MotoGP: három futamot is töröltek – hivatalos

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2020.04.29. 13:08
null
Assenben a vb 1949-es megalapítása óta először nem lesz futam (Fotó: AFP)
A korábbi, futamhalasztásokról szóló hírekkel szemben a MotoGP-sorozat szervezői ma bejelentették, hogy három versenyhétvégét, a Német, a Holland és a Finn Nagydíjat is törölték.

 

Az asseni futam törlése különösen is fájó lehet, mivel a világbajnokság 1949-es rajtja óta az egyetlen olyan pálya volt, ahol megszakítás nélkül minden évben rendeztek eddig futamot. Ennek a sorozatnak most a koronavírus-járvány vet véget.

Finnországba 1982 után először tért volna vissza a bajnokság, de erre most további egy évet legalább várnunk kell még.

Míg az eddigi bejelentések mindegyike csupán futamhalasztásról szólt, a sorozat szervezői szerint elérkeztünk abba a fázisba, amikor ennek már nincs értelme, határozott döntéseket kell hozni. Ez egyben azt is jelenti, hogy amennyiben el is indul az idén a MotoGP- (és folytatódik a Moto2-es, Moto3-as) bajnokság, a fent említett helyszínek biztosan nem szerepelnek majd a módosított naptárban.

Megerősített információk továbbra sincsenek, hogy hol és mikor láthatjuk majd a kétkerekűek elitjét versenyezni, és azt sem tudni, hogy mely helyszíneken lesznek versenyek. Az biztosnak látszik, hogy ha azon múlik a rendezhetőség, akkor nézők nélküli futamok lesznek majd. Ezekről az írott sajtó képviselői is kiszorulnak.

Az sem zárható ki, hogy a korábban törölt katari királykategóriás futamot mégis megrendezik decemberben, ebben az esetben ott érhet véget a szezon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik