MotoGP: mentés és bukás után rajtelsőség Márqueztől

Vágólapra másolva!
2018.10.06. 11:20
null
Marc Márquez 50. királykategóriás rajtelsőségének örülhetett Buriramban (Fotó: AFP)
Ahogy MotoGP-berkekben mondani szokás, csak egy újabb tipikus Márquez-napon vagyunk túl. A hetedik világbajnoki címétől karnyújtásnyira lévő spanyol ma sem hagyta unatkozni a csapatát mielőtt megszerezte 50. királykategóriás rajtelsőségét.

De kezdjük a legelején. A nap első nagy híre, miszerint tegnapi hatalmas bukása után Jorge Lorenzo nem folytatja a hétvégét, közepes meglepetés volt csak a tegnapi nyilatkozatok után.

Már tegnap is kevés esélye volt annak, hogy folytatni tudom a hétvégét. Fájdalmaim vannak csuklómban, és bár a radiusz nincs eltörve, a csont végén a röntgen kimutatott egy repedést. Mindent megteszünk majd, hogy Motegiben rajhoz tudjak állni, mert nagyon szeretem azt a pályát, de biztos, hogy nem leszek majd százszázalékos formában. Nem volt értelme, hogy itt további kockázatot vállaljak, sokkal rosszabb állapotban vagyok, mint amikor ideértem.”

A reggeli szabadedzésen aztán Márquez vette át a főszerepet. Először egy újabb, tőle megszokott hatalmas mentéssel. Az 1-es kanyarban 106 km/h-nál ment el a motor eleje, amit 66 fokos dőlésszögből hozott vissza…

Majd a leintés pillanatában utolsó gyors körén bukott a 4-es kanyarban, ennek következtében nem jutott be egyből a Q2-be

Márquez bukása


A Q1-et természetesen könnyedén abszolválta, így Álex Rins és Márquez jutott be a fő időmérőbe. Itt újabb tűzijáték következett, aminek végén Márquezé lett a pole, de csak 11 ezred másodperccel Valentino Rossi előtt. Igen, a yamahás továbbra is jó tempót tud motorozni a burirami pályán, ami valószínűleg még őt is meglepi, hiszen az esélytelenek teljes nyugalmával érkeztek erre a futamra, miután a téli teszten gyengén szerepeltek itt.

„Úgy látszik, hogy ezen a pályán valahogy működésbe tudjuk hozni a hátsó gumit, így jó tempót tudok menni. A mai napra tovább tudtunk javulni, aminek nagyon örülök, holnap harcban lehetünk a dobogóért” – mondta Rossi, akinek bizony a versenytempója is ígéretes a negyedik szabadedzést elnézve, ahogy csapattársa, a negyedik helyet megszerző Maverick Vinales is jól teljesít eddig.
A harmadik helyet Andrea Dovizioso szerezte meg.

Marc Márquez az első olyan pilóta, aki a Q1-et is megjárva tudott pole pozíciót szerezni. Mindezt úgy, hogy egyik szektorban sem ő volt a leggyorsabb. Az első két szektort Dovi, a második kettőt a Doctor teljesítette a leggyorsabban, mégis Márquez tudta a legkiegyenlítettebb kört futni.

„Nagyon csalódott voltam, hogy a Q1-be kerültem, mert egész hétvégén nagyon jól éreztem magam a motoron. De gondunk akadt azzal a motorral a harmadik szabadedzésen, amivel a gyors kört akartam futni. Amikor bejöttem motort cserélni már alig volt idő, a másik motoron kemény első gumi volt sok-sok körrel, és elestem, így nem kerültem egyből a Q2-be. De ez megtörténhet, amikor a versenytempón dolgozol. Sokan csak azt látják, hogy milyen jó ez a stratégia, de ennek mindig van kockázata. Hosszú verseny vár ránk holnap” – nyilatkozta a spanyol.

Bezzecchi a pole-ban, Martín komoly gonddal küzd

A Moto3-as világbajnokság két éllovasa finoman szólva sem remekelt a Thai Nagydíj szabadedzésein. Jorge Martínnak a mai napra ráadásul további gondja is akadt.

„Ahogy mindig, tegnap este is kaptam kezelést a Mobilklinikán. Nem tudom, mi történhetett, valószínűleg begyulladt az egyik ideg, de ma semmi erő nincs a kezemben. Kaptam vitamininjekciót, de senki sem tudja megmondani, hogy ez mikorra jöhet rendbe. Lehet, hogy órák, de lehet, hogy napok” – nyilatkozta Martin még az időmérő előtt.

Arról a kezéről van szó, ami még Brnóban tört el péntek reggel. Az Aragóniai nagydíjon már 100 százalékos formában volt. A legnagyobb gondot a kuplung kiengedésénél okozza, mivel nem tudja kinyújtani az ujjait. A probléma annyira komoly, hogy az időmérő felénél Martínt a pályakórházba kísérte Dr. Charte, a sorozat orvosigazgatója, hogy alaposabban megvizsgálja, hogy a spanyol biztonsággal folytathatja-e a napot, illetve kapott egy speciális rögzítést, ami gyakorlatilag, mint egy rugó próbálja segíteni, hogy ki tudja nyújtani az ujjait.

Martín egy kimenetelt kihagyott, hogy spóroljon az erejével, de az utolsó percekben ismét csatlakozott a mezőnyhöz. Bár javított a köridején, a forgalom ezúttal nagyon rosszul jött ki neki, így csak a 13. helyről várhatja a holnapi futamot.

Ahogy mondani szokás, ha az ellenfeled gyengélkedik, akkor azt a legjobban ki kell használnod. Marco Bezzecchi ennek megfelelően magasan, közel fél másodperces előnnyel megszerezte karrierje második rajtelsőségét Jaume Masiá és Maszaki Kazuki előtt. A japán Masaki életében először rajtolhat majd az első sorból.

Az összetettet vezető két pilóta csak két ezrednyire egymástól

A Moto2-ben is nagyon szoros volt az időmérő, hiszen Álex Márquez csak 26 ezred másodperccel maradt le a pole-ról Lorenzo Baldassarri mögött az utolsó pillanatban futott leggyorsabb körével. Mögötte csupán 8 ezreddel maradt le Luca Marini.

A világbajnokságban első két helyen álló pilóta az ötödik és a hatodik rajthelyet szerezte meg Miguel Oliveira és Pecco Bagnaia sorrendben. Oliveira 2 ezreddel maradt csak le a negyedik Mattia Pasini mögött, de az előnye is csak 2 ezred volt Bagnaiával szemben, akinek 19 pont az előnye a világbajoki összesítésben jelenleg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik