MotoGP: Márquez pályacsúccsal indította az évet

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2019.03.09. 13:23
null
Marc Márquez átszáguldott a katari éjszakán, pályacsúccsal zárt (Kovács Nikolett)
Marc Márquez már csütörtökön elmondta, hogy nem akar többet a válláról beszélni, a műtét már a múlté. És ezt tegnap a pályán is bizonyította. Nemcsak megnyerte a gyorsaságimotoros-világbajnokság szezonnyitó második szabadedzését (ez az edzés a fontosabb, hiszen ennek időpontja egyezik a futaméval) Katarban, de három tizeddel megjavította az eddigi rekordot, és csaknem fél másodpercet vert a mezőnyre.

NINCS KORÁBBI RAJT

A Honda továbbra is a legnagyobb végsebességet produkálja, de a köridőhöz kellettek a tökéletes időjárási viszonyok is. Tegnap napközben remek idő volt Katarban, szélnek nyoma sem volt, és a hőmérséklet sem zuhant nagyot a naplemente után sem.

Bár a versenyzők továbbra is szerették volna előbbre hozatni egy órával a vasárnapi futamot, a tegnapi nap alapján a szervezők nem látták indokoltnak a változtatást, amit nem is lehetett volna ilyen rövid idő alatt megoldani – legalábbis ezzel „rázták le” a pilótákat.

Abban mindenki egyetért, hogy az időjárás teljesen kiszámíthatatlan. Ha vasárnap is olyan idő lesz, mint tegnap volt, akkor csodás verseny elé nézünk, azonban, ha romlanak a körülmények (most éppen ismét hatalmas a szél), akkor a legnagyobb kérdés az lesz, hogy hány célba érő lesz.

Reméljük, hogy a döntés ezúttal a szervezőket igazolja majd, nem úgy, mint a tavalyi Brit Nagydíjon. Ott persze egyértelműen lehetett látni, hogy vasárnap délelőttől rossz idő lesz, mégsem hozták előre a futamokat, így végül a teljes nagydíj elmaradt.

Ez persze biztosan nem fog megismétlődni, hiszen, hiszen Carmelo Ezpeleta, a Dorna elnök-vezérigazgatója a tavalyi silverstone-i eset után megmondta: ha vasárnap nem tudunk versenyezni, akkor hétfőn tesszük. Ha hétfőn sem lehet, akkor kedden.

Lorenzo egyelőre a Q2-n kívül van, mégis pozitívan zárta első napját (Hantos László)
Lorenzo egyelőre a Q2-n kívül van, mégis pozitívan zárta első napját (Hantos László)

ROSSI SEM ÉRTI A VISSZAESÉS OKÁT

Ennél jobban nem is kezdődhetett volna a Doktor számára a szezon, hiszen megnyerte az első szabadedzést. Ezt követően nem sokat változtattak a motoron, mégis katasztrofálisan zárta a pénteket, és kisebb csoda kellene ahhoz, hogy az FP3 alatt még beverekedje magát a Q2-be.

„Nehéz és furcsa napunk volt. A legnagyobb gond, hogy nem tudjuk, miért ment szét alattam az első gumi az esti edzésen. A másik probléma, hogy a MotoGP jelenleg nagyon szoros. Elég egy kis megingás és azonnal a top15-ön kívül találod magad. Hogy aggódók-e? Igen, mert a verseny este lesz, mi pedig pont akkor mentünk rosszabbul” – mondta Rossi.

Rossi számára talán csak az jelenthet egy kis vigaszt, hogy a többi yamahás jól teljesített az első napon, azaz a motorban megfelelő beállításokkal benne van a lehetőség a jobb köridőhöz.

Maverick Vinales a második helyen zárt, a legjobb újonc pedig Fabio Quartararo lett, aki ötödikként zárt.

Ahogy Quartararónak, úgy egy másik rookie-nak, Joan Mirnek is az a célja, hogy bent maradjon ma a top10-ben.

Az ülés, ami kis lépés az emberiségnek, de nagy lehet Jorge Lorenzónak (Kovács Nikolett)
Az ülés, ami kis lépés az emberiségnek, de nagy lehet Jorge Lorenzónak (Kovács Nikolett)

OLYANOK VAGYUNK, MINT A NAP ÉS HOLD, MINT A NAPPAL ÉS AZ ÉJSZAKA

Márquez számára a nap meglepetése csapattársa, Jorge Lorenzo volt, aki 79 ezred híján megnyerte az első gyakorlást.

„Ha ilyen gyors tud lenne az első edzésen, az azt jelenti, hogy nagyon érzi a motort, és jó úton halad. Ami a motorozásunkat illeti, olyanok vagyunk, mint az éjszaka és a nappal. Teljesen az ellentéte annak, ahogy én megyek. Én agresszív vagyok, ő nagyon lágyan motorozik. Egyes kanyarokban ő lesz nagyon gyors, másokban pedig én. Érdekes lesz látni az adatait. De az egész nagyon érdekes, hiszen Calnak (Crutchlow) is teljesen más a stílusa, Nakagaminak is, és mindannyian tudunk gyorsak lenni” – foglalta össze Márquez a helyzetet.

„Igen valóban olyanok vagyunk, mint a Nap és a Hold. Természetesen megnézzük majd egymás adatait, ahogy teszik ezt minden csapatnál, de sosem fogunk tudni ugyanolyan beállításokkal menni. Marc motorjával én nem lennék gyors és fordítva is igaz ez” – reflektált Lorenzo.

A mai napon a harmadik szabadedzésekkel és az időmérőkkel folytatódik a program, a kis kategóriáknál pedig debütál majd az új kvalifikációs rendszer.

További érdekességeket a videóban hallhatnak helyszíni riporterünktől:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik