MotoGP: már a megbeszélés elején egymásnak estek

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2018.04.21. 20:07
Itthon már éjfélt ütött az óra, amikor Austinban a MotoGP-pilóták összeültek Carmelo Ezpeletával és a versenyigazgatóság két tagjával a szokásos Biztonsági Tanács (Safety Commission) ülésre, amelyen bőven volt mit megtárgyalniuk.

„Carmelo az elejétől kezdve nem beszélt a történtekről, és azt kérte, mi se tegyük ezt – mondta Danilo Petrucci az olasz Sky Sport televíziónak. – Mától a döntések sokkal szigorúbbak lesznek. Természetesen minden esetet egyesével vizsgálnak majd, de egyértelmű, hogy ha egy versenyző elesik egy másik miatt, az büntetést kap a jövőben, de azt is büntetik majd, aki kivezet valaki mást a pályáról, akkor is, ha senki sem esett el, de a versenye elúszott emiatt. A jövőben bármikor küldhetünk e-mailt a versenyigazgatóságnak, ha valamiről véleményünk van.”„Carmelo az elejétől kezdve nem beszélt a történtekről, és azt kérte, mi se tegyük ezt – mondta Danilo Petrucci az olasz Sky Sport televíziónak. – Mától a döntések sokkal szigorúbbak lesznek. Természetesen minden esetet egyesével vizsgálnak majd, de egyértelmű, hogy ha egy versenyző elesik egy másik miatt, az büntetést kap a jövőben, de azt is büntetik majd, aki kivezet valaki mást a pályáról, akkor is, ha senki sem esett el, de a versenye elúszott emiatt. A jövőben bármikor küldhetünk e-mailt a versenyigazgatóságnak, ha valamiről véleményünk van.”

„Abban a pillanatban, amikor megérkeztünk, mi, versenyzők elkezdtünk veszekedni, de Carmelo azt mondta, hogy nem azért vagyunk itt, hogy a múltról beszéljünk, ami történt, azon már nem tudunk változtatni, de mostantól mindannyian szigorúbbak leszünk, és ez az agresszívabb pilóták is meg fogják érteni” – tette hozzá a Pramac Ducati olasz pilótája.

Ha hinni lehet a kiszivárgott információknak, a legnagyobb szócsata az ülés végén alakult ki, amikor Márquezből egy ponton kifakadt Rossi irányába, hogy „mindent tőled tanultunk”, mire az olasz így válaszolt: „Miért akarsz összehasonlítani engem és téged? Én húsz év alatt négy embert löktem ki, te ötöt egy verseny alatt.”

A versenyzők figyelmét külön felhívták arra is, hogy a jövőben mit engedhetnek meg maguknak a különböző közösségimédia-platformokon, és mit nem.

Andrea Iannone bizakodó (Fotó: motogp.com)
Andrea Iannone bizakodó (Fotó: motogp.com)

 

Márquez edzést bukott, de még mindig ő a legesélyesebb

Természetesen foglalkozzunk a pályán történtekkel és az Amerikai Nagydíjjal is.

A tegnapi szabadedzéseket nagyon megnyomták a pilóták, hiszen Austinba mára esőt jósoltak, amely meg is érkezett 10 perccel a 3. szabadedzés vége előtt.

Alapvetően nem nagy hír, ha a regnáló világbajnok nem az élen zár egy edzést, de az amerikai helyszínek és főként a CoTA esetében ez kicsit másképp van.

Az elmúlt öt évben ugyanis 35 pályára menetelből 29-szer ő volt a leggyorsabb ezen a pályán.

Tegnap kicsit romlott a mérleg, hiszen Andrea Iannone nyerte meg a második edzést és ezzel a pénteki napot.

„Bebizonyítottuk, hogy tudunk fejlődni, és lassan a tavalyi szenvedéseknek is beérik a gyümölcse. Persze van még hova fejlődni, főként féktávokon. Sokszor nem tudok olyan ritmust motorozni, mint amire egyébként képes lennék” – mondta Iannone.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy Márquez a várható eső miatt már pénteken is kizárólag a versenyre készült, így legjobb idejét is kemény (ráadásul használt) gumin futotta.

A spanyol jelenleg egyik honfitársát, Maverick Viñalest látja a legnagyobb ellenfélnek.

A 12 napos csuklótöréssel motorozó Dani Pedrosa már pénteken beküzdötte magát a legjobb tízbe, ami hatalmas eredmény.

„Fizikailag nagyon nehéz napom volt, sokat szenvedtem. Az FP2 alatt nagyon megnyomtam, hogy kiderüljön, képes lehetek-e egyáltalán versenytempóra. Most nagyon be van dagadva a kezem. Ha holnap nem dagad be még jobban, az már nagy előrelépés lesz. Ha most kéne döntenem, akkor elindulnék a versenyen, de ezt nehéz megmondani, hiszen nagyon hosszú és nehéz futamnak nézünk elébe” – nyilatkozta a hondás még tegnap.

A mai harmadik szabadedzésen kilenc pilóta is gyorsulni tudott, köztük Pedrosa is, aki így egyesen ágon bekerült a fő időmérőbe.

Johann Zarco nagyot mentett, és a tegnapi 13. helye után ma feljött az 5. helyre, amivel Áleix Espargarót ütötte ki a top10-ből.

Austinban nem éppen megfelelőek a körülmények
Austinban nem éppen megfelelőek a körülmények

 

Kritikus állapotban az austini pálya

A gyári Ducatik az FP3-ra felrakták az aero elemeket, de így sem láthattunk nagy javulást tőlük.

Továbbra is szenvednek azokon a pályákon, ahol nem jó a tapadás, márpedig Austinban az most nagyon nem jó.

Olyan poros a pálya, hogy egyes helyeken olyan, mintha egy dirt track pályán mennének. A tv-kamerákon is látszik, ahogy felverik a port, mintha vízen mennének.

Jack Millert szinte golyózárporként élte meg a felverődő kavicsok ütését, ami 300 km/h-ás tempónál eléggé érthető.

Ráadásul a huplik továbbra is nagy gondot okoznak, évről évre folyamatosan romlik az aszfalt minősége.

Ez a pálya puha lágy motorozást kívánna, de a pálya minősége miatt keményen és agresszívan kell tartani a motort, ami szintén tovább nehezíti főként a ducatis pilóták életét.

A tavalyi köridőktől jelenleg 6 tizeddel marad el a mezőny eleje.

Az időmérők előtt a Moto3-asoknál Jorge Martin, a Moto2-eseknél Miguel Oliveira várja az élről a folytatást.

A Moto2-ben Miguel Oliveira várja élről a folytatást (Fotó: motogp.com)
A Moto2-ben Miguel Oliveira várja élről a folytatást (Fotó: motogp.com)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik