MotoGP: jó hír a szurkolóknak és főként Marc Márqueznek

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2020.07.31. 12:36
null
Egy 14. európai futamon is rajthoz áll a MotoGP-mezőny (Fotó: AFP)
A korábbi terveknek megfelelően ma (szinte) véglegessé vált a MotoGP 2020-as, koronavírus sújtotta naptára. Eddig 13 európai futamot fixáltak az újra kezdést követően, és ma volt a határideje, hogy eldőljön, lesznek-e végül idén tengerentúli futamok. Thaiföldnek, Malajziának és Argentínának volt még esélye.

A Dorna ma bejelentette, hogy ugyan nem november 15-én és nem Valenciában ér véget az idei évad, de nem is hagyják el 2020-ban az öreg kontinenst.

Azaz idén nem lesz tengerentúli futam, aminek nyilván az az oka, hogy nézők nélkül egyszerűen nem lehet kigazdálkodni a költségeket.

Egy további versenyt azonban beiktattak november 22-ére egy egyelőre meg nem nevezett európai helyszínen, amelyet augusztus 10-én jelentenek majd be.

Azaz tripla hétvégével ér majd véget a szezon, így összesen négyszer fordul majd elő, hogy három egymást követő hétvégén is pályára lépnek majd a pilóták.

Ezek természetesen csak tervek, a járvány esetleges újabb felerősödése bármikor felülírhatja a szervezők akaratát, ahogy arról szakértőnk is mesélt nemrég.

Az újabb futam leginkább Marc Márqueznek kedvezhet, aki esése és sérülése miatt jelenleg 50 pontos hátrányban várja a folytatást jelenlegi legnagyobb kihívója, Fabio Quartararo mögött. A spanyolnak tehát jelen állás szerint nem 11, hanem 12 lehetősége lesz, hogy több egységet szerezzen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik