MotoGP: Márquez sorozatban harmadszor nyert. Üdv újra 2014-ben?

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2018.05.20. 15:58
null
Marc Márquez (középen) nyert Le Mans-ban (Fotó: motogp.com)
Nem kérdés, hogy Marc Márquez és a 2018-as HRC Honda ismét különleges párost alkot a MotoGP-ben. Eddig utoljára talán 2014-ben láthattunk ilyen szinkront a felek között. Ahogy az is négy éve fordult elő eddig legutóbb, hogy a spanyol három futamot is meg tudjon nyerni egymás után. A Francia Nagydíjon aratott sikerével ezt ismételte meg, így az előnye már 36 pont az összetettben.

 

Márquez mostani előnyéhez persze kell a többiek hullámzó teljesítménye, egymás keresztbeverése és a hibák, amelyekből most vasárnap sem volt hiány.

Az első nagy baklövést Andrea Dovizioso követte el, aki épphogy átvette a vezetést csapattársától, Jorge Lorenzótól az ötödik körben, néhány kanyarral később, a 6-os fordulóban elment alatta a motor eleje, és a kavicságyban végezte.

Három körrel később Johann Zarco a 8-as kanyarban ő csúszott el, nem sokkal azután, hogy elvesztette a második pozíciót Márquezzel szemben.

A nagydíjat egyébként Jorge Lorenzo kezdte a legjobban, aki a hatodik helyről rajtolva az élre állt, és ott is maradt egészen a tizedik körig (leszámítva azt a pár kanyart, amikor Dovi az eséséig előtte tudott lenni). A tizedik körben aztán Márquez vette át a vezetést, és többet ki sem adta a kezéből.

Lorenzo végül egészen a hatodik helyig visszacsúszott, pedig ugyanazon a puha-puha keveréken ment, mint márkatársai, Danilo Petrucci és Jack Miller. Előbbi a második, utóbbi a negyedik helyen zárt.

Petrucci sokáig fél másodperces távolságban követte Márquezt, majd tíz körrel a vége előtt a hátránya egy másodpercre ugrott, és utána is már csak nőtt a lemaradása. Győzelmi esélye így nem volt az olasznak, de a második helyért sem kellett extra harcot vívnia, hiszen a mögötte haladó Valentino Rossi nem volt rá veszélyes.

„Tudtam, hogy nehéz verseny lesz. A melegben az első gumival mindig szenvedünk. Csak Marcot követtem, próbáltam másolni az ő ritmusát és ez be is jött. Nagyon keményen dolgoztunk a részleteken a csapattal, nehéz időszakon vagyok túl, hiszen Argentína és Austin nem sikerült jól. Nagyon várom a hazai versenyemet Mugellóban" – mondta Petrucci.

Rossi harmadik helye szép eredmény, figyelembe véve, hogy hosszú idő után ez volt az első alkalom, amikor magasabb hőmérséklet mellett is értelmezhető versenytempót tudott menni. Nem úgy csapattársa, a tavalyi futamgyőztes, Maverick Vinales, aki csupán hetedik lett.

„Jó volt a gumiválasztásunk. Tudtam, hogy gyorsabb vagyok, mint Jerezben voltam, szóval a pódium volt a cél – kezdte Rossi. – Nagyon boldog vagyok, mert az egész verseny alatt gyors tudtam maradni. Próbáltam Danilóval maradni, de jobb volt a ritmusa, viszont így is nagyon boldog vagyok."

Hatalmas kalaplengetés jár a nyolcadikként célba érő Cal Crutchlow-nak, aki szombati hatalmas esése után a Le Mans-i kórházban töltötte az éjszakát és vasárnap reggel adták meg neki az engedélyt, hogy rajthoz állhasson.

Márquez diadala a 38. MotoGP-elsősége volt, amivel beérte Casey Stonert az örökranglistán, és bizony minden esély megvan rá, hogy ez a szám idén sokkal tovább nőjön.

„Nagyon nehéz verseny volt, mert mindenki nagyon közel volt egymáshoz. Ha Dovi nem esik el, akkor még nehezebb lett volna, de ilyen a versenyzés. Az első gumival volt némi gondom az elején, idő kellett, mire felmelegedett. Egyedüliként raktam fel hátra a kemény keveréket, ám ez is működött. Fontos eredmény ez, hiszen ezen a pályán általában nem megyünk jól" – nyilatkozta a győztes.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Márquez körüli feszültség, amit az argentin futam generált, megölte egy kicsit a bajnoki izgalmakat. Persze messze még a vége, azonban a spanyol még koncentráltabb azóta, és olyan, mintha minden őt érő negatív energiát pozitívvá tudna fordítani.

Mögötte már izgalmasabb a helyzet, nyolc versenyzőt mindössze 13 pont választ el a bajnokságban. Vinales második helye egy kisebb csoda, miközben Dovizioso a zsinórban második nullázása után a nyolcadik helyig esett vissza.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, FRANCIA NAGYDÍJ
MOTOGP, A FUTAM VÉGEREDMÉNYE

1. Marc Márquez (spanyol, Honda)
2. Danilo Petrucci (olasz, Ducati) +2.310
3. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) +5.350

A vb-pontverseny állása: 1. Marc Márquez 95 pont, 2. Maverick Vinales (spanyol, Yamaha) 59, 3. Johann Zarco (francia, Yamaha) 58

Francesco Bagnaia 25 pontra növelte az összetettbeli előnyét (Fotó: AFP)
Francesco Bagnaia 25 pontra növelte az összetettbeli előnyét (Fotó: AFP)

MOTO2: BAGNAIA AZ IDEI HARMADIK GYŐZELMÉVEL NÖVELTE AZ ELŐNYÉT

Francesco Bagnaia győzelemre váltotta az első Moto2-es pole pozícióját, megszerezve idei harmadik elsőségét, miközben eddigi legnagyobb riválisa, Lorenzo Baldassari bukott. Joan Mir először állhatott fel a dobogóra

A Moto2-es futam legnagyobb drámája már a rajt előtt lezajlott, amikor is technikai probléma miatt a második rajthelyet megszerző Xavi Vierge nem tudott időben felállni a rajtrácsra, így a szabályok értelmében az utolsó, 35. helyről kellett rajtolnia. A spanyol az első kör végén már 18. volt, a futamot pedig végül a csodálatos 5. pozícióban zárta.

Ennél lényegesen egyszerűbb dolga volt Francesco Bagnaiának, aki rajt-cél győzelmet aratott egyik kedvenc pályáján, 25 pontra növelve ezzel az összetettbeli előnyét. „Olyan volt a mai futam, mint Katarban, nagyon élveztem. A hátsó gumival voltak gondjaim az utolsó körökben, de így is gyorsabb tudtam lenni, mint Álex. Az egyik kedvenc pályám ez, nagyon örülök, hogy így sikerült a hétvége” – mondta a leintés után.

Álex Márquez nyolc körrel a vége előttig nagyjából fél másodperces közelségből követte Bagnaiát, ám nem volt elegendő tempója ahhoz, hogy támadást indítson ellene, aztán valóban le is maradt.
Azt hihettük, hogy egyszerűen csak elfogyott a spanyol, és inkább a biztos 20 pontra hajt, de kiderült, hogy egészen más történt.

Álex Márqueznek az utolsó öt körben valami gondja akadt (Fotó: AFP)
Álex Márqueznek az utolsó öt körben valami gondja akadt (Fotó: AFP)

 

„Az utolsó öt körben valami gondom akadt a motorral. Elektronikai problémának tűnt, az egyenesben folyton dadogott, nehéz volt befejezni a versenyt, azt hittem, nem is fog sikerülni. Kár, mert végig ott voltam Pecco nyakán. A végén mindketten a határon voltunk a gumival. Nagyon várom Mugellót, a második hely nem olyan rossz itt Le Mans-ban” – nyilatkozta a fiatalabbik Márquez.

A harmadik helyet tökéletes motorozással a kategóriaújonc Joan Mir szerezte meg, aki fokozatosan dolgozta le a hátrányát Marcel Schrötter mögött, és a 15. körben meg is előzte a németet. Mirnek az ötödik futamán ez az első Moto2-es pódiuma.

„Nagyon hiányzott már a dobogó. Boldog vagyok, hogy ezután a jó hétvége után pódiumra tudok állni. Bár többet vártam a futam előtt, így is nagyon boldog vagyok, és remélem, hogy ezen az úton megyünk majd tovább” – mondta a spanyol.

A bajnokság szempontjából fontos momentum volt a nyolcadik körben Lorenzo Baldassari bukása, aki nullázásával az összetett második helyről a negyedikre esett vissza. Mattia Pasini szintén bukott, így idén először pont nélkül tér haza.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, FRANCIA NAGYDÍJ
MOTO2, A FUTAM VÉGEREDMÉNYE
1. Francesco Bagnaia (olasz, Kalex)
2. Álex Márquez (spanyol, Kalex) +2.709
3. Joan Mir (spanyol, Kalex) +4.865

A vb-pontverseny állása: 1. Francesco Bagnaia (olasz, Kalex) 98 pont, 2. Miguel Oliveira (portugál, KTM) 73, 3. Álex Márquez (spanyol, Kalex) 67

UTOLSÓ KÖRÖS DRÁMA DÖNTÖTT A MOTO3-BAN

Egy újabb izgalmas Moto3-as futamon vagyunk túl büntetésekkel, esésekkel és hatalmas drámákkal megfűszerezve, melynek végén Albert Arenas örülhetett.

Egészen a 22 körös verseny utolsó körének kétharmadáig úgy tűnt, hogy a bajnokságban is élen álló Marco Bezzecchi és Jorge Martín között dőlhet majd el a küzdelem. A spanyol gyakorlatilag az összes kanyarban gyorsabb volt, de hiába előzte meg rengetegszer az olaszt, Bezzecchi nagyon jól „garázdálkodott” motorja erejével. Ahogy azt tegnap Martín is elmondta, a KTM fejlesztett a blokkon és a kipufogón, így sokkal gyorsabbak lettek a gépei, ami nagyon megnehezítette a hondás versenyző dolgát.

Az utolsó kör végén még egy tízfős boly volt harcban az első pozíciókért, egészen addig, amíg Enea Bastianini el nem csúszott a célra fordítóban. A mögötte motorozó Jakub Kornfeilnek esélye sem volt reagálni, átugratott Bastianini motorján és hihetetlen kaszkadőrmutatvány után a sóderágyba érkezve valahogy talpon tudott maradni.

(Fotó: motogp.com)
(Fotó: motogp.com)

 

Ekkor még azt hittük, a verseny pillatanát láthattuk – de nem így lett.

Az esés után szétszakadt az élmezőny, a vezető boly Bezzecchi, Martín és utóbbi csapattársa, Fabio Di Giannantonio triójára olvadt. Mindenki Martín támadását várta Bezzecchivel szemben, ehelyett Di Giannantonio előzte meg csapattársát, majd az utolsó előtti kanyarban a vezetést is átvette. Egy pillanattal később Bezzecchi alatt megindult a motor hátulja, aminek hatalmas high slide esés lett a vége, és ennek Martín is az áldozatául esett, hiszen esélye sem volt elkerülni az ütközést.

Bukás az utolsó kanyarban (Fotó: motogp.com)
Bukás az utolsó kanyarban (Fotó: motogp.com)

A 19 éves Di Giannantonio élete első világbajnoki futamgyőzelmének örülhetett, ám nem sokáig. Mire visszaért a bokszba, kiderült, hogy három másodperces büntetést kapott (így végül negyedik lett), amiért néhány körrel korábban levágta a kilences kanyart és ezzel előnyhöz is jutott. Erre mondják, hogy mennyből a pokolba...

De nem ő volt az egyedüli, akit megbüntettek. Már a futam felénél tudni lehetett, hogy Jakub Kornfeil 1.3, Niccolo Antonelli pedig 1.8 másodperces büntetést kap majd a végén. Antonelli így csak átmeneti vendég volt a parc fermében, a harmadik helyet végül Marcos Ramírez örökölte meg, aki Jerez után másodszor állhatott fel a dobogóra.

A győzelem végül Albert Arenas ölébe hullott, a második pedig Andrea Migno lett. Csodás végkifejlet ez az Ángel Nieto Team Moto3-csapatnak: dupla pódium, Arenas első top3-as finise, ráadásul rögtön egy első hely.

A világbajnoki összetett állás is átrendeződött ezzel. Bezzecchi az élen maradt, mögötte Di Giannantonio, Canet, Martín most a sorrend. Arón Canet nagyot mentett ma, hiszen a büntetése után a mezőny végéről rajtolva nyolcadik lett.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, FRANCIA NAGYDÍJ
MOTO3, A FUTAM VÉGEREDMÉNYE

1. Albert Arenas (spanyol, KTM)
2. Andrea Migno (olasz, KTM) +0.160
3. Marcos Ramírez (spanyol, KTM) +0.709

A vb-pontverseny állása: 1. Marco Bezzecchi (olasz, KTM) 63 pont, 2. Fabio Di Giannantonio (olsz, Honda) 59, 3. Arón Canet (spanyol, Honda ) 56

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik