan szinte már nem is emlékszünk rá, de nem indult könnyen Márquez számára a szezon, hiszen folyamatos vállsérülésének véget vetve tavaly december elején egy komoly helyreállító műtéten esett át, és bizony hónapokig tartott a rehabilitáció.

„Igen, nehéz tél volt, de a legnehezebb talán a 2011–2012-es volt, amikor a szemidegem volt sérült. Ez is kemény volt, főként miután a malajziai teszten megértettem, hogy még nagyon sok munka vár rám, és messze vagyok a jó fizikai állapottól. Nem hittem az orvosoknak, hogy 3–4 hónap lesz a gyógyulás. De valóban akkor lettem jobban, márciusban, amikor ismét elkezdtem a krosszedzéseket.”

Jöhet a kilencedik?

A fekete nyolcas az utolsó golyó a biliárdban, amit el kell tenni, de szinte biztosan nem ez lesz Márquez utolsó bajnoki címe. Jöhet zsinórban az ötödik?

„Hátravan még négy futam, ahol nyomás nélkül versenyezhetek, de általában ilyenkor szoktam hibázni és esni. Nagyon fájna, ha ez Motegiben megint megtörténne, mert szeretnék a többi futamon is dobogón végezni. De 2020 Motegiben kezdődik két hét múlva. Van persze további motivációm is: méghozzá, hogy mind a három bajnoki címet elvigyük az idén. A csapatbajnokság nem lesz könnyű, 19 pont hátrányban vagyunk, de mindent megteszünk majd érte.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik