MotoGP: Lorenzo és Rossi egy gondolában?

Vágólapra másolva!
2018.06.04. 21:18
null
Úgy látszik, szent a béke közöttük (Fotó: Kovács Nikolett)
Az idő mindent megszépít, szokták mondani. Így van ez most a két pilóta esetében is, akinek közös múltjában bőven akadtak súrlódások. Elég csak arra gondolni, hogy Lorenzo azért hagyta el két évvel ezelőtt a hangvillásokat, mert nem akart a Doctor mögött másodhegedűs lenni, miközben évek óta ő hozta a márka számára az eredményeket.

 

Most egyre valószínűbb (szinte már biztos), hogy Jorge Lorenzo és Valentino Rossi jövőre ismét márkatársak lesznek, még akkor is, ha Lorenzo legjobb esetben is csak a yamahás szatellit csapat versenyzője lesz, nem a gyár által szerződtetett pilóta.

Tegnap az Olasz Nagydíjat követő sajtótájékoztatón a két vetélytárs egymás mellett foglalt helyet, és nyoma sem volt a korábbi feszültségeknek.

Lorenzo sisakja alá a rendezők fellógattak egy fekete-fehér csíkos pólót, így adódott a kérdés a spanyol felé, hogy miért van ez.

„A futam előtt Velencében voltam egy promóciós eseményen a Dornával. Úgy látszik, ez szerencsét hozott a versenyre. A póló a gondolások egyenruhája. De jól néz ki, nem? Olyan, mintha Armani lenne” – mondta a spanyol.

A téma Rossi érdeklődését is felkeltette: „A gond az, hogy mostantól minden futam előtt el kell majd menned Velencébe, ami azért nem lesz egyszerű…”

„Uhhh, az messze lesz. De egy szép lánnyal végül is nem is lenne rossz. Tudod mit? Igent mondok. Ha van egy kedves lány is, akkor megyek. De mehetnénk akár együtt is. Páros randi” – válaszolt Rossinak a mallorcai, majd kézfogással köszöntötték egymást.

Jorge Lorenzo Velencében (Fotó: MotoGP)
Jorge Lorenzo Velencében (Fotó: MotoGP)

Marc VDS vagy Petronas Yamaha?

Hogy a két bajnok tényleg egy hajóban fog-e evezni jövőre, az már a Katalán Nagydíj előtt kiderülhet. Lin Jarvis, a Yamaha Motor Racing ügyvezető igazgatója a hétvégén megerősítette a francia Eurosport riporterének, hogy már szinte aláírták a szerződést a Marc VDS csapattal, amikor házon belül kitört a botrány náluk.

Ahogy az már ismert a csapat tulajdonosa Marc van der Straten azonnali hatállyal kirúgta Michael Bartholemy csapatfőnököt, akit többek között sikkasztással vádol.

Bartholemy ott volt egyébként Mugellóban, és egyebek mellett a Yamahánál is megfordult…

A nagy kérdések egyike most az, hogy mi lesz a Marc VDS MotoGP csapatának sorsa, és ki lesz a Yamaha szatellit csapata. A Petronas vezére is Olaszországban volt a hétvégén, és arról tárgyalt, hogy a cég támogatásával mely csapat bevonásával tudnák összehozni a szatellit alakulatot, jelenleg ugyanis telt ház van a királykategóriában.

Szóba került a Team Angel Nieto, mint lehetőség, ami továbbra is Jorge Aspar Martinez csapata, a malajziaiak azonban nem akarnak olyan alakulattal üzletelni, akiknek jogi gondjaik lehetnek… Márpedig Aspar ellen komoly vizsgálatok folynak Spanyolországban, és egy 300 millió eurós per egyik áldozata lehet, ami a 2008 és 2012 között Valenciában megrendezett F1-es futamok kapcsán eltűnt állami pénzek miatt indult.

A Petronas tehát nem akar társulni a spanyollal, így jelenleg arra van a legnagyobb esély, hogy a Dorna fájdalomdíj ellenében búcsút int a Marc VDS-nek, így a helyükre megérkezhet a Petronas-Yamaha alakulat, melynek versenyzői Jorge Lorenzo és Hafizh Syahrin lehetnek.

Jarvis hangsúlyozta, hogy ha lesz is „leánycsapatuk”, a versenyzők nem a gyárral állnak majd szerződésben (azaz Lorenzo sem az ő alkalmazottjuk lesz – valószínűleg pénzük sem maradt arra, hogy az ötszörös bajnokot megfizessék), az alkatrészek pedig egyértelmű árlista alapján állnak rendelkezésre, azaz a gyári támogatásból annyit kap meg a csapat, amennyit ki tudnak fizetni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik