MotoGP: Márquez annyira ünnepelt, hogy a válla is kiugrott

Vágólapra másolva!
2018.10.21. 12:56
null
Marc Márquez túlzásba vitte az ünneplést (Fotó: AFP)
Marc Márquez 25 évesen a legfiatalabb hétszeres világbajnok lett vasárnap a gyorsasági motorsport történetében. „A riválisa? Még meg kell születnie. Marc megváltoztatta a motorozási stílust. Hatalmas tehetségnek kell érkeznie ahhoz, hogy fejlessze ezt a stílust” – mondta róla Lucio Cecchinello korábbi versenyző, az LCR csapat tulajdonosa.

A valaha volt legnagyobb címért még dolgoznia kell, de kétségtelen, hogy a 2010-es évek legnagyobb bajnokáról beszélünk, aki hat MotoGP szezon alatt ötször lett világbajnok.

A spanyol természetesen nem menekülhetett az újságírói kérdések elől Motegiben megszerzett diadala után.

A DÖNTŐ FUTAM

„Először is nagyon boldog vagyok – kezdte a bajnok. – A verseny pont úgy alakult, ahogy elképzeltem. Tudtam, hogy a negyedik szabadedzésen nagyon jó volt a tempóm, és ez a warm upon is beigazolódott használt gumikon. Ahogy mindig, most is megterveztük a versenyt Emilióval (Alzamora, menedzser), Santival (Hernandez, versenymérnök) és Albertóval (Puig, csapatfőnök). Próbáltuk megérteni a valós esélyeket és láttuk, hogy pont ugyanolyan a tempónk, mint Dovinak (Andrea Dovizioso).

Mivel a hatodik helyről indultam, tudtam, hogy tökéletesen kell kezdenem a futamot, és az első kör végén már második voltam – ez volt a fő cél.

Aztán csak próbáltam figyelni, elemezni, kontroll alatt tartani mindent és nyugodtnak maradni. Tudtam, elég erős vagyok ahhoz, hogy végig meccsben legyek vele. Kilenc-tíz körrel a vége előtt próbáltam támadni, de hibáztam és kimentem a fűre, ami elég látványos volt. Dovi visszaelőzött és aztán nagyon elkezdte nyomni neki. Vele tudtam maradni, és végül az utolsó kör előtt újra támadtam. Miért? Mert ugyanaz volt a stratégiám, mint Thaiföldön.

Amikor láttam, hogy kiesett, akkor nagyon boldog voltam, hiszen világbajnok lettem, de aztán csalódott is voltam, mert megérdemelte volna, hogy most itt legyen velünk.”

A SZEZON

„Már az idény első versenyén láttam, hogy a Ducati lesz az a motor és az a csapat, akik az ellenfelek lesznek idén. A szezon kulcspontja az volt, hogy Jerezben és Le Mans-ban is győzni tudtam egymás után.

Fotó: Hantos László
Fotó: Hantos László

Dovi és Lorenzo is hibáztak, így növelni tudtam az előnyömet, ilyenkor pedig minden könnyebbé válik. Csak Mugellóban szenvedtem, ott hibáztam egyedül, és ez nagyon fontos volt a végeredmény szempontjából. És igen, a szezon második felében már tudtam játszani az előnyömmel, de ez nem az én stílusom. A rossz eredmény az volt, ha második vagy harmadik lettem.

Aragon után aztán elkezdtem érezni, hogy ez meglehet – de nem szeretem ezt az érzést. Próbáltam extra motivációt találni és megígértem magamnak, hogy megpróbálom az első meccslabdát beütni, és megpróbálok nyerni Motegiben.”

STRESSZ ÉS MOTIVÁCIÓ

„Minden évben ott a nyomás és a motiváció, hogy ismét bajnok legyen. Remélem, hogy ilyen lesz az egész pályafutásom egészen a végéig. Most az ünneplés következik. Ünnepelni fogunk ma este, aztán Ausztráliában, aztán Malajziában, aztán Cerverában (a szülővárosa) aztán Valenciában. Január 1-ig igyekszem minden pillanatot kiélvezni, utána pedig kezdődhet a felkészülés a 2019-es szezonra. Keményebben fogunk dolgozni, hogy még jobbak legyünk.

A tavalyi év sokkal stresszesebb volt, mert nem volt előnyöm, és mert nagyobb volt a nyomás. Persze ma is volt rajtam teher, hiszen a rajt előtt a HRC elnöke odajött hozzám, és azt mondta, hogy meg kell csinálnom. Persze Emilio és Santi azonnal mondták, hogy nem-nem, ez is csak egy újabb verseny. De én nem bántam, szeretem, ha nyomás alatt vagyok, mert akkor jobban dolgozom. Néha jól jön ez az érzés, mert úgy tűnik, hogy akkor koncentráltabb leszek.”

STATISZTIKA

Minden versenyző azt mondja, hogy nem érdekli a statisztika, de Márquez ma ismét nagy lépést tett, hogy minden idők legjobb gyorsasági motorversenyzője legyen. Csak Giacomo Agostini (8) és Valentino Rossi (7) tudott nála több királykategóriás világbajnokságot nyerni eddig, Mick Doohannel pedig jelenleg holtversenyben van.

„Tényleg nagyon őszintén mondom, hogy sosem gondolok a rekordokra, mert minden szezon más és más. Két éves szerződésem van a Hondával, és ebben a két évben is megpróbálok majd a világbajnoki címért küzdeni. Keményen fogok dolgozni a télen, hogy újabb vb-címért harcolhassak. Ez a módja ennek, és tudom, hogy közben ott lesz rajtam a nyomás, ahogy minden top pilótán. De minden top pilóta azért dolgozik, hogy világbajnok legyen. Ha másodikként végzel, az egy jó szezon, de a célodat nem érted el. Amíg itt leszek, azon dolgozok majd, hogy tovább nőjön ez a szám.”

Fotó: Box Repsol
Fotó: Box Repsol

A GYŐZELEM ÍZE

„Hogy hol a határ? Nem tudom. Most a 7-es szinten vagyunk – utalt a hetedik vb-címre és az ünneplésre. – De minden évben lehet fejlődni, és ahogy bármelyik sportoló, én is ebben a felfogásban élek. Sokszor kérdezik tőlem, hogy nem fárasztó-e nyerni? Épp fordítva: minél többször győzöl, annál többet akarsz belőle. Ez a jó a sportban.”

ESÉS

Márquez 18 eséssel vezeti a MotoGP kategória idei statisztikáját a bukásokat tekintve.

„Nem aggódom az esések miatt. Persze nem szeretek bukni. Az esések többsége akkor jön, amikor hozzáérek a gázhoz és elmegy a motor eleje – mint tegnap is. Kontrollálnom kell ezeket a helyzeteket. Tudom, ezt már tavaly is mondtam, hogy szeretnék fejlődni ebben, de végül tavaly többet estem, mint idén. Szeretném tovább csökkenteni ezt a számot úgy, hogy közben megmarad a mostani stílusom, de mégis másképp adok visszajelzést az első gumiról. De amíg nyerünk, nem érdekel a statisztika.”

Fotó: Hantos László
Fotó: Hantos László

BOLDOGSÁG

„Hogy hiányzik-e valami az életemből? Egy barátnő! – mondta hangosan nevetve. – Nem-nem, csak viccelek, arra még van időm. Semmi sem hiányzik az életemből, még egy kutyám is van most. Az életem teljes, boldog vagyok.”

Fotó: Kovács Nikolett
Fotó: Kovács Nikolett

A GYENGE PONT

Az ünneplés első pillanataiban Márquez furcsa mód egyszer csak a földre dobta magát, akkor még nem tudtuk, hogy miért...

„Nem voltam felkészülve az ünneplésre, nem is tudtam, hogy mivel készültek. Teljesen önkívületi állapotban voltam. Aztán amikor Scott Redding megállt, hogy gratuláljon, átöleltem, és valami furcsát éreztem. Kiugrott a korábban már többször sérült vállam... Figyelnem kellett volna, hogy ne csináljak ilyen mozdulatot, de extázisban voltam. Ezért kellett lefeküdnöm a földre. A tesóm és José visszatették a helyére. Nem ez volt az első eset. Talán ez volt a gyenge pontom idén. A szezon során többször is kiugrott a vállam otthon az edzések során, de nem beszéltem róla, mert nem akartam, hogy az ellenfelek tudják. Egy-két hónapja már egyeztetünk erről Dr. Mirrel, hogy decemberben megműt majd, így jövőre nem lesz gondom vele.”

Fotó: MotoGP Media
Fotó: MotoGP Media
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik