MotoGP: ismét Quartararo a rajtelső, Marc Márquez nem áll rajthoz

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2020.07.25. 15:31
null
Fabio Quartararo a múlt heti jerezi időmérő után a mostanit is megnyerte (Fotó: AFP)
A köridő szombat délután ugyan elmaradt a múlt heti időmérő legjobbjától, de újfent Fabio Quartararo szerezte meg a pole pozíciót Jerezben, az első Andalúziai Nagydíjon. Maverick Vinales utolsó köre gyorsabb volt, de azonnal törölték, mert a hetes kanyarban a spanyol elhagyta a pályát.

 

Vinales így második lett, míg a harmadik legjobb időt Francesco Bagnaia futotta, aki második MotoGP-s szezonjában versenyezve először rajtolhat majd az első sorból a legnagyobbak között.

„Boldog vagyok, nagyon-nagyon jól dolgoztunk. A héten még jobban koncentráltunk a versenytempóra, mert egy körön eddig sem voltam rossz. Ma melegebb volt, mint a múlt héten. Az első kanyarokban hibáztam a gyors körömben, talán a pole is meglehetett volna, de így is nagyon boldog vagyok” – mondta Bagnaia.

„A cél az volt, hogy 1:36-os időt menjek a kvalin. Tudtam, hogy szélesre sodródtam, de nem voltam biztos benne, hogy mind a két kerék elhagyta-e a pályát. Alig várom a holnapi futamot, nagyon jó a motor, és nagyon boldog vagyok” – nyilatkozta Vinales.

Quartararo nem volt maradéktalanul elégedett a leintés után. „Nem volt túl jó a köröm, ma egész nap szenvedtem az egykörös tempóval. A szabadedzésen viszont jó tempónk volt, és ez a legfontosabb most.”

Valentino Rossi negyedik helye az egyik nagy pozitív meglepetése a szombatnak, ahogy a mellőle induló Miguel Oliveria is boldog lehet a legjobb KTM-esként zárva a napot.

Cal Crutchlow egy tizeddel szorult ki a Q2-ből, de így is csodásan teljesített frissen műtött csuklójával, így holnap a 13. helyre állhat fel a rajtrácson.

A nap legnagyobb negatív csalódása egyértelműen Andrea Dovizioso teljesítménye volt, aki csupán 14. lett a versenyt általában legjobban szimuláló negyedik szabadedzésen, de ami még hihetetlenebb, hogy nem sikerült a Q2-be bekerülnie, így a 14. helyről kell rajtolnia holnap. Ezt megelőzően tavaly a Sachsenringen szorult ki a Q2-ből, de akkor sem Álex Rins, sem Marc Márquez nem voltak sérültek... Nehéz elképzelni, hogy innen összejöhet egy újabb dobogós hely, elnézve, hogy milyen szoros és gyors a mezőny.

Eddig tartott a csoda, Marc Márquez nem áll rajthoz.

Ennek ellenére, amit szombaton Marc Márquez mutatott, az tényleg egy igazi bajnokra és harcosra vall.

A reggeli szabadedzésen az első köre 1:42.388 volt, míg a harmadik már 1:38.246, amivel akkor a 18. helyen állt a rangsorban. Ami még sokkolóbb, már az első kimenetben lent volt a jobb könyöke a 11-es kanyarban...

A második kimenetében már 1:37.882 volt a körideje, ami csupán 8 tizeddel maradt el múlt szombat reggeli körétől.

Később már nem javított, de nagy valószínűséggel a csapata is óvatosságra kérte.

A negyedik szabadedzés során az elsődleges célkitűzés az volt, hogy 6-7 kört is teljesítsen egy kimenet alatt, amit teljesített is, és végül a 16. helyen zárt 0.999-cel a legjobb köridőt futó Nakagami Taka mögött.

Ezután jött a meglepetés, Marc egy mért kört sem teljesített a Q1-ben, a kivezető köre után le is jött, és azonnal a kamionba ment.

Csapatfőnöke, Alberto Puig megerősítette, hogy nem vállalnak további kockázatot, Marc nem áll rajthoz az első Andalúziai Nagydíjon. Legutóbb 2011-ben a Malajziai és a Valenciai Nagydíjat hagyta ki – még a Moto2-ben – szemsérülése után.

Mintha ez nem lenne elég dráma a csapatnak és a családnak, Álex Márquez is bukott a Q1 utolsó perceiben. Bár az esés után a jobb karját nem túl biztatóan lógatta, szerencsére sérülés nélkül megúszta az esetet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik