MotoGP: Marc, Mick, Mike és a többiek

KOVÁCS NIKOLETT (Brno)KOVÁCS NIKOLETT (Brno)
Vágólapra másolva!
2019.08.05. 13:04
null
Marc Márquez ismét ünnepelhetett (Fotó: Hantos László)
Az eső ugyan alaposan felborította a megszokott rajtprocedúrát és menetrendet a MotoGP kategória Cseh Nagydíja előtt, de egyet nem tudott, megzavarni Marc Márquez idén tapasztalható dominanciáját.

„Ez a realitás. Idén Marc megint előbbre lépett egyet. Kicsit jobban tud kigyorsítani, a versenyek többségén mindenki előtt van, és ezzel mindenkinek problémát tud kreálni, mert nagyon jó a tempója. Mindenkinek nehéz megállítani őt, de megtettük a legtöbb tőlünk telhetőt. A futamok többségén Marc a futam elejétől az élen van és el is tud lépni, s ez sok mindent megváltoztat” – nyilatkozta a második helyezett Andrea Dovizioso a futam után.

A helyszínen tartózkodó nézők nagy része (mindenki, aki nem a célegyenesben lévő lelátón ült) egyébként nem értette, hogy miért nem rajtolt el időben a királykategória és miért volt mintegy 40 perces csúszás.

A Moto2-es parc fermé és pódiumceremónia alatt leszakadó esőből ők ugyanis semmit sem tapasztaltak, az csak az utolsó és az első kanyar közötti pályaszakaszt (és a depót) áztatta el.

A pilóták teljes egyetértésben kérték a rajt halasztását, ez jó döntésnek bizonyult a biztonság szempontjából, ami nyilván a legfontosabb.

Még a bátor bevállalásairól ismert Jack Miller is azt mondta, hogy nagyon veszélyes lett volna elrajtoltatni a mezőnyt. „Egyedül kimentem volna, és bevállaltam volna az egyes kanyart a slick gumikon, de huszonnégy motorral a hátam mögött nem éreztem volna kényelmesen magam” – mondta az ausztrál, aki Álex Rins legyőzésével felállhatott a dobogó harmadik fokára.

A szervezők a biztonsági autók segítségével szárították fel a vizes részeket.

„Remek munkát végeztek” – mondta az első körben Johann Zarco miatt bukó Franco Morbidelli. „Az egyedüli dolog, amibe bele tudnék kötni, hogy a rajtrácson magán nagyon nem voltak egyenlőek a feltételek, hiszen a pálya jobb oldala eléggé vizes volt” – tette hozzá az olasz.


Marc Márquez pihen (Fotó: Kovács Nikolett)
Marc Márquez pihen (Fotó: Kovács Nikolett)

Marc Márquez is nagyon nyugodtan fogadta a döntést – amiről Carmelo Ezpeleta személyesen tájékoztatta őt a bokszban. Márquez a várakozás alatt falatozgatott, hogy fenntartsa az energiaszintjét és higgadtan várta a rajtot. „Ötvennyolc pontos előnnyel a bajnokságban nyugodtabban tudod viselni az ilyen eseményeket” – mondta a spanyol, aki a hétvégén két legenda rekordját is beérte.

A szombati volt a spanyol 58. rajtelsősége a királykategóriában, amivel beállította Mick Doohan csúcsát. Vasárnap pedig a negyedik olyan pilóta lett a sport történetében, aki 50 futamgyőzelmet mondhat magáénak a legnagyobbak között (az abszolút csúcs még messze van, azt 89 győzelemmel Valentino Rossi tartja), az összes kategóriát tekintve pedig már 76 elsőségnél jár Márquez, amivel beért egy másik legendát, Mike Hailwoodot.

Utóbbi listán a következő legenda, akit beérhet:Ángel Nieto (90 győzelem). Őt Valentino Rossi (115) és Giacomo Agostini (122) előzi még meg.



A videóban említett Juki Kunij-John McPhee rajtbalesete.


GYORSASÁGIMOTOR-VB
CSEH NAGYDÍJ, BRNO, FUTAM
MOTOGP

1. Marc Márquez (spanyol, Honda) 39:24.430 mp
2. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) +2.452
3. Jack Miller (ausztrál, Ducati) +3.497
Az állás: 1. Márquez 210 pont, 2. Dovizioso 147, 3. Danilo Petrucci (olasz, Ducati) 129

MOTO2

1. Álex Márquez (spanyol, Kalex) 38:49.768 mp
2. Fabio Di Giannantonio (olasz, Speed Up) +3.018
3. Enea Bastianini (olasz, Kalex) +4.158
Az állás: 1. Álex Márquez 136 pont, 2. Thomas Lüthi (svájci, Kalex) 128, 3. Augusto Fernández (spanyol, Kalex) 102

MOTO3
1. Arón Canet (spanyol, KTM) 39:11.879 mp
2. Lorenzo Dalla Porta (olasz, Honda) +0.159
3. Tony Arbolino (olasz, Honda) +0.217
Az állás: 1. Canet 148 pont, 2. Dalla Porta 145 pont, 3. Niccolo Antonelli (olasz, Honda) 98

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik