MotoGP: Márquez-mestermunka Aragóniában, közel az újabb vb-cím

Vágólapra másolva!
2019.09.22. 14:32
null
Marc Márquez nagyon közel az újabb vb-címhez
Marc Márquez hozta a kötelezőt az Aragóniai Nagydíjon, és biztonságos, okos motorozással, a végén kiengedve is közel öt másodperccel megnyerte a MotoGP-futamot. Mögötte a Ducatik erőből lenyomták a hangvillásokat.

Nehéz szavakat találni a nyolcadik világbajnoki címétől karnyújtásnyira lévő Marc Márquez teljesítményére. Agyának hátsó részében ott volt ugyan az austini futam, de ahogy sokszor elmondta már ő maga is, kétszer nem követi el ugyanazt a hibát.

Nagyon nincs is mit ragozni Márquez produkcióján (aki egy kicsit talán már előre ünnepelt a világbajnoki cím előtt), négy 1:48-as kör a futam elején, majd a stabil 1:49-es köridők elegendőek voltak ahhoz, hogy 200. világbajnoki futamán a 78. győzelmét is behúzza és 129. alkalommal is dobogóra álljon.

Ahogy a győztes is elmondta a leintés után, minden látszat ellenére nem volt egy könnyű győzelem, hatalmas munka van mögötte, de muszáj is dolgozniuk, mert Andrea Dovizioso sohasem adja fel.

Dovi valóban nagyon keményen küzdött ma, hiszen a 10. helyről rajtolva végül másodikként intették le. Fabio Quartararo és Maverick Vinales ellen harcolva nagy segítség volt számára a Ducati ereje és tempója, viszont az is kellett, amit már az edzéseken is láthattunk, hogy használt gumikon neki volt a legjobb tempója (Márquezt kiemelve a képletből).

A harmadik helyen célba érő Jack Miller az utolsó kör egyes kanyarjában előzte meg Vinalest, aki hiába küzdött az utolsó méterekig, gyengébb Yamaháján nem tudott igazából a dobogóért küzdeni.

Hatalmasat ment Aleix Espargaró, aki hetedik helyen hozta be az Apriliát, és többek között Valentino Rossi előtt ért célba. A kilencedikként leintett Álex Rinsnek sem volt egyszerű versenye. Bár remekül sikerült a rajtja, az első kör végén kilökte Franco Morbidellit, amiért egy hosszú körös büntetést is kapott, és innen már csak a top 10-re volt esélye.

A nap vesztese egyértelműen és ismét Jorge Lorenzo lett, akit végül egyedül Hafizh Syahrin nem tudott megelőzni...

Folytatás két hét múlva Thaiföldön, ahol Márqueznek csak két ponttal kell többet szereznie Doviziosónál, hogy idén is világbajnok legyen.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB
ARAGÓNIAI NAGYDÍJ
MOTOGP
1. Marc Márquez (spanyol, Honda)
2. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) +4.836
3. Jack Miller (ausztrál, Pramac Racing) +5.430
A vb-pontverseny állása: 1. Márquez 300 pont, 2. Dovizioso 202, 3. Álex Rins (spanyol, Suzuki) 156

Márquez a 200. vb-futamát futotta (Fotó: MotoGP)
Márquez a 200. vb-futamát futotta (Fotó: MotoGP)

 

MOTO3: CANET ESÉLYT SEM ADOTT

Arón Canetben nyilván erősen dolgozott a csalódást jelentő misanói Moto3-as futam, ahol motorhiba miatt kiállni kényszerült és így idén először nem szerzett pontot, miközben a világbajnoki címért harcol.

A valenciai az időmérő után ma a futamon sem hagyott esélyt a többieknek. Az első körökben ugyan még együtt volt a mezőny első fele, sőt Alonso López kétszer meg is tudta előzni honfitársát, de csak méterek jutottak neki az élen.

Aztán a nyolcadik körben Canet megelégelte a nagy forgalmat maga körül, és közel másfél másodperces előnyt motorozott ki, amit a futam végére négy és fél másodpercre növelt.

Nyilván ehhez hozzájárult, hogy mögötte továbbra is hatalmas volt a harc a második helyért, végül már „csak” nyolc pilóta között. A pódium második fokára végül Ogura Ai állhatott fel, aki karrierje során először végzett az első háromban. Őt követte Dennis Foggia, aki először és utoljára a tavalyi thaiföldi futamon tudott dobogóra állni.

Ismét sok figyelmeztetést osztottak ki a stewardok a verseny közben pályaelhagyásért, többek között Canetnek is még a 10. körben. A mostani hétvégén újonnan bevezetett szabályt is láthattuk élesben, miszerint az utolsó körös pályaelhagyásokat külön figyelik, és ha a pilóta nem veszít a kisodródással, akkor büntetik is.

Az első versenyző pedig, akit megbüntettek, nem más, mint a bajnokságot vezető Lorenzo Dalla Porta. Az olasz egyébként is szenvedett egész hétvégén, a futamon sem tudott előbbre jönni, így csak tizedikként intették le, végül pedig egy helyet még hátrább sorolták, azaz mindösszesen négy pontot szerzett, így az előnye két egységnyire olvadt Canet előtt.

MOTO3
1. Arón Canet (spanyol, KTM)
2. Ogura Ai (japán, Honda) +4.581
3. Dennis Foggia (olasz, KTM) +4.663

A vb-pontverseny állása: 1. Lorenzo Dalla Porta (olasz, Honda) 184 pont, 2. Canet 182, 3. Tony Arbolino (olasz, Honda) 155

MOTO2
1. Brad Binder (dél-afrikai, KTM)
2. Jorge Navarro (spanyol, Speed Up) +0.787
3. Álex Márquez (spanyol, Kalex) +2.876
A vb-pontverseny állása: 1. Á. Márquez 213 pont, 2. Navarro 175, 3. Augusto Fernández (spanyol, Kalex) 171

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik