MotoGP: Márquez nélkül nem teljes értékű a bajnokság?

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2020.07.22. 22:27
null
A legfrissebb hír szerint Márquez már a héten motorra ülne (Fotó: Box Repsol)
Amióta kiadták a gyorsaságimotoros-vb koronavírus miatt feje tetejére állított versenynaptárát, sok kritika érte azt a futamok száma és helyszíne miatt. Csak 13 verseny a 20 helyett? Csak Európában? Mi ez? Ez nem világbajnokság. A regnáló bajnok, Marc Márquez sérülése után pedig csapatfőnöke, Alberto Puig nyilatkozata verte ki a biztosítékot, miszerint a spanyol nélkül nyerni nem lesz ugyanaz, és ezt minden ellenfélnek tudnia kell...

NEM A MÉRET A LÉNYEG

A méret pedig jelen esetben a futamok számát jelenti. Ki merne odaállni Giacomo Agostini elé, és azt mondani, hogy bocsi, Ago, de a 15 világbajnoki címed igazából nem teljes értékű, hiszen csak 13 vagy kevesebb futamot rendeztek akkor?

De ezzel az erővel ugyanezt a kérdést feltehetnénk Mick Doohannek, hiszen 1995-ben, amikor másodjára lett bajnok, szintén csupán 13-szor feszültek egymásnak a pilóták.

Egyébként ekkor fordult elő ez idáig utoljára, hogy ilyen rövid volt a bajnokság. Legalábbis a versenyhétvégék számát tekintve. Időben ugyanis normális elosztásban, 29 hétig tartott, szemben a mostani 18 héttel, amennyi időre a jelenleg fix 13 futam el van osztva.

Ezen logika mentén a sportág történelmének felét annullálnánk.

MITŐL LESZ VILÁGBAJNOKSÁG?

Nem a helyszínektől, hanem attól, hogy a világ bármely pontjáról származó ember részt vehet rajta, ha adottak számára a feltételek.

A világbajnokság 1949 óta íródó históriája során először 1961-ben hagyta el a mezőny Európát és utazott egyszer Argentínába. Ez még kétszer ismétlődött, majd két évig az Egyesült Államok (Daytona) volt a távoli helyszín, egy év kihagyás után pedig Kanada.

Ezt követően kilenc éven át nem versenyeztek az öreg kontinensen kívül, amikor Giacomo Agostini, Phil Read és Barry Sheen nyerték meg az 500-as kategóriát.

Később is voltak még Európára szorítkozó szezonok, az első esztendő pedig, amikor több, szám szerint három tengerentúli futamot is rendeztek, 1987 volt.

A világ és a bajnokság azóta sokat változott, könnyebb ilyen messzi helyekre utazni, és 1992-ben megjelent a Dorna, amely először a televíziós, majd az összes kereskedelmi jogot megszerezte, és új alapokra helyezte a világbajnokságot.

(Zárójeles megjegyzés, hogy a Dorna Bernie Ecclestone orra elől happolta el a jogokat, amiről a FIM 1990-es, Budapesten tartott közgyűlésén szavaztak.)

A jelenlegi helyzet nyilván nem ideális, és mindenki abban bízik, hogy nem lesz rá több példa, bár amíg nincs vakcina, addig a jövő évi naptár sem tud majd visszatérni a normál kerékvágásba.

Addig pedig menteni kell a menthetőt, és ha ez 13 futamot jelent, s mind csak Európában, ráadásul csupán nyolc helyszínen, attól még teljes értékű világbajnokokat fognak avatni a végén.

MÁRQUEZ NÉLKÜL NEM TELJES ÉRTÉKŰ A BAJNOKSÁG

„Nem hiszem, hogy bárki is nyeri a világbajnokságot, az teljesen elégedett lesz. Vagy hogy annak kéne majd lennie, tudva, hogy az első számú pilóta nem volt teljesen jelen” – nyilatkozta Alberto Puig, a Repsol Honda csapatfőnöke kedd délután Márquez műtétjét követően. A kijelentés sokaknál kiverte a biztosítékot, és többek közt arra kíváncsiak, hogy Puig memóriája vajon mikor romolhatott el, nem beszélve a sportszerűtlen hozzáállásról.

Hogy mi lehet a kijelentés hátterében, és mi mindenről feledkezett meg a korábbi 250-es vb-6., ill. 500-as futamgyőztes, arról szakértőnk az alábbi videóban árul el többet, s arról a friss hírről is beszél, hogy a tegnapi hírekre rácáfolva Márquez már a héten motorra ülne!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik