MotoGP: Marc Márquez olyan, mint Houdini

KOVÁCS NIKOLETT (Spielberg)KOVÁCS NIKOLETT (Spielberg)
Vágólapra másolva!
2019.08.11. 09:26
null
A spielbergi pálya (Fotó: Kovács Nikolett)
„Az egyik pillanatban még látod, aztán már nincs sehol” – mondta a Spielbergben rajtelsőséget megszerző Marc Márquezről márkatársa, Cal Crutchlow. Mint beszámoltunk róla, Márquez nem hagyott esélyt a többieknek az időmérőn, egy köridőben gyorsnak számító pályán adott közel fél másodpercet a mezőnynek.

„Marcnak nem egy szektorban van titka, hanem az összesben. Fogalmam sincs, hogy hogyan tudott ma ilyen köridőt menni, mert sem a pálya, sem a gumik nem tudták az 1:23 alja időt” – folytatta a brit Crutchlow, akivel később Andrea Dovizioso is egyetértett, miszerint senki sem képes arra jelenleg, amire Márquez. „Persze feladni nem fogjuk” – mondta az olasz.

Szerencsére a spanyol versenyző is megszólalt a köre kapcsán, és a titkot sem rejtegette tovább. „Elég csúszós volt ma a pálya a meleg miatt a negyedik szabadedzésen és az időmérőn is. És ez az egyik erősségem. Főként a kvalifikáción, amikor kisebb a tapadás. Meg tudom állítani úgy a motort, hogy mind a két kereket csúsztatom, és tudok későn fékezni. Ezen a pályán ez jól működött, de azokon, ahol jobban kell folyatni a motort a kanyarban, kevésbé tudom kihasználni ezt az előnyömet. De ez csak egy-kettő, esetleg három körön keresztül működik” – mesélte Márquez, aki új pályacsúcsot motorozva több mint négy tizedet vert a második helyezett Fabio Quartararóra.

Mielőtt még valaki azt gondolná, hogy nincs is értelme megnézni a vasárnapi futamot, minden érintett egyetértett abban, hogy a versenytempóban azért nincs ekkora különbség.

A rajt döntő fontosságú lehet. Dovizioso szerint az futam első negyedében még jobban együtt lesz a mezőny, de a végére azt várja, hogy ketten maradnak Márquezzel a végső harc előtt, bár a többiek sem lesznek messze.

Márquez körrekorddal nyert (Fotó: Hantos László)
Márquez körrekorddal nyert (Fotó: Hantos László)

FENATIÉ VOLT A MOTO3-AS POLE, DE CSAK ESTE NYOLCIG

Szombat este nyolc óra előtt pár perccel érkezett az az email, amiben a MotoGP-stewardok közölték, hogy 16 (!) pilótát büntettek meg a szombati edzések után.

Riccardo Rossi és Szuzuki Tacuki 12 rajthelyes büntetést kapott, amiért a harmadik szabadedzésen három szektorban is 112%-kal lassabban mentek saját legjobb idejüknél, veszélyeztetve ezzel a többieket.

Andrea Migno dupla büntetést kapott, egyrészt törölték az időmérőn futott leggyorsabb körét (az ok, hogy lassan motorozott a Q2 alatt), másrészt pedig a rajtrács végére száműzték, amiért a szabadedzésen hajtott indokolatlanul lassan, ráadásul ezt a szabálytalanságot már harmadjára követte el.

További 13 pilótának (Niccolo Antonelli, Tony Arbolino, Aron Canet, Lorenzo Dalla Porta, Romano Fenati, Raúl Fernández, Jakub Kornfeil, Jaume Masiá, Ogura Ai, Marcos Ramírez, Szaszaki Ajumu, Toba Kaito és Makar Jurcsenko), köztük tehát a rajtelsőséget megszerző Romano Fenatinak szintén a Q2-ben futott leggyorsabb körét vették el.

Végül John McPhee rajtolhat majd az élről, mellőle Romano Fenati és Toba Kaito indulhat majd a futamon. (A módosult rajtrácsot ide kattintva nézhetik meg.)

További érdekességeket helyszínen tartózkodó kollégánktól hallhatnak (a videó még a tömeges Moto3-as büntetés közzététele előtt készült)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik