MotoGP: dráma Le Mans-ban – Rossi az utolsó körben bukta el a győzelmet

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2017.05.21. 15:00
null
Vinales és Rossi csatájából előbbi került ki győztesen (Fotó: AFP)
Óriási hajrá után Maverick Vinales nyerte meg a gyorsaságimotoros-vb Francia Nagydíját, miután a spanyol a verseny utolsó körében megelőzte az addig éllovas hétszeres világbajnok Valentino Rossit, aki nem sokkal később a győzelemért zajló csatában ki is csúszott. Az olasz hibájának köszönhetően a második Johann Zarco, a harmadik pedig Dani Pedrosa lett. A spanyol Marc Márquez Rossihoz hasonlóan bukott.

EZÚTTAL A DOKTOR MARADT ALUL AZ UTOLSÓ KÖRÖS HARCBAN

A várt izgalmakat hozta a MotoGP Francia Nagydíja és még annál is többet. Johann Zarco nem sokat teketóriázott, a második kanyarban az élre állt hazai versenyén.

„Zarco nagyon gyors volt az elején, gyorsabb, mint gondoltam – idézte fel a futamot Maverick Vinales. – Vártam, hogy mikor kezd el fogyni a puhább keverékű gumi alatta, de miután megelőztem (a 7. körben – a szerk) is folyton csak azt láttam a táblámon, hogy Valentinóval együtt a nyomomban vannak."

A három yamahás hihetetlen tempót diktált az egész verseny alatt, a köridők jó egy másodperccel alatta voltak annak, mint amire mindenki számított.

Az igazi harc öt körrel a leintés előtt indult be, amikor Rossi végre rászánta magát az előzésre, és miután kifékezte Zarcót, két kör se kellett, hogy már csapattársa nyakán lihegjen, akinek nemsokkal korábban még nyolc tized másodperces volt az előnye.

Rossi motorozását és tempóját látva nem volt kérdés, hogy a győzelemért megy. Az igazi, hamisítatlan „doktoros" mozdulatok a régi időket idézték, amikor minden az ő kezére játszott, és úgy alakultak a versenyek, ahogy ő eltervezte.

Kétszer is megfutotta a verseny leggyorsabb körét (egyben új pályacsúcsot), és két körrel a vége előtt megelőzte Vinalest.

Úgy tűnt, a mentális harcot ismét az „öreg" nyeri, és Mavericknak bizony le kell nyelnie azt a keserű pirulát, amit sokaknak már az elmúlt két évtizedben. A spanyol hibázott is, de nem szakadt le Rossiról, és végül az olasz húzta a rövidebbet. Kétszer is hibázott, a másodiknak pedig bukás lett a vége. Ráadásul a motort sem tudta beindítani, így a pontmentés is elmaradt.

Vinales biztos, ami biztos, még javított a leggyorsabb köridőn, megnyerte a nagydíjat és átvette az összetett vezetést.

ROSSI: SOSE MENTEM MÉG ILYEN JÓL EZZEL A MOTORRAL

„Nagy kár, hogy nulla ponttal megyünk ma haza. Kár az elszalasztott esetleges győzelem és a bajnokság miatt is. Ez egy tökéletes verseny volt egészen az első hibámig. A hatos kanyarban hibáztam, gyakorlatilag egy kilométer/órával mentem gyorsabban, mint előtte, de ez elég volt ahhoz, hogy kisodródjak. De tudtam, hogy még mindig van esélyem a győzelemre, mert a negyedik szektorban gyorsabb voltam. Utána viszont nem tudom, mi történt, és az adatokból sem látszik semmi, egyszerűen elvesztettem a motor hátulját. Nem tűnt úgy, hogy átléptem volna a határt, de úgy tartom, hogy ha a földre kerülsz, akkor valamit hibáztál. Az első volt az igazi hiba, a második már csak a következmény."

Rossi bukása

AZ ELSŐ MOTOGP-PÓDIUM – MÁSOK ÁRNYÉKÁBAN

Kijelenthetjük, hogy Johann Zarco első MotoGP-pódiumát beárnyékolja majd Rossi hibája, aki utoljára a 2001-es mugellói versenyen bukott az utolsó körben.

Mi azért kiemelnénk a francia újonc teljesítményét, de nem csak az övét.

A harmadik helyen végző Dani Pedrosa szintén hatalmas versenyt futott. A 13. helyről rajtolva ért fel a dobogóra.

Persze kellett ehhez Rossi és Marc Márquez bukása is, utóbbi a 18. körben szállt ki a buliból.

„Nem sokat aludtam az éjjel, csak azon járt az agyam, hogy az ötödik sorból indulva mégis mit lehet összehozni ezen a pályán, ahol az első sikán nagyon szűk, és a mezőny közepén bárkihez hozzáérhetsz, vagy bárki hozzád érhet, nagyon könnyű hibázni. Tudtam, hogy jó ritmusom lehet a versenyen, de nagyon fontos volt az első kör. Amikor láttam, hogy nem vagyok annyira lemaradva az élbolytól, utána már csak magamra koncentráltam."

NAGY VESZTESEK

Rossi és Márquez is sokat bukott a nullázással, de nem csak nekik volt rossz napjuk. Négy ducatis is feladta a versenyt technikai hiba miatt (Barbera, Abraham, Redding és Petrucci), de a legfájdalmasabb Aleix Espargaró kiesése volt, aki a nyolcadik helyen haladt, amikor megállt alatta az Aprilia.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, FRANCIA NAGYDÍJ
MOTOGP
1. Maverick Vinales (spanyol, Yamaha)
2. Johann Zarco (francia, Yamaha) +3.134
3. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) +7.717)
A vb-pontverseny állása:
1. Maverick Vinales 85 pont, 2. Dani Pedrosa 68, 3. Valentino Rossi 62

MOTO2
1. Franco Morbidelli (olasz, Kalex)
2. Francesco Bagnaiai (olasz, Kalex) +1.714
3. Thomas Lüthi (svájci, Kalex) +5.837

A vb-pontverseny állása: 1. Franco Morbidelli 100 pont, 2. Lüthi 80, Álex Márquez 62

MOTO3

1. Joan Mir (spanyol, Honda)
2. Arón Canet (spanyol, Honda) +4.252
3. Fabio Di Giannantonio (olasz, Honda) +4.365
A vb-pontverseny állása: 1. Joan Mir 99 pont, 2. Romano Fenati 65, 3. Aron Canet 63

Nem valószínű, hogy történt már valaha hasonló eset a gyorsaságimotoros-vb történetében, amikor a mezőny fele pár másodpercen belül a sóderágyban végezte volna.

Óriási tömegbaleset a Moto3-ban


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik