MotoGP: magyar tehetség a hétszeres világbajnok edzőtáborában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.26. 12:31
A 10 éves Kovács Zoltán személyében egy magyar tehetséget is kiválasztott a saját maga által tartott spanyolországi edzőtáborba Marc Márquez hétszeres világbajnok gyorsaságimotoros.

A magyar pilóta menedzsmentje, az IMR-Racing Hungary közleménye szerint csaknem ezer fiatal motoros jelentkezett a hetedik vb-címét idén megnyerő Márquez edzőtáborába, ahova végül 20 kiválasztott tehetség utazhat el.

A 25 éves Márquez – aki vb-címei közül egyet-egyet Moto3-ban és Moto2-ben, ötöt a MotoGP-ben nyert – a jelentkezők által beküldött szöveges bemutatkozó és videofelvételek áttekintése után maga választotta ki azokat a motorosokat, akik részt vehetnek az elsősorban terepmotorozásra építő edzőtáborban csütörtöktől vasárnapig. A gyakorlás során Márquez és testvére, Álex, valamint a 2009-ben a 125 köbcentiméteres kategóriában vb-győztes Julián Simón, és a négyszeres spanyol motokrossz bajnok, José Luís Martínez lesz a fiatalok edzője.

A közlemény szerint Kovács Zoltán ötéves korában kezdett motorozni, 2016-ban magyar, szlovák és cseh bajnok lett a legkisebbek géposztályában, míg tavaly az eggyel nagyobb kategóriában szerzett Európa-bajnoki ezüstérmet. Kovács az idén a spanyol nemzeti utánpótlás-bajnokságban versenyzett a 250 köbcentis motorokat felvonultató Moto5 géposztályban, s rendszeresen az első tízben végzett, legjobb eredménye egy hatodik hely volt.

„Mivel Marc Márquez a példaképem, most egy álom valósul meg számomra, hogy vele és a testvérével együtt edzhetek négy napon keresztül. Már korábban is edzettem terepen, de ez most nagyon különleges négy nap lesz számomra, minden pillanatot ki fogok használni a tanulásra” – idézte a közlemény a 10 esztendős magyar versenyzőt.

„Nagy öröm, hogy sikerült a húsz gyerek közé bejutnunk, azt gondolom, hogy ez egy nagyon komoly újabb siker számunkra, de nemcsak Zoli miatt örülök ennek a lehetőségnek, hanem azért is, mert ez ismét egy jó alkalom, hogy a magyar motorsport utánpótlása nemzetközi szinten reflektorfénybe kerüljön” – mondta Vincze Imre, Kovács Zoltán menedzsere, az IMR-Racing Hungary vezetője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik