MotoGP: hétvégén startol a idény! Jön a hosszú körös büntetés

Vágólapra másolva!
2019.03.04. 11:26
null
A Moto2-esek tavaly még világosban rajtoltak, de már sötétben intették le őket (Fotó: Hantos László)
Ismét túl vagyunk egy MotoGP utáni vágyakozással teli hosszú téli szezonon. Igaz, ez az időszak két héttel rövidebb volt a tavalyi szünetnél, hiszen a tavalyi évadzáró valenciai futamot egy héttel később tartották a megszokottnál, míg az idei őrület egy héttel korábban kezdődik, szokás szerint Katarban, szokás szerint villanyfényes versennyel – legalábbis a két nagyobb kategóriában.

Ez az egy hét bizony meglátszik a sivatagi ország időjárásán, hiszen a nappali hőmérséklet egyelőre alig csúszik 20 fok fölé (felhő borította ég esetén még a dzseki is elkél), este pedig kimondottan hűvös van. Azaz, ha így marad a helyzet, bizony nem lesz könnyű dolguk a versenyzőknek.

A tavalyi évben ugye helyi idő szerint 19.00-ra rakták a MotoGP rajtját (2014-ig este tízkor kezdődött a futamuk, 2015-től pedig kilenckor), így ennek megfelelően természetesen a többi géposztály is előbb rajtolt, a Moto2-esek versenyét pedig pont kettészelte a naplemente, amire természetesen a pilóták panaszkodtak is.

Ezért idén ismét módosítottak a programon, a királykategória startját helyi idő szerint 20.00-ra tették (magyar idő szerint 18.00), ennek viszont a nagyok nem örülnek – főként Jorge Lorenzo adott hangot aggodalmának a losaili teszt után – mondván, hogy addigra nagyon lehűl a levegő, és megnő a páratartalom, ami veszélyes lehet.

A MotoGP-szezonnyitó tavalyi győztese, Andrea Dovizioso (Fotó: Hantos László)
A MotoGP-szezonnyitó tavalyi győztese, Andrea Dovizioso (Fotó: Hantos László)



Nincs tehát tökéletes megoldást, így viszont a fél hat körüli naplemente a Moto3 futam legvégére esedékes csak.

De nem ez az egyetlen újdonság, amivel meg kell barátkozniuk a versenyzőknek.

A két héttel ezelőtti katari teszten kipróbált új büntetési szabály ugyanis már az első futamon életbe lép, jön tehát a hosszú körös büntetés.

Ez az új szankció a pozíció átadási büntetést hivatott helyettesíteni bizonyos esetekben, igazságosabb megoldást ígérve.

Főként a többszöri pályaelhagyáskor alkalmazzák majd a hosszú körös büntetést, melynek menete a következő lesz. Minden pályán kijelölnek majd egy hosszabb nyomvonalat általában egy aszfaltozott bukótérben. A pilótáknak három körük lesz végrehajtani a büntetést a jelzés követően, ami nagyjából két vagy annál több másodperces hátrányt jelent majd. Persze ez az időveszteség pályánként változik majd, Valentino Rossi szerint például Katarban, ahol a 6-os kanyar külső ívén jelölték ki ezt a szakaszt, jóval több mint három másodpercről van szó.

Korábban ugye a versenyzőknek a mögöttük érkező versenytársa(ka)t kellett elengedni, aki(k) lehetett közvetlen a nyomukban, de akár másodpercekkel lemaradva is.

Ha valaki (például piros zászló miatt) nem tudja végrehajtani a hosszú kört, akkor a többieknél mért átlagidőt adják majd hozzá a versenyző összidejéhez. Emellett a pozíció átadási szankció is megmarad.

Kíváncsiak várjuk, hogy láthatjuk-e majd élesben a fenti szabályt már az első futamon, illetve azt is, hogy miként jelölik majd ki a hosszú kört egy olyan pályán, mint például a sachsenringi vagy a mugellói, ahol nincs aszfaltozott bukótér, hiszen az híresen nem kedvez a motorversenyzők biztonságának...

Hogy hogyan teljesítettek a MotoGP-pilóták az utolsó téli teszten Katarban, arról az alábbi videóból többet is megtudhatnak az NSO helyszíni MotoGP-riporterétől, Kovács Nikitől.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik